A Marilyn Manson balhé és ami mögötte van: tényleg simán legyinthetünk?

Némiképp formabontó írás következik, de azt hiszem, hogy erről egy picit beszélni kell, mert maga a téma megkerülhetetlenül fontos. 




Rögtön az elején leszögezném, hogy nem vagyok pszichológus/pszichiáter, nem ismerem az emberi lélek rejtelmeit, egy egyszerű kis senki vagyok, egy abszolút átlagember.

Épp ezért hiszem, hogy ebben a formában ennek a cikknek van létjogosultsága: meg sem próbálok igazolni senkit és semmit, csak elmondom hogyan látom ezt én, és teret adok nektek, kedves olvasóim, hogy ti is megírjátok itt hozzászólásban, hogy ti hogy látjátok ezt.

Hogy mi is pontosan az az “ez”? 

Nehéz megfogalmazni. Valahogy talán úgy lehetne körül írni, hogy

a hollywoodi mega-szórakoztatóipar által túl magasra emelt művészek (vagy épp nem művészek, de magasra emeltek) foggal-körömmel védelme.

Nem, a cikk elsősorban nem arról szól, hogy Evan Rachel Wood most kiállt a nyilvánosság elé, és hosszú idő után megnevezte bántalmazóját, Brian Hugh Warner-t, azaz ahogy a legtöbben ismerik: Marilyn Manson-t. Mert ennek a gyökere sokkal régebbre nyúlik vissza.

Gondoljunk csak Roman Polanskira.

Nem, most komolyan, egy picit mélázzunk el

A legtöbbünknek az ő nevéről ugye a Zongorista, vagy épp a Kínai negyed ugrik be, esetleg a Sharon Tate tragédia. Aztán ha jobban kutakodunk az emlékezetünkben, akkor felsejlik valami erőszakolós ügy, még a hetvenes évek végéről, és beugrik, hogy jé, tényleg, hát ő azért nem személyesen vette át a szobrot, mert nem mer beutazni az Államokba.

Emellett azonban ő már csak egy 87 éves Oscar-díjas rendezőzseni.
Értitek mire gondolok?

A társadalom sokkal elnézőbb egy Roman Polanskival, mint amilyen elnéző lenne randomjózsival a szomszéd utcából.

Hisz ő ismert, hisz ő gazdag, befolyásos, na meg a lónak is négy lába van, aztán mégis megbotlik. Tessék szépen békén hagyni a kedvencünket, nincs itt semmi látnivaló.

Mert az alapján, amiket az elmúlt években látni és amik napvilágra kerültek, valahol ezzel a hozzáállással van a legnagyobb probléma. Ugyanezen gondolatmenet alapján sikerült a Csubakka-védelemmel anno felmentetni O. J. Simpson-t is. Ha a vádlottak padján egy bolti eladó ült volna, akkor ő már ’95 óta a sitten csücsülne. 

Persze még ennél is van nyilvánvalóbb: gondoljunk csak vissza egy picit az Epstein-ügyre.

Akárcsak O. J. esetében, a feltárt bizonyítékok alapján gyakorlatilag nem maradt kérdés. Nem fikcióról beszélünk, hanem tényekről. Adott volt valaki, aki a magas – nagyon magas- körökben mozgó emberek beteges vágyait kiszolgálta, gyerekek beszervezésével.

Majd mielőtt még vallott volna, öngyilkos lett a cellájában. Ahol pont akkor nem működött a kamera.

Van a világon valaki – az érintetteken kívül -, akinek van egy szemernyi kétsége?

Nincs. És mégis: ezt (is) megússzák az érintettek, mert teljhatalmú politikusok, előkelő családok tagjai, milliárdosok. Emberek, akik annyira elhitték, hogy bármit, de tényleg, bármit megtehetnek, hogy végül valóban is lett. Ők átléptek a következmények nélküli létbe.

Na de kanyarodjunk egy picit vissza a Manson ügyhöz.
Mert ő valamelyest kakukktojás, legalábbis a különböző oldalakon megjelenő sok száz hozzászólást és véleményt olvasva ezt látom.

