Solo: Egy Star Wars-történet – itt a magyar trailer

A Star Wars gépezet nem áll le – a rajongók persze örülhetnek, noha az elmúlt filmek termését tekintve erősen megoszlanak a vélemények, s míg az egyik szemük sír, a másik azért még nevethet, hisz nem telik el úgy év, hogy új kaland nélkül maradjanak.




Nem lesz ez másképp idén sem, hiszen májusban érkezik a Solo: Egy Star Wars-történet. Ez idáig még rendben is van, örömteli hír, de ahogy teltek-múltak a hónapok, úgy lett egyre szövevényesebb a film készítését körülölelő történések sora, s a stúdió hallgatása nem sok jót sejtetett.

A csend azonban sosem tart örökké – most sem történt másképp. Eljött a Super Bowl hajnala (bár ez nézőpont és földrész kérdése), s a marketinggépezet működésbe lendült. Kaptunk egy rövidebb, majd egy hosszabb előzetest is, s most elérkezett a pillanat, amikor végre magyarul is megcsodálhatjuk másfél percben, hogy nagyjából hogyan fest majd a Solo film és mit tudott Ron Howard és a stábja összehozni.

Egy dolog biztos: a Rian Johnson által okozott csalódás még ott él a fanokban, így ez egy remek lehetőség lenne kiköszörülni azt a bizonyos csorbát.

Hogy ez sikerül majd? Nos arra májusig még várni kell. Az azonban nagyjából már ez alapján a másfél perc alapján is belőhető, hogy nagyjából mire számíthatunk. Lessétek meg a trailert, katt a lenyíló sávra.

Solo: Egy Star Wars-történet - előzetes (katt és lenyílik)
Nem is ragozom tovább, inkább kérdezek: nektek mi az első benyomásotok? A látottak alapján jó lesz a Solo: Egy Star Wars-történet?

[fb_button]

14
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!

avatar
14 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
14 Comment authors
HamuRab-iZazaRojandAntiCol B. Ace Recent comment authors

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

slx
Vendég
slx

Ez már csak egy gagyi disney film… engem nem fogott meg ez a bemutató.

Joe
Vendég
Joe

Vannak jó dolgok a trailerben, de ez az átkozott minimalista környezet… Ez az új részek átka. Hiányoznak a színes, fantasztikus helyszínek, lények, szereplők. Egy-egy zárt teret kapunk azért tisztességesen berendezve, de azon kívül csak nagy, üres, havas, sziklás vagy éppen sivatagos tájat ami bárhol lehet. Akár még egy Attenborough filmben is… Csak Lucas tudott hangulatot teremteni?
Azért még bízok és várok. Ha Solo szarkasztikus humorát eltalálják, akkor nagy baj nem lehet.

retinafan
Vendég
retinafan

Már várom amikor amikor az ügyeletes marketing mantra kimondja: a klasszikus részeket remake -lni kell. Bruha-ha-ha. Ezeknek csak a pénz számít, nem a rajongók. A legjobb SW történés amiben részt vehetsz valamiben az a Dark Forces II : Jedi Knight volt.

Karfiol
Vendég
Karfiol

Üdv…, Jó estét!
Nos, nekem tetszik a trailer, a látvánnyal nem lesz baj……….., és ha már “melléktörténet”, akkor a “Zsivány Egyes”-t tekintve, remek szórakozás elébe nézünk!
A színészekről csak annyit, hogy én adok időt ezeknek a “srácoknak”, hogy megmutathassák, alkalmasak-e valamire! (Bár, lehet, ezt nem egy Star Wars-ban kellene tesztelni)
Daenerys 🙂 egy gyönyörű lány és már majdnem a tökéletességet súrolja Khaleesi-t játszva……de hadd legyek kritikus picit…….., többre én nem számítok!!!Lásd: Terminator-sok 🙂
Várjuk nagyon a filmet……megkockáztatom, hogy tuti jó lesz…:)…!!!
További jó estét és munkát Nektek!!!
K.

Yoda
Vendég
Yoda

Légy átkozott Lucas, amiért eladtad a jogokat a Disneynek és ezzel lehetővé tetted, hogy paródiát csináljanak a Star Wars univerzumból.
Nem a Didsney hanem Te vagy a legnagyobb áruló, elárultad saját teremtményed.
Hagytad volna örökre ott porosodni egy fiók aljában és vitted volna magaddal a sírba az egészet.
Akkor még talán szentté is avattak volna.

Zsolt0506
Vendég
Zsolt0506

Nem hinném, hogy ezt így ki kellett volna emelni, hogy Rian Johnson által okozott csalódás ott él még a fanokban, mert én az vagyok és nekem nem okozott semmiféle csalódást, mást vártam, de kaptam tőle jó pár húzást is, ami tetszett. Amúgy eddig nekem mindhárom film tetszett. Ennek meg csakúgy meg fogom adni az esélyt, bár Han Solo sosem volt a kedvencem és szerintem az a karakter nem biztos, hogy képes lenne elvinni egy Star Wars filmet, de majd meglátjuk. Őszintén szólva annyira nem izgat, hogy lesz pilóta, hogy ismeri meg Chewbaccát és az sem, hogyan nyeri el Landotól a… Tovább is van (hozzászólás lenyitása) >>>

KiB
Vendég
KiB

nekem abszolút nem volt csalódást keltő Az utolsó Jedik, egyáltalán nem, pedig imádomm a régi részeket (is), sok könyvet elolvastam, és jópár játékkal játszottam
nagyon kíváncsi leszek a következő filmekre

Dotrex
Vendég
Dotrex

időutazási feelingem van tesóóó XDXD

Gabika
Vendég
Gabika

Szerintem hülyeség hogy juj a Disney gagyi …stb. A filmet nem a Donald kacsát rendező vagy épp Hófehérkét újra gondoló csapat készíti. Hanem a Lucas film. De ha ez a nézőpont az igaz. , akkor: A Ferrari egy szar mivel a Fiat cég megvásárolta jelentős részét…… Ugyan már! Ez baromság! Solo helyett Joda nekem érdekesebb lett volna de sajnos nincs beleszólásom. Látványos lesz és kész. Akinek nem tetszik keressen egy életrajzi drámát. Azoknak van mélyebb mondandója….Olvastam olyat hogy a pénzről szól…. Persze! Miről szóljon? Gondold el a rendező bemegy egy étterembe és rendel….A végén pedig közli hogy egy cent sincs… Tovább is van (hozzászólás lenyitása) >>>

Col B. Ace
Vendég
Col B. Ace

Szerintem nem kellene ennyire az előzményfilmeket eröltetni. A Rogue One még épp hogy belefért, de Han bőven elég menő mindenféle karakterfelépítő film nélkül is. Azért meglátjuk

Anti
Vendég
Anti

Ez a Solo nem az a Solo….hogy tudtak egy ilyen nyálas, unszimpatikus szereplőt beszerezni? Újabb Disney mellényúlás…mért nem maradnak a rajzfilmeknél????

Rojand
Vendég
Rojand

Solo soloban nyomja? 😀

Zaza
Vendég
Zaza

Mióta a disney elkezdett “Star Wars” filmeket gyártani, láthattunk már néhány sci-fi vígjátékot. Másfél perc alapján nem ítélném meg, hogy ez tényleg Star Wars, vagy megint cukrozott sz@r

HamuRab-i
Vendég
HamuRab-i

Jobb lesz ez a rész, mint az 1-2-3 volt. Persze, Mr. Ford nélkül furcsa.