A Naughty Dog már évtizedek óta készít nekünk minőségi videojátékokat. A PS1 érában a Crash Bandicoot, majd a PS2 érában a Jak and Dexter játékok gyermeteg világa varázsolta el a nagyérdeműt. 2007-ben, a PS3 korára változtattak a recepten és az Uncharted szériával egy sokkal realisztikusabb világot építettek. Ugyan a megjelenítés valósabb és akció komolyabb volt, de eltúlzott eseményekkel és a humoros párbeszédekkel, monológokkal megtartották a korábbi könnyed lelkületű hangulatot.
2013-ban egy teljesen új koncepcióval álltak elő, ami nem csak halálosan komoly történettel és brutális akcióval, de félelmetesen valós világgal és karakterekkel is bírt. Most, hogy decemberben bejelentették a második részt, nincs is jobb alkalom a The Last of Us bemutatására.
Egy rejtélyes fertőzés szedi áldozatait a nagyobb városokban, ám a kórházak nem tudnak több beteget fogadni és senki sem tudja a betegség okát. Amikor kitör a pánik, Joel első kézből tapasztalja meg a helyzet súlyát, amikor is a biztonságot nyújtó menedék felé haladva a kislánya életét veszti.
Azóta 20 év telt el, a nagyobb városokban karanténzónák épültek, amit a kormány és a katonaság által kialakított szervezet, a FEDRA tart fenn. Az emberek rendszeres szűrővizsgálatokon kötelesek részt venni és a heti ételadagjukért állnak sorba az utcákon, miközben a katonaság sorra végzi ki a újonnan fertőzötteket. Joel és társa, Tess futárként és beszerzőként tengetik napjaikat és a katonaság háta mögött, titokban végzik ügyleteiket.
Egy nap kapnak egy megbízást, miszerint egy kislányt, Ellie-t kell eljuttatniuk a Firefly csoport – egy független militáns szervezet – főhadiszállására. Ám ami először egy szimpla csempészküldetésnek tűnik, kiderül, hogy sokkal bonyolultabb, mint hitték, valamint kiderül, hogy Ellie is különlegesebb, mint az elsőre látszik.
A maga a játék egy sokszínű TPS akciójáték, amelyben Joelt irányítjuk. Nem csak egyszerűen lövöldözünk, hanem nagy szerepet kap a lopakodás, a közelharc, illetve a területek felfedezése, a gyűjtögetés és a craftolás is.
Az akció egy szóban leírva…brutális. Amikor épp nem vascsővel törjük szét az ellenfeleink csontjait, akkor puszta kézzel verjük bele a fejüket az asztalok sarkába és a falba. Persze nem minden találkozást lehet nekifutással kezdeni, jobb ha először lopakodva, fedezékről fedezékre közelítünk meg bizonyos helyeket. Nagyon organikussá teszi az akció menetét, hogy nem kell külön gombot megnyomni, hogy fedezékbe vonuljunk, elég csak hozzásimulni a falhoz. Nagy segítség a játékban egy úgynevezett “Listen mode” amellyel kihallgathatjuk az ellenfeleket, és falon keresztül is pontosan érzékeljük, hogy hol helyezkednek el. Mögéjük lopakodva megfojthatjuk őket vagy késsel azonnal végezhetünk velük, de ha észrevesznek, akkor máris készíthetjük a lőfegyvereinket. Pisztoly, shotgun, vadászpuska, íj és egyéb finomságok gyarapítják az arzenálunkat, amikkel igyekezni kell a pontos találatokra, mert lőszert bizony nem adagol túl frekventáltan a játék.
Az ellenfelek sem merülnek ki az egyszerű rosszfiúkban.
Az utunkat állják majd fertőzöttek, akik lehetnek friss áldozatai a kórnak, de találkozunk úgynevezett clickerekkel, akiket az évek során folyamatosan eldeformált a fertőzés, így az arcuk teljesen átalakult, a látásuk megszűnt, viszont hallásuk emberfeletti lett és a legkisebb zajra agresszívan reagálnak. Lényeges tudni, hogy ezek a fertőzöttek nem a gyök kettővel sétáló, nyögdécselő zombik, hanem üvöltő, eszetlenül rohanó brutális gyilkológépek. A fertőzötteken kívül összeakadunk majd emberekkel is (vadászokkal és felpáncélozott katonákkal), akik nagyon összetett mesterséges intelligenciával rendelkeznek. Összehangolt taktikával megpróbálnak minket bekeríteni, hátunk mögé kerülni; fedezékbe vonulnak, igyekeznek kiűzni minket a saját fedezékünkből illetve az is lényeges, hogy különböző módon reagálnak arra, ha látják, hogy a kezünkben van-e fegyver vagy sem.
