Legjobb vígjátékok – 5. oldal

Itt volt az első pillanat, hogy a cikk kapcsán meg kellett állnom és egy picit el kellett gondolkodnom, mert egy nehéz döntés elé kerültem. 

Dutyi dili (1980)

Mert az, hogy a Richard Pryor – Gene Wilder páros felkerül ide, az egyetlen pillanatig sem volt kérdéses.

Csupán azt nem tudtam azonnal eldönteni, hogy a Vaklárma legyen a befutó, vagy a Dutyi dili, mert olyan 7-8 éves koromban meg voltam veszve a Vaklármáért (de felnőtt fejjel újranézve már nem okozott akkora flasht, bár most is tetszett persze), de ha objektíven nézem a dolgot, akkor egyértelmű, hogy a páros legnagyobb durranása és legismertebb-legmeghatározóbb mozija az a Dutyi dili.

Mert hát mit csinál egy nem mindennapi – balek – páros, ha egyik napról a másikra azon kapják magukat, hogy ártatlanul bekasztlizva az évtizedes büntetésüket kezdik a legkeményebb sitten?

Hát először is maguk alá csinálnak, aztán ha kivakarták magukat a sz*rból, akkor megpróbálják átverekedni magukat a bürokrácia útvesztőjén, aztán amikor ez is csődöt mond, akkor jöhet a rodeóverseny, na meg a megpattanás.

Eddigre persze már rég kiderül, hogy a börtönéletnek is megvannak a maga pozitív oldalai, na meg legtöbbször a bentlakók is csak messziről tűnnek félelmetesnek… de azért mégiscsak jobb kint, mint bent.

Számtalan sírva röhögős pillanat, és hát egy zseniális páros – ezt ígéri a Dutyi dili és bizony nem csak ígéri, hanem teljesíti is.

Sidney Poitier filmje minden szempontból az örök klasszikusok közé tartozik, számomra pedig gyermekkorom egyik legmeghatározóbb mozija.

Aranyeső Yuccában (1981)

Megint nem volt egyszerű dolgom – már ami a lelkiismeretemet illeti -, mert hát az egy pillanatig sem volt kérdés, hogy Bud Spencernek ott a helye a listámon.

Terence Hillnek is, még mielőtt félreértenétek, és sok millió honfitársamhoz hasonlóan nekem is a fél gyerekkorom a két nagy nevettető pofonosztó társaságában telt.

Szóval… tulajdonképpen ide venném az összes Bud-Terence filmet, amennyiben pedig ki kellene emelnem egyet, akkor az a Nincs kettő négy nélkül lenne, de én most mégis egy olyan filmnek adtam külön bekezdést, amiben Terence végül nem kapott helyet. (mondjuk csak azért, mert nem ért rá, eredetileg őt akarták Girolamo szerepére, illetve Bud társának.)

Hogy végül miért épp az Aranyeső Yuccában?

Mert az egyik legjobb westernvígjáték, amiben zseniális szállóigék röpködnek, a rosszfiú egy magyar, Székhelyi József impro szinkronja felejthetetlen, de talán a legnagyobb erénye az, hogy a szokásos Bud akció mögé sikerült becsempészni egy nagyon is jól működő spagettiwestern szálat, amiben bizony lőnek, és amiben ott a valódi emberi gonoszság és kapzsiság. Co? Co.

Ja és hát Morricone egyik legjobb munkája a film muzsikája, arról se feledkezzünk meg.

Mehetünk a hatodik oldalra? Pompás. Nyugi, szabad előtte pisizni.

Ez még korántsem a vége, vár a 6. oldal, kattints a következő oldal gombra a folytatáshoz!