VOLT Fesztivál egy ott dolgozó szemszögéből

Alig pár napja ért véget a VOLT fesztivál bontása, így ezzel kapcsolatban szeretnék veletek megosztani pár kulissza titkot, hogy mennyi munka van egy ilyen rendezvény felépítésében.




Én egy olyan cégnél dolgozom, ami a konténerek, a vizes infrastruktúra valamint a szervezők részére szánt rádiótechnikával foglalkozik. Ezen kívül dolgoznak még rendőrök, villanyászok, securitysek, backstage- és site crew, cateringesek, árusok, valamint karszalagellenőrök, színpadépítők, dekorosok, takarítók és IT-sok a területen (előre is elnézést, ha kihagytam volna egy céget is).

Mindenkit egybevetve közel 250-300 ember dolgozik a területen felváltva azért, hogy aztán egy héten keresztül élvezhessék a fesztiválozók a banzájt.

Mi június 13-án érkeztünk meg Sopronba, hogy elkezdhessük a konténerek összeszerelését és letelepítését.

Ekkor még a terület virágzott, a szomszédos majorban pedig lovak és bárányok legeltek. Az ember bármerre nézett a csend és a nyugalom vette körül. Minden olyan idillien hatott. Aztán szép lassan munkához láttunk.

Felzúgott az aggregátor hangja és megérkeztek a területen elburjánzott hatalmas füvet lekaszáló emberek is. A gépek zaja megtörte a törékeny nyugalmat és egészen este hétig nem is hagyta, hogy az visszatérjen. Az első három napunk így telt el, majd 16-17-e magasságában megérkezett a többi cég is és elkezdődött a naphosszig tartó munkálatok sokasága. Mindenki keményen dolgozott, hogy a terveknek megfelelően felépüljön mind az, ami június 26-án a bulizókat várta.

Személy szerint 3 “fő” fellépő koncertjére látogattam ki az ügyeleti idő alatt, név szerint: Linkin Park, Martin Garrix, Ellie Goulding,

és meg kell mondjam, hogy szép emlékeket hagytak bennem. Garrix nagyon odatette magát, hatalmas volt az őrület a koncert alatt, az pedig kifejezetten meglepő volt számomra, hogy Ellie Goulding hangja élőben épp annyira gyönyörű, mintha csak YT-ről hallgatnám.

Bár az időjárás kicsit sanyarúan bánt velünk, természetesen építés alatt végig kánikula volt, azért remélem, hogy mindenki aki ellátogatott a fesztiválra, akárcsak egy napra is, az legalább annyi kellemes élménnyel távozott, mint én.

Mindent egybevetve rengeteg munka volt a 25. jubileumi VOLT fesztivál felépítésében. Számos cég, sok-sok órát beleölve hozta létre nektek azokat a dolgokat, amelyek a szemetek elé tárult mikor átléptétek a Lővér Camping kapuját. A terület tudomásom szerint egész évben látogatható, javaslom mindenkinek, hogy tekintse meg a következő ereszd el a hajamat előtt, nem fog csalódni a látványban.



Jövőre is gyertek el és érezzétek jól magatokat, de a nagy buli közepette ne feledjétek soha, hogy a természet lágy ölén vagytok és szemetelni nem szép dolog 🙂
[fb_button]

Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!

avatar

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .