Suits, avagy a Briliáns elmék – sorozatajánló

(Spoileres írás!)
Mikor szerettem bele a jogi filmekbe, sorozatokba? Egyszerű a válasz. Már korán felismertem kissé talán természetellenes vonzódásomat a tárgyalótermek ridegnek tűnő világának irányába. Kontinentális jogrendszerűnk nyomorúságos egyszerűsége nem adja meg azt a kívánt beteges vonzódást, amit az amerikai jogrendszer. Egyszerűen magával ránt, megszorongat, jó erősen és nem enged. Persze ezt Isten igazából talán csak egy jogász értheti. Vagy legalább egy már majdnem végzett joghallgató, mint jómagam.




Esküdtszék, a történetek, a végtelen fordulatok, sokszor heves, olykor nyugodt, de mégis erőteljes, masszív és példátlanul sokszor fenyegető diskurzusok. Volt már alkalmam néhány jogi sorozatot megnézni és értékelni.

Nem kérdés, hogy a sorban mindenképpen elsőként érdemel kiemelést a Magyarországon Briliáns elmék címet viselő Suits. Eddig megjelent 6 évada úgy kötött a képernyő elé, hogy mikor új rész jelent meg, képes voltam szinte minden feladatomat félredobni csak azért, hogy megnézhessem.

Természetesen eredeti nyelven ajánlom mindenkinek, mert bár páratlanul tökéletes szinkronszínészeink mindig, minden körülmények között kitesznek magukért, van az a sorozat, film, ami egyszerűen tökéletes eredetiben és nem kell a misztifikált és agyonklisézett szinkron hozzá. (Elnézést a nyers fogalmazásért, nagyra becsülöm a fordítók és szinkronrendezők munkáját.)

De térjünk is a lényegre. Harvey Specter és Mike Ross története a pedánsok és törtetők melegágya. Előbbi elismert és méltán rettegett ügyvéd, utóbbi „fraud”, ahogy a sorozatban fogalmaznak, vagyis magyarul „csaló”.

Mike egy kényes ügy miatt nem kap helyet a Harvard jogi karán. Ennek ellenére Harvey jogászként alkalmazza New York legmenőbb ügyvédi irodájánál. Hogy miért? Mert már az első találkozásukkor lenyűgözi Mike körmönfont személyisége, valamint fotografikus memóriája.

Szóval az első részben megismerhetjük a szereplőket, az Adonisz külsejű, nagyszájú, lehengerlő stílussal megáldott Harveyt és a magabiztos, könnyed és szintén jóvágású főszereplőnket, Mike Rosst. Majd szinte rögtön belevágják az arcunkba, hogy bármi megtörténhet, vagyis jogi diploma nélkül is lehet valaki ügyvéd. Mindezt művelik is már 6 évadon keresztül. Persze sokszor fenyeget a lebukás veszélye, de anélkül milyen állandó izgalom szorulhatna egy jogi sorozatba. Az ügyek, melyeket az impozáns férfiúink elvállalnak, persze sorra nyertes perek.
Közben pedig a szereplők magánélete is kúszik egy skálán, olykor fenn, máskor lenn. A szerelmi szálak nem túl bonyolultak, olykor mégis nehezen összeegyeztethetőek. Nem lehet igazán tudni, nem mindig érthető, hogy Donna, aki Harvey titkárnője és legnagyobb bizalmasa mikor és miként szereti vagy éppen nem szereti főügyvédünket. Bevallom eme szerelmi szál, ha lehet egyáltalán annak nevezni, mindig negédesen csalogatja el a nézőt Harvey nőügyei mellől. Furcsa színjáték ez, de mégis izgalmas.

Mike és a csinos, szintén ügyvédi karrier után ácsingózó jogi asszisztens, Rachel szerelmi kálváriája nagy elánnal indul, majd hirtelen lecsengeni látszik. A két csinos szereplő húzd meg ereszd meg játékba kezd, majd Ross nem túl ártatlan ballépésével már szinte azt hisszük véget is ér, de Rachel sem tudja annyiban hagyni a kettejük közt kialakult vonzalmat, így belemegy a játékba. A további részek és évadok tekintetében harmonikus és szeretni való kapcsolat lesz az övék (ami már majdnem házassággal végződik.) Harvey szerelmi életét kibogozni nehéz lenne, hiszen nőcsábász karaktere nem szívesen ragad le egyetlen nőnél, ha pedig le is ragadna, valahogy mégis úgy keverednek a szálak, hogy nem tud megállapodni.

