Mami (2019) – kritika

User Rating: 5.5

Ha Blumhouse, akkor horror: idestova 20 éve szállítja a cég a meglepetésfilmeket, a recept pedig rendkívül egyszerű.




Legtöbbször aprópénzből visznek vászonra egy jó ötletet, tehetséges(ebb) színészekkel, akár teljesen újoncokkal. A teljesség igénye nélkül, a filmgyártó cég olyan mozikat tett le az asztalra az ezredforduló óta, mint a Tűnj el!, a The Purge, a Halloween, A látogatás, Sinister, Insidious… nem folytatom.

A Mami is egy ígéretes koncepció, ráadásul -így utólag- vannak olyan pontjai, amik miatt még azt is le merem írni, hogy látnotok kell. Azonban hiába a remek alapötlet, ha azt nem sikerül kellően ráncba szedni, most pedig pontosan ez történt.

Főhőseink tinédzserek, akiknek mi más is járna az eszükben, mint egy jó nagyot bulizni. Ehhez persze nem árt némi itóka, azonban kiskorú lévén nem igazán akarják kiszolgálni őket. Jön hát a jól bevált trükk: megkérnek egy felnőttet, hogy vegyen nekik pár üveggel. Miután sorra elhajtják őket, végre találnak valakit, aki megszánja a bandát.

Sue Ann (Octavia Spencer), aki unalmas és üres napjait asszisztensként tölti egy állatdoki mellett kapva kap az alkalmon és segít a srácoknak.

De annyira, hogy nem csak piát vesz nekik, de felveti: mi lenne, ha nem kint a mezőn nyakalnák be a nedűt, hanem inkább az ő pincéjében partiznának.

A fiatalok pedig hajlanak a szép szóra és szép lassan odaszoknak az asszonyhoz, aki ellátja őket mindennel, anyjuk helyütt anyjuk, úgyhogy méltán kiérdemli a Mami megnevezést. A srácoknak az egész szitu nem különösebben fura – miért is lenne -, még az sem üt szöget egyikük fejében sem, hogy tilos felmenni a pincéből.

Mi, nézők azonban jól érezzük, hogy Sue kedvessége mögött valami hátsó szándék bújik meg, s az sem marad sokáig titok, hogy ennek hátterében valami múltbéli szörnyűség lakozik.

Szóval két dolog, ha esetleg valaki nem olvasná tovább: egyszeri megtekintésre nyugodtan ajánlom a Mamit, mert bár nem lett jó film, nem lett jó horror, mégis képes szórakoztató lenni (persze a maga módján), ez pedig egy valaminek köszönhető: Octavia Spencer játékának. Sajnos az ő karaktere sem kapott kellő kidolgozottságot, de ez a színésznőt nem zavarta meg, és lazán egyszemélyes show-t rittyent a filmből seperc alatt, mindenki mást felejthetővé varázsolva.

Szóval a nagy helyzet az, hogy miatta érdemes – és miatta tényleg érdemes megnézni a Mamit.

Sajna a többi hozzávaló ezúttal nem működik, ami számomra már csak azért is érthetetlen, mert a sztoriban volt spiritusz a készítők pedig kellő gyakorlattal rendelkeznek, ennek ellenére az egész nagyon sok helyen döcögős és kihívásokkal küzdő.

Egyrészt nagyon gyorsan túllendülünk a tetőponton, azaz a film horrorszerkezete sincs a helyzet magaslatán, néhol annyira nem, hogy azon agyalunk, hogy egy horrorelemekkel fűszerezett drámát akartak csinálni, vagy inkább pont fordítva. Aztán ott vannak a tinik: akik annyira Z generációsok, hogy legszívesebben lapáttal csapnánk agyon mindegyiket, melléjük pedig időről-időre beúsznak különböző felnőtt szereplők, akiknek semmi feladatuk és jelentőségük, gyakorlatilag papírmasé figurák, akik semmi másra nem jók, mint hogy kizökkentsenek minket.

Úgyhogy a film nem működik, időről-időre zsákutcába fut, de aztán jön Spencer és el is feledkezünk róla, hogy amit látunk, az nem egy nagy eresztés.




Kát érte, mert ebben ennél sokkal több volt – és kár, hogy Spencer ilyenre pazarolta a tehetségét. Ugyanakkor hálásak is lehetünk neki, mert jelenlétével megmentette a filmet a totális bukástól.
[fb_button]

Összegzés
A Mamiban bőven volt potenciál - végül azonban csak Octavia Spencer váltotta be a hozzá fűzött reményeket.
Ezért szerettük
  • Octavia Spencer alakítása
  • vannak azért jó pillanatai, ha ritkán is
Ezért nem
  • a tinik
  • az elkapkodott, kissé zavaros történet
  • a felesleges karakterek
5.5
Közepes

Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!

avatar

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .