Pumpedék – lement két rész: erre innunk kell egy fehérjét tesó!

A napokban szörfölgettem a tévécsatornák közt, amikor véletlen az MTV-re tévedtem, ahol épp akkor kezdődött a Spring Break With Grandad. Nem fogok hazudni nektek, tátott szájjal néztem negyed órán keresztül, de nem a csodálkozás, hanem inkább a sokk az ami görcsbe rántotta az arcizmaim. Az a fajta pusztulat áramlott rám a képernyőről, aminél már nem számít, hogy megrendezett, vagy sem, színészeket látok, vagy hús-vér embereket.




Azóta is forgolódok éjszakánként, álmomban szoláriumtól narancssárga testek üldöznek zajos klubok táncparkettjein és görcsbe rándul a gyomrom, valahányszor bevillan a kép: vajon mi lesz a szigetország fiataljaival, ha még az EU-ból is kilépnek?

Szerencsére jött az RTL mint felmentősereg és elhozta nekünk Pumpedéket, minden hétfő este tízkor premier -a hülyék kedvéért hatvanas betűvel végig (!) ki van írva a műsor alatt-, és hogy valahogy kihúzzuk a folytatásig, elsőre egyből két részt is kaptunk.

Én nem hibáztatom őket. Ahol anno Győzike milliós nézettséget tudott produkálni (ja, én is néztem), oda én is lazán bedobnám Gábort, a bébijét, meg a tesókat, mert miért ne. Nulla költségvetésből megvan fél óra adásidő, arról nem is beszélve, hogy még akár be is jöhet. Tuti recept.

Előzetesen (!) az egyetlen gondom az volt az egésszel, hogy bár csak néhányszor kaptam el Gabó tévés szerepléseit, azokból nagyon úgy tűnt, hogy a srác nem egy részecskefizikus. Kis adagokban (értsd: 13-90 másodperc) még akár vicces is lehet, de hogy egy fél órás epizódokkal operáló reality főszereplőjeként hogy lesz képes helytállni, na afelől voltak kétségeim.

Nos megnyugtathatok mindenkit, az RTL-nél értik a dolgukat a srácok. Hosszú brainstormingot követően ugyanis ráleltek a megoldásra, ami két rész távlatából úgy tűnik, hogy működőképes: meg se próbálták Gabót gatyába rázni, hanem a műsort hülyítették le annyira, hogy abból ő már egy kicsit sem lóg ki. Vágod tesó?

Bár még csak szűk 60 perc adásidőn vagyunk túl, az már most látszik, hogy igen velős tartalommal készültek. Van itt minden, ami szem-szájnak ingere: életmódtanácsok, testépítés kurzus, gasztro blog, és persze a párkapcsolatok témáját is boncolgatják rendesen. Gabó mellett feltűnik Ági, a szerelme, na és persze Soma (alias VV Soma), a legjobb tesó, és az entourage, ne haragudjatok, de a neveket nem jegyeztem meg, legyen elég annyi, hogy a tesók. Meg persze csajok.

Sokáig gondolkodtam, hogy melyik aranyköpést emeljem ki olyan szép magenta háttérrel, aztán leesett a tantusz, hogy egyiket se, mert ezek nem is aranyköpések, nagyon nehéz őszintén nevetni bármelyik elszóláson is, mert ez a fajta taplóság ez nem tanítható, ez nem színészet, ez annál mélyebbről jön, zsigeri szintről.

És ez baromi ijesztő.

Mert nekem, aki ülök a képernyő előtt és nézem ezt a csodát, nagyon nehéz eldöntenem, hogy ez egy kivételes élethelyzet, vagy ez tényleg egy általános történés ma, a húszévesek körében. Tényleg van egy -igen vaskos- réteg, akik így élnek? Akik így kezelik a másikat, akiknek ebből áll az életük? Akik így viselkednek a testvérükkel, a barátnőjükkel, a szüleikkel? Mert ha ez csak fikció, akkor rendben van, de ha csak a tizede is igaz, akkor nagyon nagy a baj.


Nem igazán tudok mit mondani Pumpedékre. Ha azt írnám, hogy azt kaptam, amit vártam, akkor hazudnék, mert nem vártam semmit, amit meg kaptam, attól helyenként én is felböfögtem a fehérjés tejfölt. Persze van ennél sokkal lejjebb (lásd Spring Break például), nem arról van szó, hogy kiaksztóan polgárpukkasztó és felháborító volt – simán csak arról, hogy fájóan ostoba.

Na megyek, iszok egy fehérjét tesó.

Értékelés:

[fb_button]

9
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!

avatar
6 Comment threads
3 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
9 Comment authors
merülőforralóhuszársdaniasdJános Hadfi Recent comment authors

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

GyrfBlnt
Vendég
GyrfBlnt

Jó cikk 😉 a Pumpi meg iszonyat szánalom…

Zoltán Kéki
Vendég
Zoltán Kéki

úgy látszik a múltja nem gyötri ezt a gay brokiverő
kis melegpornóst.Aki nem hiszi nézzen utána.

Ádám Zempléni
Vendég
Ádám Zempléni

“…ez egy kivételes élethelyzet, vagy ez tényleg egy általános történés ma,
a húszévesek körében. Tényleg van egy -igen vaskos- réteg, akik így
élnek? Akik így kezelik a másikat, akiknek ebből áll az életük?”

Sajnos tényleg. És mindig van lejjebb.

4446546
Vendég
4446546

Vajon melyik részben esnem majd “szekszuálisan” egymásnak a férfiszereplők? Mostanában kedvelem az RTL-t, és nem is kötelező nézni azt, ami nem tetszik. Így vagyok Gaboval is. Inkább olvasok róla, mint nézzem a szánalmas kis pálcika lábait. Aki még ugyebár nem tudná, Gabo konkrétan meleg, és a párkapcsolat témát egy nővel megbeszélni az ő szájából férfi-nő viszonylatban teljesen hiteltelen. Lehet, én vagyok már túl öreg ehhez, de Gabo lehetett volna egy drogprevenciós sorozat arca, vagy a szexuálisan terjedő betegségekkel kapcsolatos szóróanyag, esetleg “hogyan edzünk testünket teljesen aszimmetrikusra” műsor házigazdája. Na jó, még reklámokban biodíszletnek is jó lenne. Így viszont egy részt… Tovább is van (hozzászólás lenyitása) >>>

asd
Vendég
asd

szanalmas 😀
hova fajul a vilag?

merülőforraló
Vendég
merülőforraló

végre egy nézhető műsor.