A sorozat központi eleme a cég jó hírének megtartása, ami folyamatos fenyegetettség árnyékol be.

Ügyek jönnek, ügyek mennek, van néhány visszatérő, de mindig nyertes félként távoznak jogászaink. Néha „hulljon a férgese”, néha pedig csak finoman, de határozottan vágnak bele, persze nem minden legális, ami fénylik. Ha illegális ügylet zajlik, a sorozat írói igyekeznek megértetni a nézővel, hogy ez teljesen rendben van és szereplőink a helyzet urai és az, ami történik, csak papíron tűnhet illegálisnak. Ha szereplőinket fenyegetik, akkor pedig drukkolunk a megoldásért, akkor is, ha tudjuk, hogy az szintén illegális úton történik vagy történhet.

Számtalan film és sorozat mutatta már be egyébként a jogászok kemény világát. Sokszor a tilosban járó ügyvédek és koholt vádakkal törtető ügyészek világa izgalmas és magával ragadó. Nincs itt sem másként, némi erős fűszerezéssel, mint például a korrupció. Na, de az meg hol nincs a világon?

Térjünk is vissza az alapvető kérdésre, ami tudván tudva, de mégis lázba hozza a nézőt. Mike Ross valóban csaló-e? Ennek megválaszolása még „jogi diploma nélküli jogász praxis” tudatával is, őszintén nehéz feladat.

Először is nem, valóban nem végzett jogi egyetemet. Ennek ellenére szerepel a Harvard Egyetem tanulói archívumában és az Ügyvédi Kamara névsorában. Van az a szívesség…

Minden ügy, amit kézbe vett, sikerrel zárult. Kérdés, mi lett volna, ha csak egy ügyben is de kudarcot vall és az másnak az életébe vagy vagyonába kerül. Még szerencse, hogy nem így történt. Mondhatni a szegényebb réteg megmentőjeként is tetszeleghet, volt ügy, amit fizetség nélkül vállalt – micsoda önzetlen ember.
A többszöri lebukás közelében egy évad erejéig kilép a sokszor apai támogatást biztosító kéz alól, hogy egyéb üzletbe fogjon, de végül egy elbaltázott ügylet végén, visszatámolyog oda, ahová mindig is tartozott, Harvey szárnyai alá.
A cég, amit vezetője Jessica, anyatigrisként védelmez, összeomlani látszik, mikor elkezd kiszivárogni, hogy jogi diploma nélküli jogászt foglalkoztatnak. Mi nézők persze tudjuk mi az igazság, de mégis Mike mellett állunk, mert nekünk az az igazság jobban tetszik és kényelmesebb is. Valljuk be meredek, de túlságosan izgalmas.
Az 5. évad Harvey pánikrohamaival tarkított. Amikor valaki nem tudja a múltat elengedni, akkor az visszaüthet. Főjogászunk meggyengülő védelmi fallal igyekszik eljátszani, hogy minden rendben. Mindez igencsak megingatja azt a hitet, hogy ő sebezhetetlen. Kicsit emberibb is lesz, nem pedig egy szuperhősként aposztrofált személy, mint Clark Kent szemüveg nélkül, „szemüveggel” pedig SuperHarvey. Végre merjük azt gondolni, hogy van olyan, amit még ő sem tud elintézni.
Eközben harmonikus és irigyelt párunk tervezgetik az esküvőt, amit egyre-másra beárnyékol az, hogy Mike-ot folyamatosan vádak érik, ugyanis az aktuális ügyész mindent elkövet, hogy börtönben lássa. Bármi áron.

Akkor le is lőném azt a nagy spoiler fenevadot.

