The Vampire Diaries (8. évad) – Drasztikus fordulatok

A végjátékhoz közelít most már a Vámpírnaplók, hiszen az utolsó évadot láthatjuk a CW-n. A nyolc évad alatt sokan lemorzsolódtak, csökkent a népszerűsége a sorozatnak. Az elhivatott rajongók azonban kitartanak, az e heti epizód pedig igazán erősre sikerült.




Végre Mattnek is jelentősebb szerepe van, szinte hihetetlen. Az, hogy ő életben van szimpla emberként még mindig, ennyi természetfölötti lény és esemény után, az megdöbbentő. Bár sok jót nem tett a főszereplőknek, mert rájuk szabadította magát az ördögöt, Cade személyében. Akik figyelemmel kísérték az eseményeket azok tudják, hogy ő tüntette el a képből a két szirént; Seline-t és Sybil-t és most Stefan haverkodik vele. Utóbbi az elmúlt néhány rész során teljesen kifordult magából, aki az útjába áll, azt gondolkodás nélkül, hidegvérrel megöli, teljesen mindegy, kiről is van szó. Jelenleg Damon a jófiú, már amennyire annak lehet nevezni. Megszokott dolog, hogy váltogatják a szerepeket egymás között, ez az egész sorozat alatt jellemző volt. Valamiért Julie Plec-nek ez központi kérdés, hogy épp melyikük kapcsolja ki az emberségét. Kissé már-már fantáziátlan, mintha lassított időben néznénk a teniszt. Ide-oda passzolják a labdát, vagyis esetünkben az érzések megszüntetését, nagyjából évadról évadra.

Innentől viszont spoilerekkel folytatom.

Cade nem vesztegeti az idejét, utasításba adja Damon-nek, hogy vagy száz gonosz idegent tegyen el láb alól, vagy pedig Caroline-t ölje meg napnyugtáig. Hasonlóképp jár el Stefan esetében is, csak ott már Elena élete a tét. A vámpír inkább a lány halálát választja, hogy Damon végre leszálljon róla és ne akarja egyfolytában visszaterelni a helyes útra. Ezen döntés köré kreált izgalom számomra azért vicces, mert az őt alakító színésznő, Nina Dobrev egy hete posztolta az instagramjára a képet, miszerint a sorozat záró epizódjára visszatér. Szóval annyira mégsem aggódik az ember ennek tudatában. Annak ellenére, hogy Elena nem valós szereplője a történetnek, meg kell hagyni, hogy még mindig nagyon ért a két testvér összeugrasztásához.

Több variáció is előkerül Cade kijátszására és megölésére, de ördög(i) kiléte miatt ő is halhatatlan, így tehát első körben ezzel a ténnyel kell valamit kezdenie Caroline-nak és Damon-nek, akik kénytelenek összefogni egymással.

Enzo és Bonnie kapcsolata is új szintre lépett, hiszen a vámpír eldöntötte, hogy felhasználja a gyógyírt, ami Elena vérében van. Hajlandó búcsút inteni a halhatatlanságnak, hogy azután a lány mellett öregedjen meg, Bonnie titkos isten háta mögötti házában. Enzo még utoljára igyekszik kihasználni az öröklét és a sebezhetetlenség olyan előnyeit, mint például a veszélytelen, random versenyautózás.

Az egésznek nagyon feelgood hangulata van, egyszerűen jó rájuk nézni. Ezután pedig együtt elindulnak a New York-i lakásuk felé, ahová egyébként Bonnie korábban elhelyezte Elena koporsóját. Itt azonban kiderül, hogy a szerelmesek terve nem valósulhat meg, mivel a gyógyír az egyetlen módja Cade megsemmisítésének. Így a már korábban elképzelt életről sajnos le kell mondaniuk. Tehát marad az eredeti felállás, kínjukban már ezt sem látják olyan szörnyűnek – még mosolyognak is – bár szerintem egy idős néni-fiatal srác kombó a későbbiekben elég érdekes, de hát mindent a szerelemért, vagy mi.

Mivel Stefan átíratta a saját nevére Bonnie házát, így Enzo ezzel párhuzamosan ki lett utasítva onnan, hiszen senki nem engedélyezte számára a belépést. Aztán amikor Stefan végre megérkezett, az mindent megváltoztatott, erre aztán tényleg senki nem számított.

Persze elég gyanús volt ez a már-már idilli kép, de úgy látszik Plec szereti a drámát, főleg ha Bonnie-ról van szó. Szóval, Stefan könyörtelen módon megölte Enzo-t, szerencsétlennek annyi volt a bűne, hogy elállta az útját. De nem ez volt az egyetlen fordulat, ugyanis a már kinyert ellenszert Bonnie beadta Stefan-nak, melynek következtében újra emberré vált és úgy tűnik. mintha Bonnie is visszakapta volna a varázserejét.



Az évad eddigi legerősebb epizódja volt, a záró képsorok ugyanis rengeteg kérdést vetnek fel. Az óra pedig ketyeg, már csak öt részük van minden szálat elvarrni. Abban biztos vagyok, hogy ezt nehéz lesz überelni.
[fb_button]

Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!

avatar

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .