Te mit szeretsz leginkább a Földön? Az esőt? Álmodni? Vagy egy személyt? Vagy nem tudsz dönteni? Sajnos ez a film sem képes egészen dönteni magát illetően. 2017-ben egy kolonizáló expedíció indul a Marsra, melynek vezetője Sarah Elliot a bolygóra való megérkezéskor egy csecsemőnek ad életet.
Ez a fiú Gardner Elliot, aki 16 évvel később lehetőséget kap, hogy a Földre utazzon. Minden vágya megtalálni az apját, akiről csak egy fényképe van és az anyja gyűrűje.
A Földre megérkező, euforikus állapotban lévő Asa Butterfieldet színészileg gyilkolják meg: arca alsó részét egy maszkkal, felső felét pedig egy mindent takaró napszemüveggel borítják be, így az igazán érdekes, armstrongi pillanat elveszik.
Sajnos nem ez az egyetlen pillanat a film vesztesége színészi részről: Asa még nem elég erős, hogy egy ilyen szerepet érvényesen eljátsszon és egy egész filmet végig a hátán cipeljen.
Túlzottan külsőségekkel dolgozik, bár ez Peter Chelsom rendező hibája is. Az ő bűne, hogy nem vitte, nem nyomta mélyebbre a fiút ebben a karakterben.
A film végén valószínűleg nagy csavarnak szánt dramaturgiai húzás sajnos a harmincadik perc körül magát oldja fel.
Ez nem azért baj, mert nem lenne tovább min izgulni, hanem mert a film végét így nem a fordulat hatása alatt nézzük, hanem ehelyett egy érzelemtől csöpögő, saját vállát simogató utolsó tizenöt percet kapunk. A finálé pedig mindig a legfontosabb, hiszen azzal állunk fel és azt visszük magunkkal.
De nem csak negatívuma van a filmnek: nagyon okosan és ötletesen kezeli az időt: a film első húsz percében zanzásítva kapjuk meg 9 hónap történéseit. Egy nagy ugrás után pedig 16 évvel későbbre érkezünk. A film semmit nem állít a kihagyott 16 évről, így higgyük el neki, hogy semmi igazán szóra érdemes nem történt – vagy ami mégis (Tulsa, Elliot „barátnője”), arról időben értesülünk. Ez egy nagyon nagy erénye a forgatókönyvnek, ma, amikor nagyon sok filmben (főleg a Marvel-univerzumban) fölösleges percek repülnek el a semmitmondó, töltelék párbeszédekkel és fölösleges CGI-vel.
Ne felejtsük el megemlíteni Gary Oldman-t, ő korunk egyik legjelentősebb kaméleonja, akit méltatlanul hanyagol a díjak világa. Ez a színész képes arra, amire csak kevesen – közös vonása ennek a kisebbségnek, hogy nem ők a valódi nagy sztárok. Sokkal kevesebben tudják a nevüket vagy ismerik fel őket, mint például Tom Hanks-et, Brad Pitt-et vagy Charlize Theron-t (akiknek a tehetségét egy másodpercre sem lehet kétségbe vonni). Gary Oldman olyanokkal van együtt ebben a klubban, mint Paul Giamatti, Maggie Smith, illetve a hirtelen elhunyt Philip Seymour Hoffman.
Oldman az a típusú színész, aki minden szerepét magára húzza, míg Hanks minden szerepet magából old meg. Mind a két technikának megvan az előnye és hátránya, illetve igazsága.
Oldman alakításai mindig tele vannak a filmen túl mutató pillanatokkal – így itt is, Nathaniel Shepherdként olyan alapvetéseket rejt el a karakterében, amit valóban csak a legképességesebb színészek tudnak.
Nem kell nagy volumenű dolgokra gondolni – például egy kérdésre azonnal rávágott menekülő hazugság másodperc alatt való beismerése: a legemberibb pillanatok egyike és így a színészileg legnehezebb dolgok közé tartozik.
Érdemes megnézni a The Space between us-t, több ez, mint egy egyszerű szórakoztató film, de ne várjunk tőle sokat. Bár azt ígéri, hogy nagyon mélyre ás, ezt sajnos nem képes betartani. Megnézzük, majd visszatérünk az életünkhöz. Ahogyan Elliot is teszi.
fun-fact: az ISS-nek (International Space Station) egyetlen női parancsnoka volt az elmúlt 17 évben, a jelenleg is az Űrállomáson vezetőként tartózkodó 57 éves Peggy Whitson. Így nem annyira elképzelhetetlen a film állítása, miszerint a Mars kolonizációját vezető asztronauta egy nő legyen öt férfi mellett.
[fb_button]
Én borzasztóan szenvedtem rajta. Mert az érzelgősség egy dolog, de amikor a racionalitás rovására megy, ott már kénytelenek vagyunk bölcsész-scifiről beszélni.
Nem vitatva a főszereplő színészről vagy a rendezés felületességéről elmondottakat, ez a film már a forgatókönyvnél elbukott. A valóban jobb sorsra érdemes Gary Oldmannek esélye sem volt megmenteni.