Mert az, hogy Wood ki tudott állni a nyilvánosság elé, az azt hiszem nagyban köszönhető a meetoo mozgalomnak. (mozgalom? jól mondom? mindegy, értitek mire gondolok). Ehhez pedig kellett az, hogy felszólaló áldozatok végül legyűrjenek egy Kevin Spacey-t, vagy egy Harvey Weinsteint-t, és megmutassák, hogy igenis, ki lehet állni és a bűnösök, ha utólag is, de elnyerhetik a méltó büntetésüket.

Azonban – és ez még szigorúan magánvéleménye egy átlagembernek, azaz nekem – a meetoo túl nagyot robbant és táptalajt biztosított a csalók számára is.

Ugyanis romba döntött egy, a jog szempontjából nagyon fontos alaptézist: az ártatlanság vélelmét.

Ha ma kiáll egy Amber Heard a nyilvánosság elé és azt mondja, hogy Johnny Depp bántalmazta őt, akkor a történet első lépéseként Depp karrierje végérvényesen a kukában landol. Rögtön. Teljesen mindegy, hogy végül mi a történet vége, akit megvádolnak, azon rajta marad a jel. És most félre ne értsetek, nem Depp-et védem, ők csak példaként szolgáltak, maga a jelenség az, ami veszélyes és valamelyest kontrollálhatatlan.

Emellett pedig mindig jönnek az áldozat hibáztatók és akkor tényleg elértünk Mansonhoz: mert Wood nyilatkozata után kirívóan sokan vélekedtek úgy, hogy jó-jó, de mégis… ez most meglep valakit? A zenéje, a színpadi jelenléte, a klippjei, a felépített imidzse mind-mind egy olyan vonalat képvisel Mansonnak, ami szinte garantálta azt, hogy otthon a négy fal között is beteges amit művel.

Aki tehát összeáll egy Marilyn Mansonnal, az vállalja a következményeket.

De ennek a gondolatmenetnek tényleg lenne létjogosultsága? Lehet joga egy embernek erőszakoskodnia egy másikkal csak azért, mert neki ez az imidzse? Mert ő egy világsztár? Mert ő Marilyn Manson, a “sátánista”? Lehet erre csak legyinteni egyet?

Nem gondolnám. És minél többen ki mernek állni, annál inkább felsejlik a kép, hogy mennyire rohad az az elit, amit csillogó szemmel, irigykedve nézünk és tényleg mennyire összezárnak és védik egymást. Ezt megingatni pedig csak úgy lehet, ha a Wood-hoz hasonlók képesek annyira bátrak és erősek lenni, hogy kiálljanak a nyilvánosság elé.




Ti jöttök: mi a véleményetek? Írjátok meg hozzászólásban, alakuljon ki egy intelligens (!) párbeszéd a témáról.

79
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!

avatar
48 Comment threads
31 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
76 Comment authors
exeqterBizoosaJ34wdMAruszjaNico Recent comment authors

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Zsöny
Vendég
Zsöny

Az a nő, aki összeáll Marilyn Manson-nal, az meg is érdemli a sorsát

Eagle
Vendég
Eagle

Az ártatlanság vélelme! (Nem a védelme.) Mert vélelmezhető mindenkiről hogy ártatlan amíg a bűnössége be nem bizonyosodik. És igen aggasztó hogy a népítélet azonnali és a tényektől független.

Eagle
Vendég
Eagle

A cikk mondanivalójával és gondolatmenetével is egyetértek egyébként. Nem úszhatja meg senki sem a disznóságokat ha azokat valóban elkövette, akármilyen magasan is üljön.

AlkeszTibi
Vendég
AlkeszTibi

Kedves Hápé! Mint az általában Ncore-ról átirányított olvasó, értékelem a próbálkozásod, de vitatkoznék veled. Sajnos fogalmad nincs, hogyan működnek itt a dolgok. Pont hogy az a gyakorlat, hogy meghurcolják, sokszor zseniális munkásságukat porba tiporják azoknak a művészeknek, akikről kiderül, hogy a polgári életük nem patyolat (ami valóban elítélendő, nem vitatom). Szíve joga mindenkinek eldönteni, hogy alkalmaz-e egy beszámíthatatlan színészt vagy rendezőt, stb. , de a korábbi díjaikat bevonni, betiltani a műveiket tisztán politikai megnyilvánulás, semmi köze a művészethez. Legjobb példa erre szegény Kevin Spacey esete. Az egész szórakoztatóipar egy k.rvanagy safe space, a metoo megtestesülése lett, ami nagyon rossz irány.… Tovább is van (hozzászólás lenyitása) >>>

Lionheart
Vendég
Lionheart

Epstein nem lett öngyilkos. Kimenekítést (extraction) kapott vallomásért cserébe.

