Egy pillanatra sem kérdőjelezem meg a MiB filmsorozat létjogosultságát, de nem szépíthetem a valóságot.
Mert annak ellenére, hogy nagyjából akárhányszor meg tudom nézni (ha muszáj), hazudnék, ha azt mondanám, hogy nagy kedvencem bármelyik epizód is. Értem a koncepciót: legyen egy kis sci-fi-s humoros, gyerekes cucc, ami épphogy, csak jóindulattal nem mondható bugyutának, spékeljük meg két atomjó színésszel és kész.
Ez a recept az első (na jó, és a második) résznél teljesen jól működött. Will Smit és Tommy Lee Jones párosa ott volt a szeren, s bár nekem átlépte a bugyutaság faktort az egész, szórakoztató kis agymenés volt mindkét epizód.
Aztán jött a harmadik, ami már furán kilógott a sorból (de a lóvét azért behozta), s ezzel úgy tűnt, hogy a franchise-nak annyi.
Gondoltuk mi, de a stúdió nem: ha Smith és Jones nem hajlandóak visszatérni, hát annyi baj legyen: tolunk egy rebootot, kicsit variálunk a helyszínen és kész is.
Nos, mint kiderült a Sötét Zsaruk receptje mégsem ennyire egyszerű.
F. Gary Gray kezében pedig nem került jó helyre a folytatás, de eszemben sincs mindent az ő nyakába varrni, mert ebből a történetből és ebből a gárdából még Martin Scrosese sem csinált volna emlékezetes alkotást.
No de nem kertelek tovább, csapjunk a lecsóba: az a helyzet, hogy a Sötét zsaruk a Föld körül simán elszórakoztatott. Annak ellenére is, hogy nagyjából semmi sem úgy működik a filmben, ahogy kellene: a főszereplő páros közötti kémia meg sem közelíti a Smith-Jones párosét, pedig itt egy jóképű fiatalember (Chris Hemsworth) mellé egy csinos lány érkezik (Tessa Thompson), mégsincs meg a varázs.
Emellé – bár a két karakter önmagában nem rossz, pláne a magától teljesen elszállt Hemsworth szórakoztató igazán – a történet is feleslegesen túlbonyolított, a “csattanó” pedig nagyon hamar nyilvánvalóvá válik a kevésbé szemfüles nézők számára is. A legnagyobb hibaként azonban mégis talán azt tudnám mondani, hogy hiányzik a bája. Tudjátok, arra gondolok, ami az első két részt valamilyen módon különlegessé tette.
Szóval MiB filmként nem igazán működik az International, ám egy szórakoztató, látványos, egyszernézős, agyatlan moziként igen:
egyszer simán megnéztem, még egyszer pedig semmi pénzért nem tenném.
A franchise-t pedig itt lenne az ideje elengedni. Nem nekünk, nézőknek, azt hiszem, hogy mi ezt már a harmadik résznél megtettük – hanem a stúdiónak. Szép volt, jó volt, kitermelt 2 (és fél) értékelhető epizódot, de ebben nincs több, pláne Smit és Jones nélkül.
De valóban olyan nagy gond ez? Szerintem nem. Nem kell mindenből 3-4-5-6 epizódot kifacsarni, ha ebben ennyi volt, akkor ennyi volt. Nincs ezzel gond.
[fb_button]
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!