Bréking: A Pókember kilép az MCU-ból

Noha a háttérben már régóta érlelődött az ellentét, úgy látszik, hogy a Marvel és a Sony végleg összeakasztották a bajuszt. Vége a Pókemberes Marvel filmeknek?




Hogy valami nagyon nincsen rendben, az már akkor sejteni lehetett, amikor a Marvel közzétette a negyedik fázis filmes megjelenéseit, hisz azok között egyáltalán nem szerepelt Pókember.

Aztán pár nappal ezelőtt robbant a bomba, miszerint a Marvel kihátrál, mostanra pedig kiderültek a részletek is, miután Kevin Feige és Tom Holland is nyilatkozott a kialakult helyzetről.

Bő négy évvel ezelőtt, 2015 elején a Sony és a Marvel megállapodott a karakterről. Pókember ugye a Sony tulajdonában van, de túlságosan jelentős karakter -volt- ahhoz, hogy kimaradjon az Univerzumból. Így a két stúdió egyezségének értelmében Pókember feltűnhetett az MCU filmjeiben, és ez működött vica-versa: a Sony önálló Pókember mozijaiban az MCU karakterei megjelenhettek, kvázi a világok egybeforrtak.

Ez idáig nagyon szépen működött is, de úgy tűnik, hogy a mocskos anyagiak ezúttal is közbeszóltak.

A megállapodás értelmében ugye a Sony maga gyártotta és finanszírozta az önálló filmeket, és azok bevételei is hozzájuk kerültek (cserébe viszont a Marvel is megkapta a maga szeletjét a tortából, hisz Póki MCU-s anyagaival, reklámtermékeivel ők rendelkeztek), ez pedig a Marvelnek egy idő után szemet szúrt. Azt szerették volna, ha felesben finanszírozzák az önálló filmeket és a bevételt is eszerint osztják el – ez viszont a Sonynak nyilvánvalóan hatalmas veszteség lenne, így nem mentek bele.

A helyzet pedig az, hogy ezek után most Feige kiszállt, vele együtt pedig természetesen a Marvel is kiszállt, így Pókember mostantól nem része az MCU-nak. Hogy ez egészen pontosan mit jelent a gyakorlatban?

Nos azt, hogy az MCU számára Pókember halott, de úgy halott, mintha Thanos az emlékével együtt kicsettintette volna onnan, a soron következő Marvel filmekben Póki nem jelenik, nem jelenhet meg, de még csak megemlíteni sem lehet. Ugyanez persze fordítva is így van, a Sony által tervben lévő következő önálló Pókember filmekben az MCU történéseire, karaktereire még csak utalás sem lehet.

Szóval én értem, hogy a pénz az úr, tényleg.

Nincsenek tévképzeteim, értem hogy működik Hollywood.
De a Tom Holland által életre keltett Pókember túlságosan szorosan kötődik az MCU-hoz, Tony Starkhoz ahhoz, hogy ebből bármi jó kisüljön.




Kár, hogy a pénz kinyírta az első Pókembert, akit igazán meg tudtam kedvelni.
[fb_button]

10
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!

avatar
7 Comment threads
3 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
10 Comment authors
joubozobozoAenarianKMárk Recent comment authors

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

bozo
Vendég
bozo

Fog ez még változni. S pont a pénz miatt.

Rileey
Vendég
Rileey

Az utolsó mondat teljesen betalált.
Az 1. pókember rettenetes volt,aztán jött a csodálatos változat,ami már alakult,de a sony kinyírta. A 3.at nem csíptem az elején,de most az idegenben végre pókember volt pókember. A film utolsó fél órája végre megszerettette velem,erre most kiveszik…
Úgyhogy valószínűleg Tom Holland,mint pók is off,mert ugye Zendaya (M.J.) meg a haverja sem szerepelhetnek a Sonynál.
Nagyon nagy kár érte 🙁

Csaba
Vendég
Csaba

Én örülnék annak ha az eddigi bugyutáskodó, poénkodós pókemberből visszatérnénk az eredeti Sony Trilógia világához, ahol komoly drámai helyzetek és karizmatikus jól felépített karakterrek voltak.
A jelenlegi Tom Holland féle pókember buta és gyerekes, maszkulinitása az nuku. May néni jövőre már a huszas éveit fogja taposni ebben a fiatalodási ütemben.
A marvel világa zavaróan fikcionális és vidám, mint valami disney 2.0
A pókembert inkább látnám viszont egy darkos, trónok harcás univerzumban, mint a disneyesbe.

Tuco
Vendég
Tuco

költsék patikára

Aenarian
Vendég
Aenarian

Nekem eddig mindegyik filmes pókember egy pöcs volt. Mindegyik más értelemben, az első egy irritáló pöcs, az utolsó meg egy kis síró rinyagép pöcs. A középsőre meg nem is nagyon emlékszem 😀 Egyiknek sincs köze a képregényben lévő pókemberhez (az én szememben).

bozo
Vendég
bozo

Na szóval. Egyelőre pletyi, de ki tudja mi sül ki belőle…:
https://wegotthiscovered.com/movies/spiderman-return-mcu-apple-buying-sony-rumor-true/

jou
Vendég
jou

A legutóbbi Pókember mozi (és részben az előző is) a Marvel (filmes) univerzum kifigurázása volt. Talán részben ez is lehetett a háttérben?