Egy szokványos toscanai romkom, nem egészen szokványos szereplőkkel.
Avagy: így legyen fair az ember fia, amikor élménybeszámolót ír a Made in Italy című filmről.
Merthogy én tényleg csípem Liam Neeson-t. Nem azért, mert fixen neki (is) köszönhetjük, hogy az ezredfordulót követően még fennmaradt az egyszemélyes akciófilm műfaja, hanem mert egy ezerarcú színész, aki zseniálisan hozza a karaktereit – már amennyiben a forgatókönyvírók is hozzásegítik ehhez -.
Ezúttal azonban bajban vagyok: egy végletekig lerágott zsáner újabb darabja a Made in Italy, ami igazándiból nem tesz hozzá semmi újat a műfajhoz. Azonban….
Szóval a főszereplő párosunk egy apa-fia kettős. Robert (Liam Neeson), az ízig-vérig művész, fiával Jackkel (Micheál Richardson) az esős Londonból Toscanaba látogat, hogy helyrepofozzák a feleség (és anya) általa rájuk hagyott nyaralót.
A helyszín egy hamisítatlan toscan falucska, tele vendégszerető emberekkel, akik mindent megtesznek, hogy a páros gyásza és a tragédia feldolgozása a lehető legkönnyebben menjen. Ez azonban még így sem egyszerű, hisz nem elég az asszony hiánya, az apának és a fiúnak is vannak ki nem mondott sérelmeik, amelyek helyrehozatalához remek alkalom ez az olasz kiruccanás.
A kiruccanás, amely végül sokkal hosszabbra nyúlik, mint ahogy azt tervezték.
Szóval ott hagytam abba, hogy azonban….
Ez az azonban pedig Liam Neeson magánélete: talán ti is tudjátok, hogy még bő egy évtizede Neeson elvesztette élete szerelmét, aki egy balesetben hunyt el tragikus módon. Ez a film pedig egy tisztelgés Natasha emléke előtt és bizony (a színész által is megerősített) gyász ez…. ráadásul a fiát alakító színész valóban Liam fia. Szóval így nézve egész más itt a leányzó fekvése, nem kevés személyes tragédiát sikerült belevinni ebbe a történetbe.
A történetbe, ami ennek ellenére meglehetősen sablonos és foghíjas. Bár azt mondhatnám, hogy potyogtak a könnyeim és az első pillanattól az utolsóig megérintett az alkotás, de a valóság az, hogy tényleg nem kapunk többet egy toszkán romkomnál, ami ráadásul még műfajon belül sem a legpengébb alkotás. Kapunk belerőltetett szerelmi szálat, nagyon nem ülő poénokat és összességben sajna csak egy közepes az élmény – bár az tagadhatatlan hogy a miliő azonnal magával ragadja a nézőt.
Ha képesek vagyunk szem előtt tartani a szereplőink személyes érintettségét, akkor kaphat a film egy plusz réteget… de még így is azt kell mondjam, hogy ebből azért többet ki lehetett volna hozni. Sajnos.
Ettől függetlenül és ezzel együtt persze még mindig imádom Liam Neesont – és főképp Olaszországot.
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!