Lesz új Dűne! – beszéljük ki, mit várhatunk

„A kezdet mindig törékeny és gyenge. A 10191. esztendőt írtuk. Az ismert világegyetemet IV. Shaddam a Padisah császár kormányozza, az apám. Ezen idők legnagyobb becsben tartott kincse univerzum szerte… a fűszer. A melanzs. A fűszer meghosszabbítja az életet. A fűszer kiterjeszti a tudatot. A fűszer elengedhetetlen az űrutazáshoz. Az Űrliga és navigátorai, akik 4000 év fűszermutáción mentek keresztül a narancsszínű fűszer-gázt használják, amely lehetővé teszi számukra, hogy meghajlítsák a teret. Mely által elutazhatnak az univerzum bármely pontjára… anélkül, hogy elmozdulnának. Ó, igen. El is felejtettem mondani. A fűszer csak egyetlen bolygón lelhető fel az univerzumban. Egy alhagyatott, száraz sivatagos planétán. Elbújva a sivatag kősziklái között egy embercsoport él, akik Fremeneknek nevezik magukat, és akik hosszú-hosszú ideje őrzik a jóslatot… mely szerint eljön egy ember, egy messiás, aki majd elvezeti őket az igaz szabadságba. A bolygó neve Arrakis, más néven Dűne.”




David Lynch 1984-es Dűne-adaptációjának nyitánya először nem volt nagy hatással rám, sőt, miután végig néztem a filmet, valahogy nem éreztem számomra relevánsnak. Rettentően elvontnak találtam, de hát akkor még gyerek fejjel nem is igazán tudtam értékelni ezt a mesterművet.

Igen, most már mesterműnek tartom. Ekkora pálfordulás történt az évek során, mert hosszú utat tettem meg a „dűnék között”, mire rájöttem, hogy mégsem olyan elvont a film, mint az elsőre látszott. Ma ott tartok, hogy ha meghallom a főcímzenét, már csak attól lúdbőrzik a hátam. A 17(!) magyarul megjelent kötet a polcon sorakozik, többször is olvastam már őket, az utóbb – egyenlőre még csak angolul – megjelent három kötet még várat magára. A kiadónál érdeklődtem, hogy mikor tervezik megjelentetni őket, de még nem kaptam választ.

Jelen cikk azért született meg, mert nemrégiben, egészen pontosan február elején a Legendary Pictures bejelentette, hogy megvették a Dűne hagyatékának kezelőitől a megfilmesítési jogokat, és egy új, a sci-fik terén elég sikeresnek mondott rendezőt, személy szerint Denis Villeneuve-öt (Érkezés, Sicario – A bérgyilkos, Szárnyas fejvadász 2049) ültetik a rendezői székbe. Hevesebben kezdett lüktetni a mellkasom, mert nagyon régóta várok arra, hogy egy újabb, és az eddigieknél „tökéletesebb” Dűne lásson végre napvilágot. Félre értés ne essék, örülök az eddigi próbálkozásoknak is, de valahogy még egyik filmnek sem sikerült rendesen visszaadni az igaz Dűne-hangulatot. Ami benne volt az 1984-es változatban, az hiányzott a 2000-es, három részes Syfy verzióból, és fordítva. A 2003-as Dűne gyermekei trilógiához pedig nincs viszonyítási alapom, de mivel ugyanaz a stáb készítette, gyanítom, hogy ebben is ugyanazok a hiányosságok vannak. Még ne ordítsatok le, mert mindjárt kifejtem. De sorban szeretnék haladni, nem elkapkodva az összesség bemutatását.

Általában igaz, hogy ha egy könyvből próbálnak filmet kreálni, akkor a könyv mindig jobb, mint a film, amit belőle készítenek.

