Ezt is megértük, november majdnem-közepén kezdetét vette a karácsonyi roham a mozikban is. Elsőként a tavalyi Rossz anyák folytatása robbantott, amire félig-meddig kényszerből ültem be és legnagyobb meglepetésemre egy majdnem tele terem fogadott. Úgy látszik erre tényleg van igény.




Az igazság az, hogy a kényszer tényleg csak félig volt jelen a döntésemben. Akárhogy is tagadnám, be kell ismernem magamnak, hogy Mila Kunis, Kristen Bell és Kathryn Hahn tavalyi ámokfutása Christina Applegate jutalomjátékával meglepően szórakoztatóra sikeredett. Ráadásul a gyártási költségek majdnem tízszeresét visszahozta a pénztáraknál, így a folytatás nem is volt kérdéses. Hogy miért kellett egy alapvetően jó felállással bíró vígjátékot úgy folytatni, hogy egy karácsonyi kínlódást csináljanak belőle, azt viszont nem igazán értem.

Ja de: a karácsonnyal ugyanis mindent el lehet adni.

A sztorit nem bonyolították túl: főszereplőink visszatérnek és ezúttal a karácsony szelleme nyomja rá bélyegét a boldogságukra. De főszereplőinket ez nem tántoríthatja el, s egy átmulatott plázázós délután során keményen elhatározzák, hogy velük aztán semmiféle ünnepi kínlódás nem tol ki, majd ők úgy karácsonyoznak, ahogy épp jólesik.

Csak hogy beugranak látogatóba az anyák. Mármint a rossz anyák anyjai. Aki aztán még rosszabb anyák. Rossz anyák a négyzeten. Vagy mi.

Innen pedig pontosan azt az ívet követi a film, ami a nagykönyvben meg van írva, és amire a legkevésbé sem vagyunk kíváncsiak. Rengeteg súrlódás a nagyikkal, majdnem helyreállnak a dolgok, de aztán mégse, még nagyobb balhé, majd a végén összeborulás a templomban.

Ezt az elcsépelt történetet pedig ezúttal csak hellyel-közzel sikerült valóban feldobni poénokkal (őszintén szólva csak egyetlen egyszer nevettem jóízűet, a gyantázós akción). Nem azért, mert Hahn kevésbé volt alpári, mint bármikor, szó sincs róla.

Leginkább azért, mert a poénok (és elsősorban a káromkodások) ezúttal sokkal erőltetettebbek és mesterkéltek voltak. Én az a fajta vagyok, aki hatalmasat tud röhögni egy jól eleresztett káromkodáson, de annál kevesebb dolog idegesít jobban, mint amikor direkt undorítóan beszélnek folyamatosan, úgy, hogy az egyáltalán nem illik bele a dialógusba. Sajnos a film nagy részében pontosan ez történik.

A három nagyi pedig inkább csak rontott a helyzeten. főleg Susan Sarandonnak áll nagyon kínosan ez a hippi-rockercsaj karakter, nem tudom miért erőlteti, de Cheryl Hines és Christine Baranski is élt már meg szebb napokat (már ami a színészi teljesítményt illeti).




A filmnek pedig egyszer csak -hála az égnek- vége szakad. Igaz, hogy az utolsó 3 percben vagy két tucatszor elhangzik, hogy boldog karácsonyt!, de ettől nekünk, nézőknek még nem lesz jobb. Se az ünnepünk, se a kedvünk, ha belegondolunk, hogy teljes árú mozijegyet fizettünk ezért a celluloidhulladékért.

Értékelés:

sav5-01

Szólj hozzá! Mert számít a véleményed, ráadásul regisztrálnod sem kell.

Legyél te az első hozzászóló!

avatar
wpDiscuz