Akik a hetvenes-nyolcvanas évek vígjátékain nőttek fel, azok számára Goldie Hawn egy igazi ikon, egy megkerülhetetlen legenda. Az imádni való kis szöszi olyan filmekben nyújtott felejthetetlen alakítást, mint amilyen a Hárman a slamasztikában, A vasmacska kölykei, vagy épp az Óvakodj a törpétől.
Persze a lista korántsem teljes (sőt!), de nem is érdemes tovább sorolni, nem kell bizonygatni, hogy az Oscar-díjas színésznő miért is volt ennyire sikeres.
Hogy ugyanezt majd harminc-negyven év múlva ugyanígy leírhatja-e valaki Amy Schumerről, azt nem tudom, de nem tartom valószínűnek.
Túl azon, hogy én nem vagyok nagy rajongója a humorának (de különösebben bajom sincs vele), amellett nem mehetünk el főhajtás nélkül, hogy neki sikerült az, ami nagyon sokaknak nem.
Rávette Hawn-t a visszatérésre.
Ő ugyanis ahogy a ráncok kezdtek elszaporodni az arcán, úgy döntött, hogy visszavonul a filmezéstől. Talán a felkérések is ritkultak, talán azt akarta, hogy a nézők úgy emlékezzenek rá, ahogyan fénykorában csillogott – nem tudom. Egy dolog biztos, 2002 óta nem láthattuk semmiben, 15 év után pedig általában vaskos indok kell, hogy valaki újra kamera elé álljon.
Nos ezt így nagy hirtelen nem tudnám megnevezni, az biztos, hogy Hawn pályafutásának nem az Ó, anyám! a legfényesebben ragyogó csillaga, azoknak akik nem szeretik a szájtépést azért gyorsan leírom azt is, hogy különösebben szégyenkeznie sem kell, a film nézhető, javarészt szórakoztató, de egyúttal könnyen feledhető is. A legnagyobb pozitívuma azonban kétségkívül a már 71 éves színésznő játéka, így ha az ő karrierének feltétlenül nem is, a filmnek mindenképpen jót tett, hogy elvállalta a szerepet.
A történet faék egyszerűségű, s túl sok csavart, meglepetést nem igazán tartogat. Emily-vel szakít a pasija, pont egy luxusút előtt, amit persze már nem lehet lemondani. A lánnyal nem igazán akar elmenni senki, egyedül meg mégiscsak tré egy ilyen kiruccanás, úgyhogy ráveszi az anyját, hogy tartson vele Ecuadorba. Ott aztán hajmeresztő kalandok várnak rájuk, némi emberrablással fűszerezve, de a végén persze minden visszaáll a rendes kerékvágásba.
Közben tanúi lehetünk némi karakterfejlődésnek, de csak épp annyinak, amennyi még nem üli meg a gyomrunkat – s ugyanezt tudom elmondani a film humoráról is.
Néhol egy picit már túl sok (és nem a jó értelemben), de összességében jókat lehet rajta röhögni. Semmi felejthetetlen, semmi klasszikus gyanús – de jó szórakozás.
Sajnos a lendület nem tart ki a film végéig, míg az első fele tényleg remek, addig a második etapra már elfogynak az ötletek, befásul egy kicsit az egész.
Összességében viszont ha az ember csak kikapcsolódni vágyik és egy másfél órás lazaságra ülne be a moziba, akkor bátran választhatja az Ó, anyám!-at, nagyot nem fog csalódni. Hawn ugyan már megöregedett, de a bája még mindig a régi, Schumer-t pedig nem kell bemutatnom azt hiszem.
Az biztos, hogy sokkal jobb film lett, mint amilyenre előre készültem, ez pedig kellemes meglepetés volt, elégedetten távoztam a moziból.
[fb_button]
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!