Így van ez a Dűne esetében is, ahol ez a tény hatványozottabban érvényesül. Leginkább úgy tudnám „röviden” összefoglalni a könyveket, hogy vegyük alapul a sci-fit, de azt az igazi tudományos-fantasztikus fajtát, mint a kemény magot. Ebbe gyúrjuk bele a létező összes irodalmi műfajt a drámától a tragédiáig, majd az egészet öntsük nyakon egy hatalmas adag filozófiával. Igen, azt hiszem ez így a Dűne! Több helyen is olvastam már, hogy az eredeti regények (Dűne; A Dűne Messiása, A Dűne Gyermekei, A Dűne Isten-császára; A Dűne Eretnekei; Dűne-Káptalanház) voltak a legjobbak, amiket még Frank Herbert írt 1965-1985 között, az újabbakat pedig leszólták, mert „túl sok bennük a filozofálgatás”. Az eredeti regényekben is volt filozófia, nem is kevés. De Frank Herbert olyan mesterien bánt a több síkon futó történet leírásával, hogy igazán fel sem tűnik a „tanítás”. És a könyveket is így kell(ene) olvasni; több síkon. Igen, rendkívül fárasztó a Dűnéket olvasni, de megéri. Nekem több tíz oldalnyi szöveg van külön kigyűjtve, jegyzetelve, lefűzve, ezeket mind a Dűnékben találtam. Olvasás közben egyszer csak kiugrik a szövegből az üzenet, és arra kívánkozik, hogy jegyezzem le.

A történet „röviden” a következő:

A NAGYON távoli jövőben járunk, a bevezető szöveg szerint 10191-ben. Az emberi civilizáció kirajzott az Univerzumba, és meghódította azt. A csillagok közötti utazást megkönnyíti a fűszermelanzs nevű szer, aminek segítségével (nem magával a fűszerrel!) az Űrliga navigátorai – többek között – meghajlítják a teret, és lényegében egyetlen pontba hozzák össze a kiindulási és az érkezési pontot. A fűszer egyetlen bolygón, az Arrakis-on, és csakis ott lelhető fel. Az egész Univerzum léte ettől a bolygótól, és az azt kontroll alatt tartó erőtől függ. Bonyolult politikai és gazdasági érdekek csatáznak az Arrakis fölötti hatalom gyakorlásáért, ami nem utolsó sorban a mérhetetlen gazdagságot is jelenti. Azonban mindenki megfeledkezik a bolygó „őslakosairól”, a fremenekről, akik a nyílt homokdűnék között élnek, és az évezredek során lényegében eggyé váltak a bolygóval. Ők nevezik Dűnének az Arrakist.

Az 1965-ös Dűne (ami tulajdonképpen 3 részből áll: Dűne – Muad-dib – A próféta) cselekményében két ház a főszereplő, az Atreides és a Harkonnen. Előbbi a „jó” oldalt, míg utóbbi a „rossz” oldalt testesíti meg. Az Atreides-ek rendesen bánnak az emberekkel, tisztelettel viseltetnek minden életforma felé, míg a Harkonnen-ek csak a rabszolgát, a leigázandó ellenséget látják mindenkiben, és lenéznek mindent, ami emberi. Az uralkodó császár egy csellel igyekszik kiiktatni az Atreides házat a rendszerből, mert tart annak erejétől. Odaküldi őket az Arrakisra, de a háttérben szövetkezik a korábbi hűbérúrral, a Harkonnen házzal, és elpusztítják őket. Csak a trónörökös Paul, és anyja, Jessica menekülnek meg a mészárlás elől (Dűne). Beveszik magukat a sivatagba, ahol az őslakos fremenek kezdetben bizalmatlanul viseltetnek irántuk. Él azonban közöttük egy legenda, miszerint érkezik majd egy férfi, aki kivezeti őket a szolgasorból a szabadságba. A leírás éppen ráillik Paul-ra, ezért a fremenek vezérükké teszik (Muad-dib). Évek alatt egy fremen hadsereget állítanak össze, majd a Dűnére csábítják a császárt, és Paul győzelmével átveszi az Univerzum fölötti totális uralmat (A próféta).

