Mindblowing filmek – 3. oldal

Folytassuk is gyorsan, mindjárt az egyik kedvencemmel, amit épp pár hete néztem meg újra – már vagy ötödször -. 

Időhurok




Ethan Hawke nekem egyike Hollywood Jolly Jokereinek. Lehet, hogy én vagyok elfogult, de tőle még rossz filmet nem láttam (mondjuk közepest már igen), így aztán amikor meglátom a nevét, akkor már előre tudom, hogy nem fogok csalódni.

Persze lehet, hogy ez azért működik, mert hiszek benne, de mindegy is. Szeretem a csávót, nincs mit tenni.

Van azonban valami, amit még nála is jobban csípek, ez pedig az időutazás. Nagy kár, hogy két kezemen meg tudom számolni, hogy hány jó időutazós filmet láttam életemben, mert hát vagy túl bugyuták, vagy teljességgel unalomba fulladnak.

Az Időhurok azonban más. Nagyon más. Nagyon egyedi, nagyon eredeti és bár tudományos irányból megközelítve azért gyanítom bele lehetne kötni, őszintén mondom, ez egy cseppet sem érdekel. Mert még úgy is üt a csattanó, ha már sokadszorra nézem, ennél nagyobb dicséret pedig nem kell.

A Spierig tesók filmje okos, kényelmetlen és felejthetetlen egyben. Ráadásul pont annyira feszes, amennyire kell, nem is kérdés, hogy itt a helye a listámon.

Fűrész – szigorúan az első rész

Ha mindblowing filmekről van szó, akkor ritkán ajánlanak horrort, mert hát a műfajnak alapvetően nem célja, hogy hatalmas csavarokkal kápráztassák el a nézőközönséget.

James Wan azonban ezzel vajmi keveset foglalkozott 2004-ben, amikor elhozta nekünk a Fűrészt – akkor még a fene se gondolta, hogy egy tucat folytatást végig kell majd kínlódnunk . A sztori már önmagában is szívmelengetően friss volt, a csapdák szórakoztatóak, a főszereplők meg épp eléggé jó színészek, szóval nem maradt el a szájtátás menet közben sem.

Ám a csavar mindent vitt és máig emlékszem a libabőrre, amit akkor éreztem, amikor Jigsaw rázárja Lawrence-re a vasajtót.

Sajnos Wan elengedte a széria kezét, bár ha jobban belegondolok, ebben a sztoriban amúgy is épp ennyi volt, egy epizóddal sem több. Ehhez képest mondjuk még az utolsó dollárt is kifacsarják belőle, ám ez engem már nem érint. Nekem csak egy Fűrész létezik, az viszont tényleg észbontó volt. Na jó, mégiscsak passzol ez a szó ide.




A következő oldalon folytatódik a cikk!

Tartsatok hát velem és folytassuk az észbontó filmek listáját.

Ez még korántsem a vége, vár a 4. oldal, kattints a következő oldal gombra a folytatáshoz!

 

Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!

avatar

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .