Punisher – jön a sorozat, érkezett pár kép

Novemberben fog majd debütálni a Punisher c. sorozat a Netflixen. Kedvcsinálónak érkezett pár kép a forgatásról, valamint nézzük meg, hogy mire is lehet számítani a szériával kapcsolatban.




Mindenek előtt leszögezném, hogy számomra Jon Bernthal, mint Megtorló, a lehető legrosszabb választás. Én abszolút nem szimpatizálok a színésszel, de igyekszem a lehető legobjektívebben megközelíteni a dolgokat.

A történetet számtalanszor feldolgozták már, az elmúlt években, évtizedekben készült belőle sorozat, megannyi film, számítógépes játék, de talán a legemlékezetesebb a 2004-es kópia volt, John Travolta és Thomas Jane főszereplésével.

A Marvel antihőse először 1974. februárjában jelent meg az Amazing Spider-Man 129. számában. Eleinte csak egy öt részes önálló minisorozatot kapott, majd a karakter népszerűségének növekedésével egyre több önálló szám is megjelent, volt, hogy havonta három.

Punisher forgatási képek (katt és lenyílik)

A széria Frank Castle, többszörösen kitüntetett tengerészgyalogos ámokfutását követi nyomon. Frank a hadsereg után az FBI-nál kezdett dolgozni, méghozzá a maffiába beépült ügynökként. Mikor álcája lelepleződik, Frank családját a maffia a szeme láttára mészárolja le, ezzel pedig megszületik a Megtorló, aki önbíráskodóként New York utcáin bosszúra szomjazik.

A pletykák szerint a sorozat valahol ott kezdi majd felvenni a fonalat, ahol a Daredevil második évadában lezárult, időnként pedig majd visszatekint a karakter kialakulásának történetéhez.

Abban is biztosak lehetünk, hogy a készítők megpróbálnak a képregényhez hűek maradni, így az akció jelenetek kellőképpen brutálisak és véresek lesznek.

Személy szerint izgatottan várom, hogy a Netflix mire lesz képes a Megtorlóval kapcsolatban, ugyanakkor aki látta a már említett 2004-es filmet, az tudja, hogy egyáltalán nem lesz könnyű dolguk.

Tudom, hogy egy sorozatot nem lehet összehasonlítani egy filmmel, viszont a film hangulata és mondanivalója egy esetleges jó kiindulópont lehet ahhoz, amit a karakterrel kapcsolatban elvárunk.


Úgy gondolom, hogy a szerepre találhattak volna egy fokkal karakteresebb színészt is, így természetesen meg van bennem az a kis félsz, hogy talán nem lesz akkora durranás, mint amilyenre számítok, de erről függetlenül a forgatási képet reménykedésre adnak okot.
[fb_button]

4
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!

avatar
4 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
4 Comment authors
crossoverBenyák ZoltánBodarkJoe Jonson Recent comment authors

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Joe Jonson
Vendég
Joe Jonson

A 2004-es film nem volt rossz, de nekem leginkább a képregény hangulata tetszett. Jó lenne ha azt próbálnák visszaadni a sorozatban.

Bodark
Vendég
Bodark

Nem tudom, hogy láttátok e a Daredevil sorozatot, amiben szerepelt Jon Bernthal, mint a Megtorló… A faszi annyira hozta a figurát, hogy nekem az óta is ő a kedvenc megtorlóm. Szóval azért még ne írjátok le, hozni fogja a kötelezőt 😀

Benyák Zoltán
Vendég
Benyák Zoltán

Nem feltétlenül rossz választás ez a fiú! Eddig minden megjelenésében hozta a szikár tirpákot, és a Megtorlónak valami ilyesmit tudok elképzelni. Baromi jó baljós kisugárzása volt a Könyvelőben is. Adjunk esélyt.

crossover
Vendég
crossover

A Daredevilben ku***jól adta szerintem, számomra eddig a legjobb Megtorló volt. A 2004-es filmet szerintem elbaszták a bugyuta mellékszereplőkkel.