Playstation 5 játékok

No, hát akkor vágjunk is bele a lecsóba, lássuk, hogy mire csorgathatjuk a nyálunkat a konzol megjelenéséig.




Nem, sajna az a Harry Potter játék még mindig nem került elő (én azért még reménykedem benne, hogy egyszer csak előrántják majd a tarsolyból, mint a legnagyobb aduászt), azonban így sem lehet okunk a panaszra, főleg, ha azt vesszük, hogy ez még csak az első körös bemutat volt.

Mindjárt itt is van kezdésnek némi Pókemberes móka, ami ugyan egy picit DLC szagú, de azért eléggé jól fest, és hát ezekből a kalandokból sosem elég. Természetesen érkezett némi kedvcsináló is a Marvel’s Spider-Man: Miles Morales-hez, ezt szokás szerint a lenyíló részben tudjátok meglesni.

Marvel's Spider-Man: Miles Morales - előzetes (katt ide és lenyílik a videó)

Oké, folytassuk is az egyik kedvencemmel, mert egyszerűen imádom az elvont ötletekre épülő cuccokat és hát a Stray az nem kicsit elvont. Egy robotokkal teli világba csöppenünk, ahol egy macska bőrébe bújhatunk bele – sajnos a játék csak 2021-ben érkezik, cserébe már most iszonyatosan jól néz ki és a hangulata leugrik a képernyőről. De hát beszéljenek helyettem a képkockák, a lenyílóban lessétek meg a kedvcsinálót.

Stray - előzetes (katt ide és lenyílik a videó)

Azt hiszem minden rekordot megdöntve érkezik és tarol majd a GTA5, a játékipar megkerülhetetlen óriása. Bizony, immáron a harmadik konzolgenerációra jön el Los Santos, kibővítve, kicsinosítva (hogy pontosan milyen plusz cuccokkal, azt még nem tudni), bár ez még egy picit várat magára, mert majd csak valamikor 2021 második felében vethetjük bele magunkat a mókába. Az előzetes ugyan nem mutat semmi újat, ha mégis kedvet kapnál hozzá, akkor ide kattintva meglesheted.

Azonnal megvett kilóra viszont a Horizon Forbidden West, a Zero Dawn folytatása, a lüktető, gyönyörű világával, őszintén szólva már annak is tudnék örülni, ha csak odaülhetnék valaki mögé és nézhetném, ahogy játszik vele. Egyelőre azonban be kell érnünk ezzel a három és fél perces anyaggal, aminek minden másodperce csodálatos.

Horizon Forbidden West - előzetes (katt ide és lenyílik a videó)

Érkezik majd a Hitman 3 is (announcement trailer ide kattintva elérhető), egyelőre túl sok infóval nem lettünk gazdagabbak, azt azonban már most lehet tudni, hogy ezzel a kalanddal lezárulnak a 47-es ügynök kalandjai.

Az egyik legelső bejelentett játék PS5-re a Godfall volt (trailer itt), a stílus szerelmesei örülhetnek, tőlem sajna ez a kaszabolós téma messze áll, de az tény, hogy a játék nagyon jól fest.

Jön majd a Gran Turismo 7 (katt ide az announcement trailerért) is, ami grandiózusabb, és persze szebb lesz, mint eddig valaha. Túlságosan nagy bemutatást nem kell neki rendezni, a név magáért beszél (de azért érdemes megnézni az előzetest, tényleg pompásan fest a játék)

Love Death & Robots, na meg némi Holnap határán egyvelegnek tűnik a Returnal, ami épp ezért azonnal megfogott, remélem, hogy az előzetesből áradó kissé “sötét” hangulat megmarad a megjelenésig és sikerül valami zsibbasztó sztorit rittyenteni hozzá, mert akkor nagy durranás lesz a játék.

Returnal - előzetes (katt ide és lenyílik a videó)

Nagyjából ezek voltak a legfontosabb játékbejelentések. Érkezik majd valamikor az NBA2k21 is, sőt, rögtön az elején megkaparinthatunk majd kalandjátékot is a Kena: Bridge of Spirits személyében, de azt hiszem, hogy mire a Playstation 5 valóban megjelenik, addig még túl leszünk egy-két ilyen játékbejelentős cikken és – meg ne sértődjön senki -, nagyobb nevek is ott lesznek azokon a listákon.

És akkor most ti jöttök: mondjátok el, hogy nektek hogy tetszik az új konzol, melyik játékot várjátok leginkább?




Illetve hogy még pontosabbak legyünk: melyik játékot és/vagy melyik játékbejelentést várjátok leginkább? Egy új Rockstar gémet? Vagy a Harry Pottert? Netán valami egészen mást?

3
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!

avatar
3 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
3 Comment authors
Rowena ShepardNevemAmadeusz Recent comment authors

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Amadeusz
Vendég
Amadeusz

Helló! Soulslike Game rajongóknak jön a Demon’s Souls

Nevem
Vendég
Nevem

Személy szerint nekem nem tetszik. Sőt elég ocsmány. Oriási, felesleges élek. És tuti, hogy süviteni fog, mint állat.

Rowena Shepard
Vendég
Rowena Shepard

Meg se említitek a Demons’ Souls remake-et?