Ez így tényleg a történet rövid leírása, és ennél valóban lényegesen bonyolultabb és szerte ágazóbb mind a cselekmény, mind a mondanivaló. Apropó mondanivaló… ez mellet nem lehet csak úgy elsiklani.

Általában igaz, hogy egy írott szövegnek (legyen az vers, novella, bármilyen terjedelmű írás) csak és kizárólag a szerzője az, aki tudja, hogy mit akart az olvasóval közölni. Minden fajta elemzés, amit egy „hozzá értő” próbál értelmezni az csak az ő látásmódja szerinti értelmezés. Gondoljunk csak pl. az iskolai irodalom könyvekre. Nekem komoly vitáim voltak a középiskolai irodalom tanárommal, mivel ő rettenetesen ragaszkodott a tankönyvben leírtakhoz, nekem ellenben megvolt a saját véleményem egy olvasott szövegről. Ez többször ütközött a tankönyvével, és komoly harcok árán, de végül elértem, hogy a tanárnő megváltoztassa a hozzáállását, miszerint: az adott szöveg mindenkire más hatással van, nem feltétlenül azt sugallja, amit egyvalaki leírt róla. Nem lehet valakinek azt beadni, hogy nem jelenthet mást egy szöveg, csak azt, ahogy azt egyetlen elemző meghatározta. A Dűne is ilyen. Nem lehet, egyszerűen képtelenség csak egyfajta értelmezést leírni róla. Sok oldal van az interneten, ahol elemzik, boncolgatják a művet, több magyar is található közöttük. A rám gyakorolt hatás, és az, amit nekem sugall a mű néha egyezik ezekkel, néha eltér tőlük. Az okokat az előbbiekben leírtam.

A fő házakon túl rengeteg szereplő, ház, rend tölti még be kisebb-nagyobb szerepét a vándorló dűnék végtelen tengerében. Szinte képtelenség ide mindet maradéktalanul felsorolni.

Egymásra, a világra, az egész eseménysorra vannak hatással, de mindig visszatérnek a Dűnéhez és a fűszerhez, ami nélkül semmi nem létezhet. Amennyiben az érdekeik úgy diktálják gátlástalanul, minden eszközt felhasználva gázolnak keresztül akár egymáson is céljuk elérése érdekében. Ettől is roppant izgalmas és fordulatos a sorozat. És éppen ezért érzem úgy, hogy Villeneuve rendező úr hatalmas fába vágta a fejszéjét. Az 1984-es, mára már kultfilmmé vált Dűne volt a legközelebb ahhoz, hogy a filozófiát be tudja mutatni. A könyvekben dőlt betűvel szedett gondolati síkot narrációval érzékeltették, a 2000-es és 2003-as filmekből ez hiányzott. A korai filmben a díszletekből és a kosztümökből kihozták a korban lehető legjobbat (ezt anno több Szaturnusz-díjjal is jutalmazták), utóbbi elég silány lett, annak ellenére, hogy mikor is készültek. A régi filmben hatalmas színésznevek tűntek fel: Kyle MacLachlan, Brad Dourif, Max von Sydow, Patrick Stewart, Virginia Madsen, Jürgen Prochnow, Sting… lehetne sorolni. Az újat próbálták nagy nevekkel erősíteni: William Hurt, Ian McNeice, Susan Sarandon… de nem sikerült a könyvet rendesen visszaadni. Nem rossz, nem rossz… de nem az igazi. Reménykedjünk hát, hogy az újabb film eléri a rég várt tökéletességet. (Gondoljunk csak a Gyűrűk Urára: 2001-ben! sikerült először tökéletesen filmre vinni, még a maga átalakításaival és ebből adódó hibáival együtt is.)

Egy kicsit még az univerzum filozófiai vonaláról. Igen, abból jutott bőven az oldalakra. Szinte nincs olyan oldal a könyvekben, ahol legalább egy olyan mondat ne lenne, ami szó szerint megtapad az ember agyában, és el ne rágódjon a mondandóján.

