Páncélba zárt szellem (2017) – kritika

Elon Musk amerikai üzletember épp a napokban jelentette be, hogy Neuralink nevű új cégének célja az emberi agy és a számítógép összekapcsolása. Ezt azért fontos mindjárt az elején megjegyezni, hogy lássuk milyen aktuális a Páncélba zárt szellem témafelvetése. Az emberiség (sokak szerint legalábbis) egyre közelebb kerül a mesterséges intelligencia forradalmához, érdemes hát belegondolni, mivel jár ez.




A Páncélba zárt szellem világa teljesen alkalmas arra, hogy ilyen kérdéseken elmélkedjünk. A történet egy olyan világban játszódik, ahol az emberek simán hozzájuthatnak mindenféle mesterséges kiegészítő testrészhez, sőt az emberek rá is tudnak csatlakozni robotokra.

Nagyon fejlett kiborgok vannak szinte minden sarkon, de ők nem tudnak gyorsan kezelni egy nem várt helyzetet, hiányzik belőlük az emberek spontaneitása. Az emberek pedig természetesen fizikálisan nem tudják felvenni a versenyt egy robottal. Ezért készítik el a robottesttel, de emberi aggyal rendelkező Őrnagyot (Scarlett Johansson), aki a 9-es részleg nevű kommandós osztag vezetőjeként vadászik veszélyes bűnözőkre.

A bajok akkor kezdődnek, amikor az Őrnagy saját identitásával kapcsolatos kérdésekre keresi a választ, és közben egy minden eddiginél ravaszabb ellenség az Őrnagyot és más kiborgokat létrehozó HankaRobotika elpusztítására tör.

A film hangulata és látványa elsőrangú.

Sikerült kicsit színesíteni, mégis alapvetően megőrizni a film alapjául szolgáló, Masamune Shirow által alkotott manga cyberpunk világát. A látványra az 1995-ös anime rajongóinak sem lehet panaszuk, viszont akik a gondolatiságuk miatt szeretik akár a mangát, akár a manga alapján készült animét, ők sajnos alighanem csalódni fognak.

Rengeteg érdekes filozófia kérdés felmerül az alaptörténet kapcsán. Ha a tested gép, de az agyad emberi agy, te mi vagy? Meddig maradsz ember, ha testrészeidet folyamatosan gépi alkatrészekre cseréled? Hol van a határ gép és ember közt? Egyáltalán mi az ember? Ezeket a kérdéseket felteszik a filmben, de érdemi választ sajnos meg sem próbálnak adni rá. Amit meg adnak, az nagyjából olyan, amit a Világ Legsablonosabb Tanmeséjében is mondhatnának.

Ez a legnagyobb baja a Páncélba zárt szellemnek: a páncél szépen csillog, de a szellem valahogy alig érzékelteti a jelenlétét.

Sok dologról szólhatna a film, rengeteg érdekes dolgot felvethetne, de nem teszi. Ennek oka vélhetően az, hogy az anime-verziótól eltérően a hangsúly sokkal inkább az Őrnagyon, mint egyénen van. Az ő sorsának rejtélye lesz a mű központi kérdése, nem pedig általánosságban a kiborglét problematikája. Így viszont érdekes, általános érvényű mondanivalóig nagyon nehéz eljutni.

Az Őrnagy története pedig sajnos nem túl érdekes, a fordulatok nagyon egyértelműek, semmi merész húzása nincs a forgatókönyvnek. Így hiába a valóban különleges világ, sajnos gyakran unalomba fullad a film. Ezt sajnos az akciójelenetek sem tudják igazán feledtetni. Látvány szempontjából ezek is kiválóak, de sokszor a rossz vágás miatt követhetetlenek, sokszor pedig nincsenek jól kitalálva. Nincs semmi kreativitás a zúzásban, nincsenek szépen megkoreografált mozdulatok, csak a két küzdő fél közül az egyik nyers erővel vagy tűzerővel lenyomja a másikat.

Scarlett Johansson és a többi színész sincs igazán a helyzet magaslatán, egyikőjük sem tudja élettel megtölteni a karakterét. Persze Johansson esetében lehet azt mondani, hogy ő egy kiborgot játszik, de a többieknek sajnos nincs ilyen mentségük.



Nem lett tehát igazán jó film a Páncélba zárt szellem. Nem is igazán rossz persze, de sokkal több is lehetett volna, ha akar. Azért akinek elég a Páncél is, az tekintse meg nyugodt szívvel, a Szellemről meg majd értekezik egy másik film.

Értékelés:

[fb_button]

4
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!

avatar
4 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
4 Comment authors
HápéWittgenLee MajorsPéter Bárány Recent comment authors

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Péter Bárány
Vendég
Péter Bárány

Azért én rosszabbat vártam. Azt sejteni lehetett előre, hogy halivúd torkán nem fog lemenni a filozófia és jobb híján a látványra összpontosítanak, mint a Ben Hur óta mindig. Ettől eltekintve itt 1 óra filmidőre nem 45 perc értelmetlen harcolósdi jut á la Marvel; nekem már ez örömteli. Elég sok helyen igyekeztek megtartani az eredeti jelenetszerkesztést, képi beállításokat, a zenében vannak (bár nem elég sok) konkrét utalások. Scarlett kisasszony pedig sokkal kellemesebb lett, mint számítottam rá. Persze elég elszántan néznie, többet úgysem nagyon tudok elvárni tőle, de azt nem cseszte el. A végét ennek is elrontották, még jobban, mint az animét,… Tovább is van (hozzászólás lenyitása) >>>

Lee Majors
Vendég

Tehát akkor tipikus cgi-orgia blockbuster. Csak annak felel meg, aminek szánták, nincs beltartalom. Manapság ez a divat.

Wittgen
Vendég
Wittgen

Én megpróbáltam teljesen elvonatkoztatva az animéktól nézni. Talán sikerült valamennyire. A véleményem az, hogy egy átlagos filmnél jobbat nem tudtak összehozni, egyedül a látvány, ami miatt érdemes volt megnézni moziban, amúgy még egy esős délutáni otthoni nézésre is kár lenne az időt fecsérelni. Csak a látványtervezők és cgi zsonglőrök tettek i magukért. A rendezés átlag alatti, a forgatókönyv meg kritikát sem érdemel. Az ilyen írókat páros lábbal rúgnám ki Kaliforniából. A castinggal nem volt gond, csak a szereplők nem tudtak megbirkózni a kétszavas karakter ábrázolásukkal és gány párbeszédeikkel. Sajnos azt kell mondjam, nem szórakoztam jól a film közben. Lehetett volna… Tovább is van (hozzászólás lenyitása) >>>

Hápé
Admin

Nem tudom, én csak most láttam, de nekem simán bejött (igaz, ez volt az első GitS élményem, szóval nem volt mihez hasonlítanom). Nekem a régi Verhoeven filmeket idézte.