Befutott a Rambo 5 előzetese

Vannak dolgok, amikből sosem elég. Na és persze vannak dolgok, amiket egyszerűen nem lehet abbahagyni. 




John J. Rambo, a világ talán legismertebb háborús veteránja ugyanis még egyszer, utoljára visszatér.

Persze némiképp felelőtlenség ilyet kijelenteni, hisz bő tíz évvel ezelőtt is abban a hitben voltam, hogy a negyedik epizóddal zárul a történet, de most talán tényleg elérünk arra a pontra, ahonnan nincs tovább.

Félre ne értsetek, kissrácként én is imádtam Rambot, sőt, ha őszinte akarok lenni, akkor ez azóta sem változott. Azt is örömmel elismerem, hogy Sly eszméletlen formában tartja magát, botox ide, növekedési hormon oda, az, hogy hetven fölött így néz ki, és ilyen fizikummal rendelkezik, azt lehet utána csinálni.

Ugyanakkor a Rambo 4 forgatásakor sem volt már fiatal, és a csalódást keltő harmadik epizód után a visszatérés egy meglepően üde színfolt volt.

Nem azt mondom, hogy megújította az akciófilmet zsánerét, de pontosan annyira volt nyers és durva, hogy az emberben felderengjen, hogy miért is volt minden jobb a nyolcvanas években.

Azóta azonban eltelt 10 év és bizony a hatvanpár éves kor és a hetvenpár éves kor között hatalmas a szakadék. (nem véletlenül siratom előre az Indiana Jones 5-öt, ha egyáltalán elkészül valaha). Sly már 72, és tartsa magát bármilyen jól, nehéz elhinni, hogy valaki hetven fölött egyszemélyes pusztító. Még róla is.

Persze egy Rambo film enélkül nem lenne Rambo film, de a most befutott előzetes azért egy picit megnyugtatott.

Egyfelől az egész hangulata nagyon rendben van, másrészt pedig ez a Rambo már korántsem az az érinthetetlen Rambo lesz, akin maximum kínunkban tudnánk mosolyogni. Öreg, megfáradt, már csak megpihenni vágyó, poszttraumás stressztől szenvedő kiégett katona. Aki már nem vágyik a harcra, egyetlen porcikája sem kívánja.

Azonban amikor a mexikói kartell elrabolja a lányát, akkor kénytelen még egyszer, utoljára leakasztani a szögről a puskát és rendet tenni a rosszfiúk között.

Tudom, alapszabály: sose ítélj egy kétperces előzetesből. Én valahogy akkor is úgy érzem, hogy Sly nem csinál bohócot magából és az Utolsó vér egy méltó búcsú lesz a filmtörténelem egyik legikonikusabb alakjától.

Ha pedig elég tökösek, akkor a Logan által kitaposott ösvényen haladva tényleg véglegesen búcsút veszünk John-tól, de ez persze nem alapelvárásom. Meglátjuk, én nagyon várom a filmet, a bemutató majd szeptember végén lesz, szóval egy párat addig még kell azért aludnunk.




Na de nem is húzom tovább az időt, nézzétek meg a trailert, (ami amúgy meglehetősen spoileresnek tűnik, szóval aki kerülné az infókat, az csak óvatosan)
lessétek meg a most érkezett előzetest a lenyílóra kattintva, a szokásos módon.

Rambo V - Utolsó vér - előzetes (katt ide és lenyílik a videó)
[fb_button]

8
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!

avatar
6 Comment threads
2 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
8 Comment authors
DSándorJ.J.R.jouKriszLackó Recent comment authors

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Laci
Vendég
Laci

Neeeee!

Jenő
Vendég
Jenő

A ’80-as években még a szalagos videon láttam a Rambo filmeket, Imádtam ezt a palit, akárcsak a Feláldozhatókban. Ő ennyi évesen is örök ifjú . Remélem,hogy a forgató könyv író valamint a rendező meghagyja személyének eredetiségét . Nagyon várom a folytatást.

xamhbj
Vendég
xamhbj

igen amúgy

Lackó
Vendég
Lackó

Ez nem a reszkessetek betörők folytatása lesz? Úgy látom, itt is felkészíti a rossz fiúk fogadására a “pecót”.

jou
Vendég
jou

A Rocky sorozathoz hasonlóan ebből is csak az első és az utolsó jó (már az első végén főbe kellett volna lőnie magát Rambonak…), de majd meglátjuk, milyen lesz az utolsó utáni rész…

J.J.R.
Vendég
J.J.R.

Osztályozásom:
Rambo 1. – 5
Rambo 2. – 4
Rambo 3. – 3
Rambo 4. – 2
Rambo 5. – ?
Meglátjuk, hanyast kap, de a trailer alapján nem biztos, hogy hozza a sormintát, hanem javítani fog a bizonyítványon …