4-500 oldalas kötetekről beszélve ez a szám nem is olyan kevés. Nem tudom eldönteni, hogy igaza van e azoknak a „kritikusoknak”, akik a filozófiai réteget az újabb könyvekben egy kicsit túlzásnak tartják. Tény, hogy talán kicsit tényleg több van, mint kellene. Frank Herbert eredeti Dűnéiben úgy van adagolva, ahogy kell: szépen elbújtatva a sorok között. Amikor olvasod a könyvet szinte észre sem veszed őket, és amikor átléptél rajta, nagyjából öt bekezdéssel később egy „Mi van?” típusú felkiáltással csapsz a homlokodra, hogy ott előrébb volt valami, ami mintha nekem akarna szólni. Leginkább talán ezért nehéz olvasni ezeket a könyveket, mert mindig kiugrik egy-egy ilyen szöveg az egységből. Egyszer szerintem nem is elég őket elolvasni, mert egy olvasásból fel sem lehet fogni, hogy miről is szól, mi is maga a mű.

Nem tudom a kedvenc idézeteimet ide ültetni, mert rengeteg van belőlük. Szó szerint. Kedvencet sem tudok kiemelni közülük, mert mind az. Az életben szoktam őket használni, mert van néhány, amelyik a mindennapjainkban is tökéletesen megállja a helyét.

„Először tudni kell, hol van a csapda. Ez az első lépés, hogy kikerülhessük.” (Dűne)

„…jellegzetes emberi vonás, hogy ha személyes problémákkal kerülünk szembe, a legmélyebb személyes dolgokat a legnehezebb a logikánk ítélőszéke elé citálni. Inkább vergődünk, kapkodunk, inkább okolunk akármit, mint az igazi, mélyen gyökerező valamit, ami valójában emészt minket.” (Dűne)

„Semmi sem lehet változatlan: napról napra, olykor óráról órára változik minden.” (A Dűne messiása)

„-Gyermek vagy, aki férfi akar lenni. Ha férfivá válsz és visszanézel, hiába fogod keresni a gyermeket, aki voltál.” (A Dűne gyermekei)

„Döntés az is, ha az ember szántszándékkal nem hoz döntést.” (A Dűne gyermekei)

„Ha valami már túl régen parazita, akkor nem tud létezni a gazdaszervezet nélkül.” (A Dűne Isten-császára)

„Ne kövesd el azt a hibát, hogy mindenkit a saját mértékeddel mérsz.” (A Dűne Isten-császára)

„Erős falak közé rejtve a szív jéggé dermed.” (A Dűne eretnekei)

„Sose becsüld alá a gondolat hatalmát!” (A Dűne eretnekei)

„Ahová beteszi a lábát a gyűlölet, oda a szeretet is bejuthat.” (A Dűne eretnekei)

„Dísztelen, kopott láda is rejthet drága kincseket.” (Dűne – Az Atreides ház)

És még sorolhatnám ezer oldalon keresztül, csak az érzékeltetés miatt emeltem ki néhányat (nem biztos, hogy a legütősebbeket). Minden egyes idézetet órákon keresztül lehetne elemezgetni, boncolgatni, és erre meg is vannak azok a fórumok, ahol a kötetek szerelmesei ennek hódolnak. Én személy szerint csak a rám gyakorolt hatásokkal élek, nektek csak megpróbáltam bemutatni mindazt, amiben eddig részem volt. Fantasztikus világ ez, és rendkívül összetett.



Természetesen könyvben az igazi, bár több ezer oldalt tesz ki. Sajnos ahogy a könyvek iránti érzések kezdenek kihalni, úgy fog majd ez az univerzum is lassan a feledés homályába merülni, és csak azok elméjében fog tovább élni, akik vele együtt élték életüket. Én újra és újra el fogom olvasni őket, és remélem, hogy mire testem eggyé válik majd a vándorló dűnék homokjával, át tudom majd adni az utókornak a csodát, amiben részem volt.
[fb_button]

Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!

avatar

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .