The Mandalorian – 7. rész – The Reckoning

User Rating: 9

Örömmel jelenthetem, hogy a hetedik epizóddal megérkezett a Mandalorian eddigi legjobb része – minden szempontból.




Arról talán nem kell regényeket írnom, hogy a sorozat jött, látott és győzött, most abba se menjünk bele, hogy ez mennyire marketingesen kitalált cucc így BébiYodástól a karaktereken át úgy kompletten, de tény ami tény, nem véletlenül lett az év második felének a legnagyobb durranása Favreau sztorija.

Ekézni nagyjából egyetlen dolog miatt lehetett: miszerint szép-szép ez az űrwestern, meg bejövős a Star Wars hangulat, de már lement az első évad nagy része, és még mindig nem látszik, hogy a történet tartana valamerre.

Nos, ez idáig talán igaz volt (hozzáteszem engem ez a legkevésbé sem zavart, engem megvettek a hangulattal, vállalom), de a hetedik részben hőseink belecsapnak a lecsóba. Innentől spoileresen folytatom, mert máshogy nem nagyon lehet / érdemes.

Hosszú idő eltelt azóta, hogy Mando meglépett a kölyökkel, és mostanra már teljességgel nyilvánvalóvá vált, hogy ebben a felállásban az életük egy folyamatos, vég nélküli menekülés lesz.

Mert a megbízónak mindenképpen kell a gyermek és ha kell, az összes fejvadászt utánuk küldi, amíg egyszer majd sikerrel nem jár.

Szerencsére (?) ez a helyzet nem csak Mando számára problémás, hisz a BébiYodás szöktetéses incidenst követően a Navarrót ellepték a birodalmiak, ez pedig ellehetetleníti Greef Karga és a többiek megélhetését. Ezért Mando régi megbízója egy -már elsőre sem túl kecsegtető- alkut ajánl.

Eszerint Mando a kölyökkel visszatér a Navarróra, ahol csapdát állítanak és megölik a megbízót. Ezzel a bolygó is fellélegezhet és Mando nevét is tisztázzák. Azaz gyakorlatilag be kell sétálni az oroszlán barlangjába, bízva abban, hogy a cica épp nem éhes.

Mandot persze nem ejtették a fejére, így mielőtt visszatér a Navarróra, tesz egy kis kitérőt és összeverbuvál egy csapatot: csatlakozik hozzá Cara Dune, no meg Kuiil és a helyrepofozott IG-11, hogy vigyázzanak a kölyökre, amíg Mando és Cara elintézik amit el kell.

A Navarrón aztán elszabadul a pokol, mindenki csapdát állít mindenkinek, végül Mandoék nagyon ráfaragnak és csapdába kerülnek, körülvéve egy rahedli rohamosztagossal, ha pedig ez nem lenne elég, BébiYoda is az ellenség kezébe kerül, ráadásul Kuiil is hősi halált hal.

Azt hiszem ennél nagyobb cliffhanger nem kell az évadzáró epizód elé.

Szóval megint csak hatalmas pacsi jár a készítőknek, mert nagyon jól kitalálták, hogy mikor kell megnyomni: mielőtt a nézők zúgolódása a fő történetszál hiánya miatt túl erőssé vált volna, szépen beterelték a történéseket és most lehet izgulni egy hétig, hogy vajon hogyan kecmeregnek ki ebből, illetve sikerül-e egyáltalán, no meg a nyolcadik epizódban vajon előrevetítik-e, hogy merrefelé megyünk tovább a második évadban majd.




December 27-én minden kiderül, az azonban már most biztos, hogy az év elején nagyon fog hiányozni péntekenként, hogy folytassam Mando kalandjait.
[fb_button]

Összegzés
Az évad eddigi legjobbja, tűkön ülve várom az utolsó epizódot.
Ezért szerettük
  • az évad legjobb epizódja
  • amiben szépet lépünk a fő történetszálban
Ezért nem
  • nem volt ilyen
  • na jó... Kuiil :(
9
Eszméletlen

10
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!

avatar
6 Comment threads
4 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
10 Comment authors
stdMikiDavcyLallrzobor Recent comment authors

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Magdalénian
Vendég
Magdalénian

tényleg nem volt rossz, végre az első igazán működő rész, ehhez mindössze hat trotyadék filler epizódot kellett “végigizgulni” 🙂 ez még mindig az édeskevés kategória, de elismerem, ha ilyen lett volna végig a sorozat, akkor lehetne miről beszélni. de sajnos nem ilyen volt, mentőövnek viszont működött ez a 7. rész. de nagyon boldog ember lehet az, akinek ilyen kevés is elég ahhoz, hogy valamit az egekbe menesszen

Zsolt
Vendég
Zsolt

Mikor lesz látható szinkronosan a sorozat??????

Tigerone
Vendég
Tigerone

Egyszerűen imádom.

Jericho
Vendég
Jericho

Tuti úgy lesz vége , hogy a kis midikloriánbomba a rosszfiúk kezén marad… aligha lehetne ennél “biztonságosabb” pozícióból nekilátni a második évadnak 🙂 (mármint a készítők szemszögéből)

Lallr
Vendég
Lallr

mint általában minden sorozat aminek ütős franchise-a van a megszokott gagyi történetekkel próbál operálni, majd a végén ellőni valami nagyot… minden ilyen sorozatnak megvan a sablon..

Miki
Vendég
Miki

Hát ez olyan unalmas sorozat, hogy arra nincs szó, a 6-ik résznek teljesen semmi értelme nem volt. Ennek is csak egy nagyon picit, ha nem lenne benne a kis Yoda akkor senki nem nézné a műanyag sisakú Mandót, akiről nem lehet eldönteni hogy van e vagy nincs e szuper képessége, vagy ha van akkor mi az.