Trónok harca – 7. évad 4. rész – kibeszélő

Elértünk a 7. évad feléhez, és a sorozat a lezáráshoz közeledve, szokásához híven kezd igazán beindulni, úgy is mondhatnók: a nemzetközi helyzet egyre fokozódik. Sok izgalmat és érzelmes pillanatot tartogatott a 4. rész, amit a következőkben spoileresen fogunk tárgyalni.




A lélek húrjai a Stark család birtokán, Deresben pendülnek meg: Bran után, végre valahára Arya is hazaér. Jont ugyan pont elkerülte a legkisebb Stark lány, de az egyesülés így is szívet melengető, és tanúi lehetünk pár kedves percnek Arya, Sansa és Bran között. Nem győzöm hangsúlyozni: végre valahára! Ennyi viszontagság után a néző olyan, mint egy éhező gyermek, aki egy falatért mindenét odaadná, ezért ez a kis családi összejövetel olyan érzést keltett, mint egy lakoma.

Sophie Turner alakítása néhány szótlan jelenetben értelmezhetetlen; neki a jelentőségteljes távolba nézés nem épp az erőssége, úgyhogy Sansa szándékában és a gondolataiban nem lehetünk biztosak, de mit számít egyébként is?

Együtt a család!

Kisujj folytatja kiszámíthatatlan behízelgését, ezúttal Brant találja meg, aki mostanra teljesen immunis minden interperszonális kapcsolatra, így különösebb érzelmek nélkül veszi át azt a tőrt, amivel annak idején, amikor a toronyból kiesést követő kómában feküdt, valaki meg akarta ölni. Ennél még kevesebb érzelemmel nyugtázza Meera távozását, amire a lány kissé felháborodik. Talán így könnyebb volt a búcsúzás.

A Kisujjtól kapott tőrt Bran aztán hezitálás nélkül Aryának adja, aki lelkesen veszi azt át, és Brienne-t egy kis gyakorlásra kihívva ki is próbálja egyből. Sansa meglepődve(?) figyeli a körfolyosóról, milyen elsőrangú harcossá vált kishúga a külön töltött évek alatt, mi, nézők pedig örülünk, hogy végre nem vérre megy egy közelharc.

Sárkánykőn Danaerys végre hinni kezd Jonnak, amikor a sárkányüvegbánya mélyébe vezetve őskori leletekre bukkannak, ami a Mások ellen folytatott örök harc bizonyítéka. Felcsillan újra a remény, hogy együtt tudnak működni Dany erőfitogtatási mániája nélkül, de végül nem hazudtolja meg önmagát: nem nyugszik, amíg valaki térdet nem hajt előtte.

Hamarosan rossz hírt kap: a serege Királyvárban csúnyán felsült, ezért sürgősen döntenie kell, hogy türelmesen, a korábban kieszelt stratégia mentén folytatja a háborút, vagy a kezébe veszi az irányítást és beveti a sárkányokat.

A Starkokkal ellentétben a Lannisterekre rájár a rúd.

Tartozásukat a Vasbank felé egy összegben tervezik kiegyenlíteni a Tyrellektől eltulajdonított pénzből, a hadsereget azonban meglepetés éri úton hazafelé. Tanácsadói figyelmeztetése ellenére Danaerys végül a nyers erőt választja, és Dothraki-seregével, sárkányháton letámadja Jaime csapatát.

A Trónok harca erőssége mindig is a nagy, látványos harcjelenetek voltak. Ez a mostani is lélegzetelállítóan izgalmas. Van minden, mi szem-szájnak ingere, az ember azt se tudja, kiért drukkoljon. Sajnos azonban, mint minden sárkányok ellen vívott csata, ez is viszonylag egyoldalú, és pár percen belül a hősködő Jaime meneküléséért és túléléséért drukkolunk, ami az epizód végén igencsak kérdéses…



Összeszorult torokkal és görcsbe rándult gyomorral várjuk a következő részt, amikor kiderül, hogy kedvenc vérfertőző lovagunk túléli-e a Drogon elleni összecsapást.

Értékelés:

[fb_button]

2
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!

avatar
2 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
2 Comment authors
RaguelTompa József Recent comment authors

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Tompa József
Vendég
Tompa József

Szépen felépített eleje volt amit a végén 2 majom által összedobott forgatókönyv zárt. Sárkány támadás teljesen logikátlan szögből,pár lannister akik remegnek a félelemtől azt se tudják hova rohanjanak de a lovasok hirtelen eltűntek a hadszíntérről. Következő részlet amikor a nyílgépet használó “hős”-t senki se zavarja meg mert kötelező 2x újratárazni mert úgyis menni fog. Utolsó jelenet meg a vicc kategóriába esik.

Raguel
Vendég
Raguel

Helyesbítés: Dany Makulátlanjai nem Királyvárban, hanem Kaszter-hegyen kerültek csávába/kutyaszorítóba és Jaime nem vérmérgező hanem vérfertőző!