A játék során rengeteg elhagyott üzlet, étterem, hotelszoba, iroda és ház áll rendelkezésünkre, hogy kifoszthassuk. A fegyverek és lőszerek mellett találunk majd fejlesztésekhez szükséges fémtörmelékeket, illetve a craftoláshoz alkalmazható készleteket. Ezekből a készletekből készíthetünk gyógycsomagokat, molotov koktélokat, vagy egyéb bombákat, valamint ráépíthetünk a közelharci fegyvereinkre ollókat, hogy az első ütés instant halált okozzon. Találunk munkaasztalokat is, ahol a fegyverek újratöltési sebességét, tárkapacitását, vagy épp visszarúgásának mértékét tudjuk fejleszteni a fémtörmelékekből. Készíthetünk késeket is, amik nem csak ellenfeleink kivégzésére, de lezárt ajtók kinyitására is alkalmasak. Érdemes tartogatni tehát a késeket, mert a zárt ajtók mögött rengeteg készletet találhatunk.
A terepen elszórva találhatunk növényeket is, amikkel a saját skilljeinket fejleszthetjük. Ezekkel a skill pontokkal növelhetjük a maximális életünket, a listen mode távolságát vagy épp a craftolás és a gyógyulás sebességét.
Ezeken kívül rengeteg iratot találunk, amik segítenek elmélyíteni a játékost a világában. Katonai feljegyzéseket találunk a város állapotáról és a vírus terjedéséről, túlélők naplóbejegyzésein keresztül ismerhetjük meg, hogy miként próbáltak elrejtőzni és élni a fertőzés kitörése óta, valamint tragikus és kétségbeesett búcsúleveleket olvashatunk. Lényeges apróság, hogy amikor craftolunk vagy feljegyzéseket olvasunk, akkor nem áll meg az idő, tehát nem érdemes egy ötoldalas naplót olvasgatni, amikor épp egy fertőzött rohan felénk…
Ha már apróságokról van szó, a játékban rengeteg kis dolog dobja fel a játékélményt. Ha találunk valamit és felvesszük, akkor nem fogjuk varázslatosan beszippantani, hanem Joel kinyúl, felveszi és elteszi az adott tárgyat. A gyógyulásunk is úgy megy végbe, hogy Joel leguggol és beköti a sebeit, valamint a kedvencem az, amikor az elemlámpánkból kezd kifogyni az energia, és látjuk, hogy elveszíti a fényerejét, csak szimplán meg kell ráznunk a kontrollert, hogy feltöltsük. Az ilyen apróságok miatt éli bele magát igazán az ember a játékba és hihetővé teszik az eseményeket. A hihetőség élményét növeli az is, hogy a fertőzést egy valós gombafajta, a Cordyseps okozza, amely rovarokon és kisebb élőlényeken élősködik, megtámadja a gazdatestet és a test szövetein keresztül építi ki a spóratartó tokjait, egy termőtestté változtatva az adott élőlényt. Teljesen elképzelhető, hogy ez a faj továbbfejlődik és az embert is képes megtámadni…hátborzongató belegondolni.
Az első ami feltűnik a játék során, az az elképesztően gyönyörű grafika. A Naughty Dog kiváló munkát végzett a környezet és a karakterek kidolgozásával és minden egyes kis apróság hozzáad az egyedi hangulathoz. A graffitivel teli, mocskos falú sikátorokban az emberek sátrakban élnek, patkányokat sütnek és életjegyekért cserébe ruhát árulnak; a dohos, poros, szétrohadt falú hotelszobákban véres matracok hevernek.
A nyílt utcákon sűrű növényzet növi be a rendőrségi kordonokat és az otthagyott, kiégett autók roncsait, a fertőzött területeken gombák növik be a falakat és az ottragadt emberek maradványait, a szálló spórától pedig nehéz és sűrű a levegő. A karaktereken a piszkos, szakadt ruházat nehéz életről mesél, beszéd közben a minimális arcrezzenések, a csillogó szemek és az elképesztő mimika miatt minden érzelmet le lehet olvasni a karakterek arcáról.
Maguk a karakterek nem csak külsőleg vannak kidolgozva, de mindegyik saját személyiséggel bír. Joel egy idős, mogorva, megkeseredett túlélő, aki reményvesztetten éli napról napra az életét, míg Ellie egy nagyszájú, sziporkázó, tűzrőlpattant tinilány. A kettejük kapcsolata teszi igazán varázslatossá a játékot: a kezdeti közömbösséget felváltja a kedvesség és az aggódás, és miután egyre többet beszélgetnek, kialakul egyfajta apa-lánya viszony, ami elválaszthatatlanná teszi őket. A játék nem nyom mindent egyből az arcodba, hogy tudj mindent minden karakterről, hanem az egymás közötti párbeszédeken keresztül ismeri meg a játékos őket, úgy ahogy ők ismerik meg egymást. Ellie például aranyosnak tartja a törpéket, de a tündéreket furának találja, van, amikor a naplementében a szentjánosbogarakat bámulja, vicceket mesél egy általa talált könyvből vagy épp fütyülni tanul. Az ilyen emberközeli pillanatok teszik igazán életszerűvé a játékot és ezek miatt válnak a karakterek valóságossá. Ám ez a valóság a személyes tragédiákra is igaz. A játék nem fertőzöttek miatt válik félelmetessé, hanem amiatt, hogy személyesen éljük át azt, hogy mire képes az ember, ha mindet elveszít, ami az élethez köti. A mély és komoly érzelmi töltet miatt nem egyszer fog könny szökni a szemünkbe.