Róbert
Vendég
Róbert

Én azt gondolom, ha Kevin Spacey, Michael Jackson, Roman Polanski, Marilyn Manson stb. gyerekeket molesztáltak, vagy nőket erőszakoltak, akkor ezért el kell ítélni őket a hatályos törvények alapján a lehető leghosszabb börtönbüntetésre! A műveiket pedig a helyükön kell kezelni, mert azok pedig igenis kiemelkedő kulturális alkotások. El kell választani a kettőt.

ilko965
Vendég
ilko965

Nem teljesen értek egyet a cikkel. Csak kérdezem, vajon a boszorkányüldözések idején is milyen jó volt, hogy kiálltak emberek és másokra mutogattak? Vagy inkább az lenne a fontos, hogy csak azok a nevek kerüljenek nyilvánosságra, akik valóban bűnösek? Vagyis a ténylegesen elítéltek nevei. Csak épp mostanság épp fordítva van, ahogy a cikkben is szerepel, előbb ítélkezünk, tönkreteszünk valakit, majd eldöntjük valóban bűnös-e. Ennek fordítva kéne működnie!! Amivel nem értek egyet a Manson eset. Ugyanis van itt több ellentmondás is, ami érdekessé teszi ezt az egészet. Először is, úgy tudom, a kényszerházasság intézménye már nem létezik, márpedig a hölgy önként hozzáment… Tovább is van (hozzászólás lenyitása) >>>

Matyi
Vendég
Matyi

Aki valaha érdekelt Manson élete, zenéje, koncertjei, interjúi pontosan tudja ki ő. Aki pedig ismeri a BDSM-et és annak határait szintjeit, megintcsak tudhatja hogy normális esetben nem számít hogy az illető sub, vagy dominátor az örömszerzésről szól, ennek egy kicsavart módja persze hisz sokan akik nem csináltak ilyet el se tudják képzelni mi ebben a jó. Ha összerakod az 1+1-et szinte biztosan te is láthatod hogy ha történt BDSM kívüli nemi, erőszak (igen mert van BDSM belüli is) sem számít hisz Marilin Mansonról beszélünk. Ha kezet fogsz vele és seggbebasz akkor te vagy a hülye hogy egy ilyen embernek csak… Tovább is van (hozzászólás lenyitása) >>>

Ert113
Vendég
Ert113

Egyetértek azzal, hogy aki disznóságokat követ el, az legyen számonkérve, bárki is az illető. Azzal viszon nem, hogy a bizonyos esetekben #Meetoo-t és hasonló kezdeményezéseket személyes bosszúra használják fel, bolhából elefántot csinálva. Most nem azokra az esetekre gondolok, amit itt leírtatok.

Guido
Vendég
Guido

Sziasztok! Teljesen egyetértek azzal, hogy aki a törvények ellen vét, legyen híres, gazdag, szegény, vagy átlagember, a törvény mindenkire egyenlő mértékben vonatkozzon-vonatkozik. VISZONT! Azzal már nem értek egyet, amikor fel-felbukkannak 1-2-3-4-8 oscar díjas színésznők, és könnyes szemmel bevallják, hogy 10-15-20-30 évvel ezelőtt, ez a producer, meg az a rendező, ezt meg azt csinált vele. MIÉRT MOST? Miért nem akkor? Megmondom miért; azért mert amikor Nebraska alsóból a tehénszaros istállóból a kukorica csuhézást megunva felbuszozott Hollywood-ba, és azt mondta neki ez a rendező, vagy az a producer, hogy “kedvesem térdelj le szépen legyél kedves és tiéd a szerep”, akkor nem rohant… Tovább is van (hozzászólás lenyitása) >>>

Splinter
Vendég
Splinter

Nekem kicsit mindíg furcsa volt ha valakit ilyen szintű erőszakkal vádolnak akkor az elvileg áldozat első megmozdulása hogy az interneten és a médiához fordúl és csak utána a büntetésvégrehajtáshoz.Nyilván a törvény a személyi jogok miatt nem adhatja ki az információkat és nem vonhatja magára a figyelmet a vádló.Persze az erőszak minden formáját meg kell büntetni,de ostobaság azt gondolni hogy ezt az áldozatok ne saját elismerésük vagy éppen elfeledett karrierjük fényesítésér akarnának felhasználni az erőszak tényét.Harvey Weinstein a legjobb példa erre.Ki lett mondva hogy szexuális szolgáltatásokért legyen az bármien beteges kaptak a színésznők szerepeket.Bevállalták és megkaptak mindent,siker,pénz,világhírnév.Majd 50 en túl,mikor már… Tovább is van (hozzászólás lenyitása) >>>

Ferenc
Vendég
Ferenc

Kisemberként egyet értek az írás tartalmával. Az áldozathibáztatás “hibájába” bevallom sokszor beleestem magam is. Régen és most is! Sokáig erre nem figyeltem fel, az utóbbi időben viszont rávilágítottak erre a médiában és így tudom és észre veszem magamon a jelet. Mindezek ellenére nem tudom megállni és nem is akarom elnyomni ezt az érzést! Az áldozat hibáztatás valamilyen szintem jogos, mert nem zörög a haraszt, ha nem rázzák! Ha valakit megvernek egy szórakozóhelyen, akkor be kell látni, hogy erre bizony sokkal nagyobb esélye volt, mint ha otthonról ki sem mozdult volna! Ahogy sokkal valószínűbb, hogy gépkocsival balesetet szenvedünk akkor, ha forgalomban… Tovább is van (hozzászólás lenyitása) >>>

Totyi
Vendég
Totyi

A meetoo okaival egyetértek. De mint mindent, ezt is annyra túltolták, hogy már nem a ló másik oldalán van, hanem a földön, és azon ugrálnak a hírnévre vágyó csalók, aki ellen lehetetlen védekezni. Ez a letaglózó valóság. Hiába vagy egy Tom Hanks, ha egy csaló rádfogna valamit akkor véged. Ez veszélyesebb szerintem mint a meetoo erőszakkal kapcsolatos okai. Ez utóbbi ellen valahogy lehet védekezin (még ha nem is mindíg sikeresen), a csalók ellen viszont nincs védőoltás. Ez az intenet, a facebook, a google, stb virtuális zárt osztálya, amely uralja a normális emberek milliárdjait. Fúj.

Ggggggggggg
Vendég
Ggggggggggg

És miért mindig utólag (évekkel később) állnak ezekkel elő? Nem alkalmazzák, kell a pénz? Nem akarok seggfej lenni, mert a bántalmazás nagyon nem helyénvaló semmilyen kapcsolatban, de mit várt ettől az embertől? Marilyn Mansonnak volt pár egysorosa a Californication c. sorozatban (is), ahol a következők hangzottak el a szájából: “Szívesen belepisálnék a seggedbe” “Sose adnék drogot egy gyereknek, mert nekem jobban kell” és a főszereplő Hank Moody élettársát akarta rávenni édeshármasra a 14 év körüli lányával. Igen, ez egy sorozat, de pont attól volt érdekes, hogy az élet szülte tapasztalatokat vitte bele a főszereplő, David Duchovny. Állítólag. Azt is mondják,… Tovább is van (hozzászólás lenyitása) >>>

Arwen
Vendég
Arwen

Viselje a következményeket az, aki pénzszerzés/vagyonosodás okán egyáltalán hagyja, hogy hozzáérjen ez a Warner nevű sejthalmaz. Ki az egészséges, normális értékrendű nő, aki hagyná, hogy ez a csúszómászó megérintse? Pont azt kapják, amit látnak az erre vállalkozó hölgyek. Plusz bónuszként lehet még perelni zaklatásért, erőszakért, ha nem volt kielégítő az apanázs a kapcsolat idején. Üdvözlettel: egy nő

Grand
Vendég
Grand

Nem csak Marilyn Manson, hanem Lady Gaga is ugyanaz az ótvar proli kategória, madonnával együtt!

Köröskényi István a miskolci férfipicsa szakértō
Vendég
Köröskényi István a miskolci férfipicsa szakértō

ez nem az hogy mennyire szeretnek vagy elnezoek valakivel.ha van rengeteg penzed es egy jo ugyveded barmit el tudsz rendezni.marpedig egy hollywood-i sztarnak van.nincs ebben semmi pszichologia.kez kezet most.

AJóARosszÉsÉn
Vendég
AJóARosszÉsÉn

Azért megnézném ki jelentkezett volna, hogy erőszakoskodtak vele, és úgy kapta a szerepet, akkor adja azt a gázsit vissza. Meg a hozadékait, mert anélkül a szerep nélkül nincs a következő se.
Egy prosti se mondja hogy megerőszakolták. Megkapta a pénzt, a szerepet, a rivaldafényt? Meg. Akkor ki van fizetve.
Nem vállalja? Nincs szerep, mehet vissza a gyárba dolgozni.
Nem árt megnézni van-e igazán nagy színész mostanában a sztárok közt?
Alig alig. Azok akik valóban megdolgoztak érte, és nem csak hirtelen feltűntek faluról.
Van egy régi mondás:
Kurvának lenni és szűznek maradni nem megy.

Neo
Vendég
Neo

” Q ” majd elintézi az ő sorsát is.

f4fgg34g3g
Vendég
f4fgg34g3g

Ember! Azért mert valaki megvádol valamivel egy másik embert az nem bizonyíték! Nem vagyon manson rajongó…sőt! De amíg nincs bizonyíték addig kurvára ártatlan!

DS*
Vendég
DS*

Manson egy rock star. Szerintem már csak a státuszából fakadóan sem valószínű, hogy erőszakkal (mint mondjuk egy esti sötétben vadászó erőszaktevő) kényszerítette a lányokat. A lányok feltehetően rajongók lehettek, akiknek ez akkor jó ötletnek tűnt (és belementek, még akkor is, ha már az első percben megbánták). Egy sztár dönthet úgy, hogy udvariasan elutasítja őket, vagy hogy kihasználja a helyzetet. De nem fogja őket fizikai erővel berángatni az öltözőbe. Hogy ettől ez még nem helyes… Persze, hogy nem az. Ahogy az sem, hogy lányok rámásznak hírességekre, csak mert rajonganak… utána pedig előadják, hogy őket molesztálták.

lavezzi
Vendég
lavezzi

Tudni kell hogy ő Amerika tükörképe!!!!!!!!!!!Min kell most kiakadni?Hillary Clinton a Fehér Ház folyosóin kergette az egyik színésznőt,miről beszélünk?!Most megy a Netflixen az egyik háttér hatalmi bennfentes sexszigetes dokufilmje………Aki Mansont most felnyomta,régen pornós volt,nélküle ma nem is ismernénk……Baukó Cida Havast fikázza a megélhetésért,a másik Cida a színház igazgatót mártotta be,holott két palinak veri egy színdarabban(?)….Kik ezek a nők?????????????????

Totya
Vendég
Totya

Hello. Az előszak elitélendő. Viszont a művész úr barátnői önként és dalolva áltak össze vele. Én megértem,hogy nem teljesen erre számítottak,de kutyából nem lesz szalonna. Sajnos sokan (nem csak nők) gondolják azt,hogy egy párkapcsolat alatt meg tudják változtatni a másikat. Sajnos tévednek. A természetünk ellen harcolhatunk,de megváltoztatni azt nem tudjuk. Mint ahogy egy közös gyerek sem old meg mindent. Vannak az embereknek fétis hajlamai. Kinek keményebb,kinek enyhébb. És van akinél ezek a hajlamok elszabadulhatnak,mert a társadalom megengedi. Ezt kontrollálni kellene. Viszont azt ne mondja nekem egyik, hogy azért jött össze az illetővel ,mert virágkötészetet vagy horgolást akart vele tanulni. Ettől… Tovább is van (hozzászólás lenyitása) >>>

Tahoba
Vendég
Tahoba

Pár éve még minden öregedő háziasszony az szürke ötven árnyalatára zuhanyzott. Most meg látják a valóságban és rögtön #metoo lesz belőle. A Manson tours pont azt az utazást adta ami a reklámjaiban is szerepelt, mi a probléma?

Ezt Polanskival vagy Epsteinnel (aki mellesleg nem lett öngyilkos) összevetni butaság.

hypno
Vendég
hypno

A néplélek már csak olyan, hogy lincselne. Bármiért. A lényeg, hogy szét lehet tépni valakit.

Ugye ismerős ez a részlet
https://www.youtube.com/watch?v=dSayS3qQL1s

Ihletett
Vendég
Ihletett

Hollywood egy fertő,itt egy 6 perces elmélkedés sikerről és dicsőségről.Hamvastól:

https://www.youtube.com/watch?v=IhOaGV6Y1q4&t=247s

Viik
Vendég
Viik

De most várj, Te is azt mondod, hogy tudhatta, hogy mi vár rá otthon a négy fal között. Manson mindig azt mondta, hogy a kapcsolatai a konszenzuson alapultak, azaz nem árult zsákbamacskát. Ennek ellenére, az egyik vele élt, a másik összejárt vele stb… Ez azt jelenti, hogy tudtam, hogy mi vár rám, de azért elmentem a gonosz farkashoz. Aztán meg sírok a nagyvilágba, hogy megette a nagymamát. Ha egyáltalán igaz. Ha egy szadomazó partiba megyek, akkor bilincsbe vágnak, és elfenekelnek. Akkor most én vagyok a felelős azért mert elmentem vagy a házigazda? Érdekes kérdés….

Lubic
Vendég
Lubic

Az erőszak nem kérdőjelezhető meg. Viszont, hogy az adott hölgy mit várt Mansontól? Ez nekem picit olyan, hogy besétálok egy valag pénzzel egy cigánytelep közepére és aztán félelmemben (hülyeségemben) persze, hogy nem mondom, hogy ott kirabolnak. Meg amúgy mindenki tudja. De amikor a falu felszámolja a cigánytelepet, hirtelen én is kiállok, hogy hát x százezremet lopták ott el. Szóval, ha van józan ítélőképesség, akkor csak azért mert valaki világsztár, pl manson, de látszólag egy fasz, csak ezért nem kezdeményezek vele. Fos szar z egész kibaszott társadalom bazdmeg. És senki nem használja a kurva eszét. Mit várunk amikor a terhes nőt… Tovább is van (hozzászólás lenyitása) >>>

J1g0
Vendég
J1g0

Mansonnak mennie kell, viszont a munkásságát nem kell vele együtt a kukába helyezni. Beleolvastam a kommentekbe..: Manson ilyen meg olyan, mire is számított a hölgy.. A “stage” nem mindig egyenlő az ember magánéletével. Szvsz nem lehet egyenlőségjelet tenni a kettő között. Médiában dolgoztam. Volt a “stage” és volt a saját, nyugodt magánéletem.

54nd0r
Vendég
54nd0r

Nagyjából egyetértek. De azért azt se felejtsük el, hogy a szórakoztatóipar mindig is így működött: nem kellene tágra nyílt szemekkel rácsodálkozni arra, ha valamelyik prominens képviselőjéről kiderül, hogy semmivel nem külömb a többieknél…

Lacix
Vendég
Lacix

Mondjuk a Johnny Depp-ről bíróság előtt bebizonyosodott hogy nőverő. Innen fogva már nincs ártatlanság vélelme.

cucc muccc miccc
Vendég
cucc muccc miccc

nem helyesen kezelt magán élet és művészet, attól mert valaki valami rosszat tesz , nem kell tönkre tenni munkásságát… legjobb példa Burzum: Varg templomokat gyújtogatott és megölte a Euronymus-t a Mayhemből. 21 év letöltendő börtön… de a börtönben alkothatott szóval kiadott 2 lemezt. nem pedig mindenki elfordul, de ez hollywood, és a metoo nyilvános lejáratásra utaznak és kisemmizésre… ez azért már szánalmas és olyanok is felszólalnak akik tiniként bálványozták mert huuu mekkora rocksztár és milyen menő elmesélni mindenkinek, hogy személyesen találkoztak, most meg ellene fordulnak ilyennel, hogy hát mondta viccelődve hogy van kínzószobája.. mindenki akar 5 perc hírnevet a botrányból…… Tovább is van (hozzászólás lenyitása) >>>

KIZ
Vendég
KIZ

Mindig két emberen múlik a dolog. Az hogy egy önálló döntési képességet birtokló ember évtizedek múlva arra hivatkozik hogy neki ez stressz volt mikor RÁUTALO magatartással tulajdonképpen (nem menekült el, nem tiltakozott, nem jelentette fel, stb) asszisztált, ez csak azt jelenti, hogy bosszúként tekint az ügyre.

Zoltn
Vendég
Zoltn

Semmivel sem vitatkozok ami a cikkben elhangzik, egy gondolatot azonban szeretnék hozzátenni. Manson, ahogyan a munkásságából megismerhetjük egy embertelen, erőszakos, érzelemmentes vadállat, ugye? Erről eszembe jut egy sztori. Úgy egy éve azt mondta egy barátom, hogy felnézett Chester Bennington-ra, nagyon erősnek tartotta és hatalmasat csalódott benne, amikor az énekes öngyilkos lett. Chester Bennington nem feltétlenül volt erős, pont arról szól a munkássága, hogy mennyire érzékenyen éli meg a nehézségeket. Hogy jön ez ide? Manson-nek nehéz gyerekkora volt, persze ez semmire sem mentség. Viszont amit sokan nem értenek, ahogyan kinéz, amilyen zenéket ír, abból éppen az következik, mennyire érzékenyen, reálisan éli… Tovább is van (hozzászólás lenyitása) >>>

Mizu12
Vendég
Mizu12

És akkor tegyük mellé Magyarországot a “női princípiummal”, a “vak komondorral”, a “boldogkarácsonnyal”, hogy kilépünk az Isztambuli Egyezményből, hogy a nők elleni erőszakot az épp nőnemű pártfunkcionárius Európában egyetlenként nem írja alá, mert nálunk a nyomorult megalkuvás még mindig divat, elvárás, kötelező viselkedés.

Ki kell halnia annak a generációnak, amelyiknek a szülei láttak közelről szocializmust, hogy ez a házmestertempó megváltozzon.

Nathan
Vendég
Nathan

szuper cikk 5*

Wedne
Vendég
Wedne

Polanskit erőszakkal vádolták, mivel a lány, akivel lefeküdt, még csak 17 volt, mint utólag kiderült. De nem a lány vádolta meg, ugyanis ők összeházasodtak és mikor mentek volna vissza, beutazáskor derült ki, hogy keresik őket. Mármint a férjet, hogy megerőszakolta a feleséget 2 évvel korábban. És mivel a vád nem évült el, nem ment vissza. Ez azért kicsit más, mintha valóban megerőszakolna valamit…

PunkAssBitch
Vendég
PunkAssBitch

Azert MM teljesen krekkagyú. en gyerekkorom óta hallgatom és figyelemmel kíserem a munkassagát. Amikor John5 ot és Tim Skoldot felrugta a színpadon eleg erős volt. Egy agresszív narkos tele zavaros mondanivalóval és viselkedessel. Kérdes mennyire vállhat valaki azzá ami a karaktere? MM biztos hogy egy beteg ember, de azt azert nem gondolom, hogy ezek a storyk teljesen ülnek. Több okból is. Az első ha valakit baltával kergetnek otthon narkóval etenek es szekrényből tud csak telefonalni haza az masnap beslattyog a rendősegre és a hatóság intézi a többit. Azért au usában ezt komolyabban veszik mint Magyarisztánban. A masik ha tenyleg arőszakos… Tovább is van (hozzászólás lenyitása) >>>

1era1
Vendég
1era1

Az íráshoz csak annyit, igen, mindegy mikor, de kapja meg mindenki a méltó büntetést, ha bizonyítható, hogy elkövette, amivel vádolják. Ha bizonyítják és megtörik a karrier az nem furcsa, hisz reklámarcok is nemcsak szereplők. Ki reklámoztat boldogan egy szégyellni való arccal? …… Az áldozathibáztatás nettó baromság. Tegye fel a kezét aki szaladna feljelentgetni meg médiába kiáltozni, ha valami megalázót tesznek vele úgy, hogy Ő ismert személy! Ebbe kell belegondolni. Ahogy nem mennek rendőrségre a férfiak, akiket NŐK vernek, mert mélységesen szégyellik. És erre a szégyenre pakol rá az áldozathibáztatás. Így ne csodálkozzunk, ha csak évekkel később derül fény (és csak… Tovább is van (hozzászólás lenyitása) >>>

undoritó
Vendég
undoritó

Kaleta-19ezer fotó-1 év felfüggesztett
komlói pedofil-130 fotó-3 év 9 hónap börtön
ezt még jogszolgáltatásnak se mondanám, nem hogy igazságszolgáltatásnak..

