Az év egyik legjobban várt játékára még egy picit várnunk kell. Az eredeti augusztus 22-i megjelenést október 10-re csúsztatja a forgalmazó Warner Bros. Interactive Entertainment és Monolith Procutions.




A kiadó azzal indokolta a döntést, hogy szeretnének egy igazán ütős és lenyűgöző játékot készíteni, valamint még izgalmasabbá és látványosabbá tenni az E/3-as játékmódot. Tudják, hogy ez sokak számára csalódás lehet, ezért elnézést is kérnek, és higgyük el, keményen dolgoznak azon, hogy most már a lehető leghamarabb piacra kerüljön a Shadow of War.

A SoW egyébként Talion és Celebrimbor visszatérésének eredeti történetével fogja megörvendeztetni a rajongókat, a küldetésünk pedig az lesz, hogy belopakodva az ellenséges vonalak mögé hadsereget kovácsoljunk és a Sötét Úr, Sauron ellen fordítsuk Mordor népét.

Továbbiakban kapunk majd egy új darabot a hatalom gyűrűiből és szembenézhetünk a leghalálosabb ellenféllel is, Sauronnal és Nazguljával, egy Közép-földéért vívott monumentális csatában. A Shadow of Mordorból már jól ismert nagy mértékű személyre szabhatóság ezúttal már a teljes világra kiterjed, ahol is a környezet és a karakterek a mi döntéseinktől függően fognak változni, ezzel is még különlegesebbé téve mindenki számára a játékélményt.

A Middle-earth: Shadow of War Xbox One, PC és PS4 platformokon lesz elérhető, a vállalkozó szelleműek pedig már elő is rendelhetik a steamen 3 különböző csomagban:

  • Standard Edition 59,99$
  • Silver Edition 79,99$
  • Gold Edition 99,99$

A játék gépigénye:

MINIMUM:

    • Op. rendszer: Windows 7 SP1 with Platform Update for Windows 7
    • Processzor: Intel i5-2550K, 3.4 GHz
    • Memória: 8 GB RAM
    • Grafika: GeForce GTX 670 | Radeon HD 7950
    • DirectX: Verzió: 11
    • Hálózat: Széles sávú internetkapcsolat
    • Tárhely: 60 GB szabad hely
AJÁNLOTT:

    • Op. rendszer: Windows 10 version 14393.102 or higher required
    • Processzor: Intel Core i7-3770, 3.4 GHz
    • Memória: 16 GB RAM
    • Grafika: GeForce GTX 970 or GeForce GTX 1060 6GB | Radeon R9 290X or Radeon RX 480
    • DirectX: Verzió: 11
    • Hálózat: Széles sávú internetkapcsolat
    • Tárhely: 60 GB szabad hely


Szóval ne csüggedjünk, október 10-én nagy valószínűséggel részesei lehetünk majd a kalandnak, addig pedig élvezzük ki ezt a kis 2 perces trailert.

Middle-earth: Shadow of War trailer (katt és lenyílik)


sav5-01