A hangok terén is kiváló a játék. A szinkronszínészek beleadtak apait-anyait és elsősorban az ő érdemük, hogy ilyen lenyűgöző karakterek vannak a játékban; Troy Baker és Ashley Johnson egyszerűen zseniális munkát végeztek.
Rajtuk kívül külön érdemes kiemelni a fertőzöttek hangjait. A sikoltó, üvöltő, vadul hörgő gyilkológépeken kívül a clickerek halvány lihegései közötti recsegő, kattogó hangjától szabályosan kiráz a hideg minden alkalommal. A készítők nagyon figyeltek arra, hogy még a hanghatások is életszerűek legyenek, ami leginkább abban valósul meg, hogy a beszédhangok eltompulnak, ha a beszélgetőtársunk egy másik szobában van, illetve a szűk, üres folyosókon minden zaj visszhangzik. A játék zenéjét Gustavo Santaolalla szolgáltatja és ő az munkáját is csak a korábban említett “kiváló”, “lenyűgöző” és “zseniális” jelzőkkel tudom illetni. A mély hegedűszólamok és az erős gitárpengések lehengerlően adják vissza a játék hangulatát, nem is beszélve a húrcsúsztatásokról, amiktől a feláll a hátunkon a szőr. Az utóbbi idők egyik legjobb soundtrackjét tették le az asztalra.
Az alapjáték mellé 2014-ben megjelent egy kiegészítő is, Left Behind címen. Ebben a az előzménytörténetben Ellie-t irányítjuk és betekintést nyerünk abba, hogy miként került abba a helyzetbe, amire az alapjáték épül. Az játék ide-oda ugrál a jelen és a múlt között: a jelenben a Joel-el való utazás egy szakaszát láthatjuk, míg a múltban Ellie a rég nem látott barátnőjével, Rileyval tölti egy napját. A játék mindkét idősíkban egy-egy plázában járunk: a jelenben a hideg téli napon rejtőzünk el az üldözőink elől, míg a múltban a két barátnő szórakozik az elhagyott intézményben. A gyermeteg móka és az életveszélyes komolyság nagyon jó kontrasztban van egymással és egy egyedi új élményt ad az alapjáték mellé. Nagyon érdekes, hogy az alapjátékban több utalás is van az itt átélhető eseményekre, de spoilerezni nem szeretnék. A Left Behind egy tökéletes példa arra, hogy hogyan kell DLC-t készíteni. Hozzáad a történethez, még jobban elmélyíti karaktereket és nem utolsó sorban több órányi játékidőt nyújt.
Eddig csak a jó dolgokról volt szó, de sajnos a játék nem tökéletes. A kiválóan kidolgozott grafika is néha furcsaságokat produkál. Van amikor Joel haja kifehéredik, és egyszer megesett a fény-árnyék effektek furcsán villogtak. Ezen kívül a legnagyobb baj a mesterséges intelligenciával van. A bonyolult viselkedési algoritmus miatt néha összezavarodnak a karakterek. A társaink a helyzetek többségében segítenek, ők is megtámadják az ellenfeleket, fedeznek minket, de van amikor ezt a funkciójukat elfelejtik és szótlanul nézik végig, ahogy darabokra szaggatnak minket. A fedezékbe vonulásuk is érdekes, mert van amikor épp mi nem férünk el miattuk egy bizonyos helyen. Ez azért lényeges, mert nekik nem is fontos, hogy fedezékbe vonuljanak, hisz az ellenfelek őket nem látják.
Érdemes megemlíteni azt is, hogy míg az emberek felfigyelnek az elemlámpánk fényére, a clickerek csak a hangra támadnak. Ám érdekes módon a “sima” fertőzöttek jobban látnak a sötétben, de nem érzékenyek a lápafényre. Tehát ha rájuk világítunk, akkor nem fognak megtámadni, de korom sötétben képesek meglátni, mert érzékenyebb a szemük. Ha már érzékeny a szemük, akkor nem úgy lenne értelmesebb, hogy a lámpafény bántja őket és azt elkerülve, a sötétből rontanának ránk? Ezt egy kissé furának találtam…
Ezeket leszámítva a játék lehengerlően jól lett összerakva, és tudvalevő, hogy kevés ilyen videojáték van a piacon. Naughty Dog ismét egy kiváló terméket adott ki a kezei közül és a The Last of Us egy újabb ok arra, hogy minden forinttal támogassuk őket. Alig várom a második részt.
Ezért szerettük:
– Gyönyörű grafika
– Változatos játékmenet
– Lehengerlő történet és hangulat
– Csodásan kidolgozott, emberi karakterek
Ezért nem:
– Az MI inkonzisztens viselkedése
[fb_button]
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!