littlevampire
Vendég
littlevampire

Szomorú, hogy a sztárok bűnei felett valahogy könnyebben elsiklik a jogalkotó, de az szintén ugyanolyan szomorú, hogy minden nemű nyomozás nélkül süllyesztőbe raknak embereket/szerződést bontás stb…jön valami buta felkapaszkodni vágyó nőcske, aki lehet utólag megbánta, hogy mikbe ment bele, de euzt most már van képe erőszaknak feltüntetni ezzel meglovagolva a még 5 perc hírnevet és még több pénzt…remélhetőleg bebukják az ilyenek, de addigra már sokszor késő, mert a célkeresztbe állított sztárt addigra már meghurcolták, megfenyegették, szerződést bontottak vele, kirakták a filmből stb…az áldozathibáztatás meg szintén gusztustalan

WaterJef
Vendég
WaterJef

nehéz ügy, mert semmiben sincs fekete vagy fehér. Egy Manson nem íratott alá szerződést hogy van beteg hajlama és hogy a partnerénél meddig mehet el. És rengeteg nő van aki tapasztalat híján fel sem ismeri az abózust, rengeteg idő eltelik, rengeteg tapasztalat és más jellegű pozitív élmény, ami rávilágít hogy tényleg bántalmazó kapcsolatban élt, pedig nem akarta. És kinek mi az abózus, van akinek már a buszon egy rosszul becsúszott nézés az, egy bárban egy idétlen beszólás….És a legnehezebb hogy ezek mind a 4 fal között. Ártatlanság vélelme, mikor általában ezeknek nincs tanúja, szó a szó ellen. Nagyon nehéz ügy….

zippofcy
Vendég
zippofcy

A metoo mozgalmat is ugyanaz az “elit” használja fel a céljaira, ami a feminizmust is. Egy ilyen jöttment felkapaszkodott senki, mint Manson bukhat, az olyanok akiknek a jogdíjai kellenek a zeneiparnak, felfordulnak (Prince, Whitney, Jackson) de a VALÓDI nagykutyák, az eredeti 13 család tagjai (Rothschild, Rockefeller, Schiff, DuPont, stb) na azok soha! Nem, amíg övék a FED, a BIS meg az egész bankrendszer és vele a Föld összes országa.

ghdgh
Vendég
ghdgh

de mi van mansonnal…nem derül ki!

Dunpy
Vendég
Dunpy

Nagyon jó húrokat pengetsz, de a kommentek remekül mutatják, hogy a kelet-európai néplélek ezzel szemben hol is tart…sajnos.

Reszet Elek
Vendég
Reszet Elek

Mindig létezett szereposztó dívány. A Hollywoodba vándorló önjelölt színésznőcskék már a húszas években is bármit megtettek volna egy szerepért (szó szerint bármit, ne részletezzük). Azóta sem változott semmi. Ian McKellen a 60-as évek szereposztása kapcsán idézi fel, hogy a jelölt nők által beküldött fotókon gyakran szerepelt a DRR rövidítés is, ami a directors’ rights respected rövidítése volt, azaz a szerepért cserébe alapban szexet kínáltak fel. Arrafelé az alkohol, a drog, az erkölcstelen adok-kapok kultúrája az uralkodó. Ebben az egész metooval csak egy új eszközt kaptak az ottani nők a saját érdekeik érvényesítésére. Ha valaki utánagondol, a metoo vádak legtöbbször kikopott,… Tovább is van (hozzászólás lenyitása) >>>

exeqter
Vendég
exeqter

Most nem azért, de miután ostorozta, verte, meg nem tudom mit csinált még vele, még két évig azért csak kihúzta mellette valahogy 🙂 Akkor azért mégsem lehetett olyan rossz neki, most meg, hogy lejárt lemez lett, húzna egy kis lóvét róla?