Mike nem hajlandó megvárni az ellene csalás miatt indult bírósági eljárás végét, hanem alkut köt az ügyésszel, miszerint az senki mást nem húz elő a bűvészkalapból és olvas rá egy abrakadabrát, ha drága kis csalónk bevonul a börtönbe 2 teljes évre. Harvey lekési ezt a megállapodást és mire felocsúdunk, Mike már a börtön felé tart. Mielőtt még reményvesztetten kardunkba dőlnénk, elárulom, hogy az esküvő is meghiúsul, ugyanis Mike így kívánja védelmezni Rachelt és elősegíteni, hogy nevüket ne kapcsolják össze, amíg Rachel ügyvédi karrierjét el nem indítja. Így az 5. évad végére Mike lép elő a szuperhős pozícióra, kicsit maga mögé utasítva Harveyt, aki az évadzárót tekintve, most nem húzza ki a csávából.
Nyilván szorítunk, hogy főhősünk ne töltsön bent egyetlen napot sem és Harvey valami különleges fortéllyal kiszabadítsa a börtönből. A rajongóknak egészen június 24-ig kellett várniuk a megoldásra. Majd’ belehaltam és alig vártam, hogy újra magával ragadjon ügyvédink csalafintasága és mindent legyőzni akarása.

Aki eddig nem kezdett bele a sorozat nézésébe tegye meg, míg nem jön a 7., addig vígan a végére érhet, ha még ma elkezdi. Nem éri meg várni…

A 6. évad vége mondhatni Donna és Louis megpróbáltatásaitól volt hangos. Jessica pedig (a főfőnök) elhagyta a süllyedő hajót, de az évadzáróban újra feltűnt és megmentette az egész évadot. Új szuperhőst avathatunk.
Mike börtönepizódjai – nem árulok zsákbamacskát, kicsit bent marad a sitten, de bizonyára nem két évig – elég érdekesek és szétszórtak lettek. Ott is van egy állandó feszültség és drukkolunk, hogy mindenféle trükkel vagy akár anélkül, de kikerüljön a szorítóból. Ami így is lesz, de ennek ellenére a mi „drága” Anitánk, ügyésznőnk, folyamatos kedved érez, hogy lépten-nyomon fenyegetőzzön és keresztbe tegyen Mikenak és a felmentő seregnek azért, hogy Mike visszakerüljön oda, ahova szerinte való.

Ami viszont a lényeg és mindenki erre kíváncsi a legjobban -hát akkor lelőném a nagy poént-:

Mike az évadzáróban bekerül a Kamarába, igazából, legálisan.
Igen, ügyvéd lesz a szentem. Igen, ez már tényleg legális. Igen, én is kíváncsi vagyok, így mivel rukkolnak elő a 7. évadban. Igen, úgy fest vége Mike állandó feszültségekkel teli napjainak, hacsak nem tesznek bele valami olyan csavart, ami kicsavarja a kezünket is…


Nos, aki ezek után sem kapott kedvet a komédia/dráma sorozathoz, az ne is erőltesse, mert tényleg figyelni kell minden egyes epizódra, ugyanis minden elhangzott szónak és mozzanatnak komoly jelentősége van és sokakban kapcsolódnak is egymáshoz.
Azoknak, akik eddig is nézték vagy a most csatlakozóknak „fingercross”, hogy az addig álmatlan forgolódás mihamarabb véget érjen és világossá váljon miért briliáns ez a sorozat, és persze hogy a legkilátástalanabb helyzetből is lehet kiút, csak legyen egy jó ügyvédünk. Na és persze meg tudjuk fizetni.
Vigyázat! Erős függőséget okozhat.

Értékelés:

[fb_button]

1
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!

avatar
1 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
1 Comment authors
Richárd Recent comment authors

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Richárd
Vendég
Richárd

Félre ne érts, egyszerűen imádom a sorozatot, és legnagyobb kínkeservemre nem készül hozzá több szinkron(legjobb tudomásom szerint), nyelvek terén sajnos nem vagyok erős, de az első 2 évad szinkronja kegyetlenül illett is hozzájuk. Feliratosan nézni egy ilyen sorozatot pedig kinyírna.

Ezzel a cikkel csak a kést forgatod bennünk! Rajongók vagyunk!