Minden szupi szuper, minden olyan jó, hogyha közös a cééél, minden szupi szupeeer… az álmokééért ééélsz. Oppá bocsánat, csak olyan ragadós ez a nóta, hogy ember nem tudja kiverni a fejéből. Viszont tény, hogy sokkal jobban megy a munka, ha ezt dúdolom. Nem csoda, ha egyszer minden szupi szuper. Szuperebb már csak akkor lehetne, ha én lennék Batman.
Oké-oké. Valljuk be őszintén, a 2014-es A Lego-kaland sokkal jobban sikerült, mint ahogy azt vártuk. Mert azért volt egy kis lehúzásszaga a dolognak, fogjunk egy nagy múlttal rendelkező, világszinten ismert terméket (jelen esetben egy játékot) és építsünk rá filmet, a név úgyis eladja majd (emlékszünk még a Pixel című filmre, ugye?). Legalábbis pont elégszer láttunk már ilyet ahhoz, hogy legyen bennünk egy kis félsz. Ezzel szemben a Lego-kaland egy rendkívül ötletesen összerakott, minden korosztály számára szórakoztató CGI móka volt, nem a világ legjobbja, de azért szupi szuper.
Ha pedig egy 60 millióba kerülő animációs film 470-et hoz a konyhára, akkor az csak egy valamit jelent: folytatás(oka)t. S míg az élőszereplős Batman mozi körül egyre csak gyűlnek a sötét fellegek, addig a dán kis kockákból összerakott változat jött, látott, győzött.
A Lego Batman megvalósításban természetesen ott veszi fel a fonalat, ahol a három évvel ezelőtti film véget ért, ugyanakkor a második etap több tekintetben különbözik. Ezúttal közel sincs nincs annyi moralizálás, nem zárunk eget rengető tanulsággal, a hangsúly ezúttal már teljes egészében a humoron van (no azért némi mögöttes mondanivalót most is belecsempésztek), a Lego Batman tulajdonképpen a gyerekek Deadpool-ja.
Lehet, hogy ez egy picit negatívumként hat, de hogy őszinte legyek, én inkább örültem. 2014-ben már megkaptuk a LEGO varázst, ezúttal újítani kellett, ehhez pedig a DC-Batman vonalnál alkalmasabb háttért nemigen találhattak volna.
Kifigurázott karakterek tucatjai, számtalan kikacsintás, tengernyi akció – úgy hangzik, mint egy utazási iroda szlogenje, de a Lego Batman tulajdonképpen ennyi. Bő másfél óra tömény szórakozás, olyan sokrétű, szerteágazó humorral, hogy a kicsik mellett mi, felnőttek is kajánul vigyoroghatunk végig.
A történet magja -és itt egyből be is köszön a film tanulsága- Batman kettőssége: míg látszólag ő a legnagyobb ász széles e világban, idővel ő is rádöbben, hogy az álarc mögé bújva ő csupán egy rettentően magányos szuperhős. Itt jön a képbe az Apafejből vett sztori: jön egy örökbefogadott kölök, akit aztán jól megszeret a Denevér(lego)ember, de persze csak miután számtalan kellemetlen pillanatot átélnek együtt.
Ennyi, de ettől a filmtől nem is vártam monumentális történetszálat. A siker – mert hogy nem kérdés a siker – titka nem ebben rejlik, hanem a pörgősségében, a kifigurázásokban, a kikacsintásokban és humorban. Ezekben pedig nagyon, de nagyon jó a Lego Batman. Csalódni egyedül az fog, aki egy érzelmes(ebb) filmet vár, noha már az előzetesek nyilvánvalóvá tették, hogy itt másfajta folytatást kapunk.
Én remekül szórakoztam, hogy a szinkron milyen lett, azt nem tudom, eredeti nyelven zseniális – de ha emlékeim nem csalnak, akkor Fekete Ernő szinkronizálja Batman-t, úgyhogy a magyar verzióval sem lehetnek nagy bajok. Remélem tovább építgetik a filmes LEGO világot, mert a koncepció működik, méghozzá nagyon jól.
[fb_button]
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!