Jó pár évvel ezelőtt még teljesen elképzelhetetlen ötlet lett volna úgy notebookot vásárolni, hogy azt elsődlegesen játékra akartuk volna használni, a technika világa azonban nagyot fordult azóta, noha az előítéletek megmaradtak. A fejekben még mindig jobbára az az elképzelés él, hogy hordozható gépet ne vegyünk, ha játszani akarunk, hiszen melegszik, a teljesítménye a béka feneke alatt van, arról nem is beszélve, hogy egy ilyen masina még úgy is eszméletlenül drága, hogy a tudása meg sem közelíti az asztali gépekét. Hogy ebből 2016-ra mi az ami valóban igaz, és hogy érdemes-e gémer laptopot vásárolnunk, ennek próbálunk most egy kicsit utánajárni.

Szokásunkhoz híven megpróbálunk végigmenni a tényeken, legyenek azok akármilyen kényelmetlenek, majd rátérünk a hogyan és milyet vásároljunk kérdésére.

Először is gyorsan le kell szögeznünk, hogy a játékra szánt notebookok esetében azzal számolnunk kell, hogy adott költségkeretből sosem tudunk olyan erőset venni, mint amilyen PC-t összerakhatnánk annyiból. Ez lehet csűrni-csavarni, de nem nagyon érdemes: 300 ezer forintból jóval erősebb asztali konfigurációt tudunk összeállítani, mint amilyen notebookot venni.

Pontosan ezért az első lépés, amivel kezdenünk kell, az az, hogy eldöntsük: valóban szükségünk van-e (játékra kihegyezett) laptopra. Ez csupán két tényezőn múlik: a fogyasztáson és a hordozhatóságon. Az előbbi nyilvánvalóan kedvezőbb egy hordozható gép esetében, míg az asztali jóval több áramot bekebelez, főleg, ha rendszeresen csúcsra járatjuk (teszem azt: játszunk). Nem nehéz azonban eldönteni, hogy minket ez zavar-e vagy sem, azzal kell számolnunk, hogy az áramszámlán ez majd jelentkezni fog.

A hordozhatóság már érdekesebb kérdés. Nem csupán azt érdemes ugyanis számításba vennünk, hogy hosszútávra magunkkal vinnénk-e a masinát (mondjuk városból-városba ingázva, vagy üzleti tárgyalásokra), hanem azon is érdemes elgondolkodni, hogy lakáson belül örülünk-e annak, ha a gép mindig egy adott fix helyen van. Sokan szeretnek néhanapján leheveredve gépezni, vagy épp kiülni a teraszra egy kellemes tavaszi délutánon – ha asztali gép vásárlása mellett döntünk, akkor erről le kell mondanunk, vagy csak kényelmetlenségek árán tudjuk majd megoldani. Apróságnak tűnik elsőre, tudom, de egyáltalán nem az.

Ha mindezen túl vagyunk és döntöttünk -nekünk laptop kell, méghozzá játékra- akkor jön a nehezebb része a dolognak. Mégis melyiket szabad, melyiket érdemes.

Első körben készüljünk fel arra lelkiekben, hogy ki kell nyitnunk a pénztárcánkat. Ebben a kategóriába nem nagyon léteznek csodák, főképp, ha hosszabb távra tervezünk a géppel és az új játékok is számításba jönnek (és hát hogyne jönnének), akkor egy igen szerénytelen összeget ki kell majd csengetnünk, s ha nagyon spórolósra vesszük a figurát, akkor annak bizony ára lesz. Ez nem nagyon lehet megoldani “okosban”. Mi most nem próbálunk meg találni egy köztes megoldást, amin még éppen eldöcög a Fifa14, mert most nem ez a cél. Ha ilyen masinát keresünk, akkor nézelődjünk a használt piacon, tesztelgessünk, próbálgassunk és előbb-utóbb megtaláljuk azt, amit keresünk, baráti áron. Mi most olyan laptopot keresünk, ami új és kiszolgál minket 1-2-3 évig, még akkor is, ha az új játékokkal akarunk játszani.

Notebook esetében ugyanazokra a perifériákra kell odafigyelnünk, mint amikre asztali PC esetében tennénk. Kell egy jó processzor, némi memória, és egy izmos videokártya. Emellett kiemelten fontos, hogy a gépnek megfelelő hűtése legyen, no és persze hogy minél hosszabb garanciával adják – nagyjából ez az öt összetevő a legfontosabb, a többi részletkérdés, illetve akár utólag is pótolható.

Processzor esetében van a legkönnyebb dolgunk. Valódi négymagos (Quad-core) egységgel szerelt gépet válasszunk, jelen pillanatban a legnépszerűbbek az Intel 4750HQ, 4720HQ, 6700HQ jelölésű i7-es processzorai, ezek nagyjából ugyanazt a teljesítményt tudják (körülbelül 5% eltérés van köztük). Bármelyiket is választjuk, kellő mennyiségű nyers erő áll majd a rendelkezésünkre.

Memóriát tekintve sem kell túlbonyolítanunk az életünket: minél több, annál jobb. Lassan elmúlik a 8 GiB korszak, én azt javaslom, hogy amennyiben nincs akadálya, indítsunk ennek a duplájával: 16 GiB memória egy jó ideig mindenre elég lesz. Apróságnak tűnhet, de annál lényegesebb: mivel játékra keresünk laptopot, az SSD egy olyan elem, amit tilos kihagynunk. Ráadásul nem csupán a rendszert érdemes rajta tartanunk, de a játékainkat is, pláne ha azok nagy méretűek (GTA5 kaliberről beszélek, de nálam például a Witcher 3 is elég nyögvenyelős HDD-ről)

laptop-alienware-14-love-pdp-3Videokártya esetében leszünk a leginkább gondban, ugyanis a választási lehetőségeink az asztali kínálathoz képest elenyészőek. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy jelen pillanatban épp egy generációváltás zajlik (asztali fronton), hiszen megjelentek a 1080-as, 1070-es kártyák, ezek azonban a mobil szegmensben egyelőre nem elérhetőek, bár ez pár hónapon belül változni fog. Aki mindenképp a csúcskategóriát célozza, annak azt tanácsolnám, hogy most egy kicsit várjon a vásárlással, amíg befutnak az új kártyák, mert egyrészt valószínűleg esnek majd az árak GTX970-980 fronton, másrészt lehet, hogy megéri a többletet majd az 1070, vagy az 1080 (de még akár az 1060 is, noha az még azért odébb van megjelenésügyileg). Amennyiben nem akarunk, vagy nem tudunk várni, akkor most a GTX970/GTX980 párosból kell szemezgetnünk, arra viszont nagyon ügyeljünk, hogy olyan gépet válasszunk, ahol a hűtés nagyon jól meg van oldva (e tekintetben szinte kötelező teszteket olvasgatni vásárlás előtt, az egy ventilátoros “gémer” laptopokat viszont mindenképpen felejtsük el).

Ugyan vannak típusok, ahol aránylag ügyesen összehozták a tervezők a hordozhatóságot és a hűtést, nagy általánosságban igaz az, hogy ha hosszútávon megbízható gépet keresünk, akkor az elsődleges szempont ne feltétlen a vékonyság és a tömeg legyen. Remek példa erre az Asus ROG (750-es sorozata), amely ugyan finoman szólva is behemót, cserébe viszont nem melegszik és csendes.

Kijelzőméret tekintetében nem tanácsolok – ezt mindenkinek magának kell tudnia, hogy mire van szüksége. Ha fokozottan fontos a hordozhatóság és a súly, akkor a hagyományos 15.6″-os méret a kézenfekvő választás, ugyanakkor számomra egy gamer notebook 17″-nál kezdődik, ezen már kényelmesen lehet játszani, akkor is, ha nem kötjük rá külső monitorra, vagy televízióra az eszközt. Hátránya, hogy ezek a gépek valamivel vaskosabbak, nehezebbek, nem ritka a 3.5-4 kg-os példány sem.

A kínálat (meglepő módon) nem túl magas. Középkategóriás gépekből ugyan van jó néhány, mi most azonban nem azt keressük (játékra is alkalmas, 200 ezer ft körüli gépekről majd egy külön cikkben tárgyalunk). Létezik egy csúcskategória (Alienware és társai), amik csillagászati összegbe kerülnek, ugyanakkor ha nem feneketlen a pénztárcánk, nagyon olcsón akkor sem ússzuk meg a vásárlást, készüljünk úgy, hogy ha túl sok kompromisszumot nem akarunk kötni, akkor 400 ezer forint körüli összeget rá kell szánnunk a vásárlásra.



Amennyiben kérdésetek támad, vagy egy adott típusról érdeklődnétek, csak írjátok meg hozzászólásban és segítünk.



sav5-01

  • MW3

    8 GB az max 17-ig fogja húzni utána már az lesz 16 lesz mindenhol a minimum.
    Egyébként most olyan 25 E körül van ezen nem érdemes spórolni. Szerintem.

    • Hessteg_M

      Így van.

  • Csokott

    2 GB meg ma is eleg mindenre. A 8GB luxus. 16???! A 25k kulombozetbol meg veszek 50kilo csirke-farhatat es megvan a kaja 2 honapra.
    Meg minek i7? A Red alert meg a Dune2 elmegy egy sima Pentiumon is.

    • Matt

      Viszont ütős a felhasználóneved 😀

    • MW3

      Na erre mondják h ne vitatkozz hülyékkel. Ha neked 25 E luxus és tudsz a Pentiumodon DOOM-ozni meg fut rajta a Rise of the Tomb Raider az jó, de a többség szereti az Ultra felbontást.
      A Dunát se teáskanalakkal szabályozzák, de persze attól még próbálkozni lehet.

    • ReCsokott

      Látszik hogy a hülyeségeddel nyugtatod magad amiért nincs zsetonod normális PCre (igen, PC, nem elírás. Olyan hogy ‘Gamer Notebook’ nem létezik. Vajon miért nem közölnek sehol 3Dmark eredményeket? Jaaaaa mert kiderülne mekkora trágya az összes…)

      • Djcom

        El vagy tévedve kispajti. Elmesélek neked egy titkot. Asus G751Y-nak hívják. Nem csóróknak való…

    • Mikrokozmosz

      Ennél jobb hozzászólást még nem láttam. 😀 😀 😀 😀

    • Ennek a mezőnek nincs értelme

      Nekem 12GB-om van a laptopban, és már volt, hogy nem volt elég. Nem azért, mert feleslegesen hagyok minden sza*t futni, hanem mert amilyen programokat egyszerre használok, azoknak ez kell.

      • Blabla

        A géped annyi memóriát használ amennyi benne van… Ha 20 GB, akkor előbb utóbb azt is ki fogja használni.

    • felh

      van laptopom egy pentium szériás CPU-val, valós 4 magos, gtx920m 1gb melette és 4gb ram. fall out 4 medium 60 fps 1366×768. a cikkes szempont szerint a vásárolandó már lassan inkább VR-ready

  • CsÖkÖtt

    minek az a villodzoooo epilepszia doboz,menjenek a retre kapalni… vagjak a fat… jon a betakaritas… mikorunka ez vot… a regi jo dolgokbol mar nem marad semmi… jatszanak az abakusszal az volt nekunk a szamitogep … # no rage # csak vicc 🙂

  • Szef

    Így válassz laptopot játékra:

    SEHOGY! Eszedbe se jusson! Maximum ha szereted tökönrúgatni magad!

    Teljesítményre nevetséges. Ára horror. Aksiról alig húzza valameddig. Egyetlen előnye hogy többé kevésbé mobilis. Legalábbis mobilisabb mint egy vízhűtéses SLI/Xfire alapú masina 28″-os 4k-s kijelzővel. 😀 De a laptopok jó fele az asztalt/szobát nem hagyja el ahova kezdésnek lerakták, max valami nyaraláskor. (koleszosok talán kivételek lehetnek, de azok meg inkább csak tanuljanak, ne gémerkedjenek Alienware gépen engri bördszel) A maradék gépet meg üzletemberek meg vándorló emberek használják, akik jórészt nem játékra használják…

    Csak röhögni tudok azon aki vesz egy bővíthetetlen, gyenge, és marha drága vacakot.

    • DeOkosVagyFiam

      Minek szólsz hozzá olyan témához amihez láthatóan nemsokat tudsz hozzátenni az értelmetlen savazáson kívül?

      2013-as Alienware 14 laptopom van (4th gen. i7, GTX765M, 16GB RAM, SSD), mai napig zökkenőmentesen futnak rajta a játékok. Hűtéssel sincs baj, még a nyári napokon sem.

      Csak röhögni tudok az ilyen elvakult prolikon aki csak savazni tud valamit, amit életébe nem próbált még ki és val’szeg nem is fog mert “drága”.

      • lenyegtelen

        Ha magyarorszagon elsz honnan van alienware laptopod? Mert amennyibe faj magyarorszagon annyiert 2 GAMER laptopot lehet venni.

    • GamerNotebookFan

      2010-ben vásároltam egy akkori csúcs gamer notebookot egy MSI660R-t, 1 éve bővítettem egy SSD-vel. A mai játékok is elfutnak rajta élvezhető sebességgel, igaz nem ultra beállításokkal, de FHD-ban. Akkor volt 250 ezer forint. Szerintem jó befektetés volt. Max a legújabb játékok miatt cserélném le, de pl videó és képszerkesztés, tömörítés még mindig villámsebesen megy vele. Ha egyszer lecserélem az ismét gamer notebook lesz (pl Asus G502VY vagy megvárom a GTX 1070m Nvidiás gépeket). Szóval amivel kapcsolatban nincs tapasztalatod, azzal kapcsolatban tartsd meg a véleményed, mert távol áll az igazságtól.

  • Z

    “Csak röhögni tudok azon aki vesz egy bővíthetetlen, gyenge, és marha drága vacakot.”

    Erdekes dolgot mondtal. Alairom hogy nem vitatkozok a szoveg azon reszevel miszerint egy asztali gep jobban megeri ha jatszani akarsz. Legalabbis ar ertek aranyban. De ettol fuggetlenul sokak vannak ugy vele ahogy szemelyem is hogy mivel vinnem kell a beadandokat es egyeb dolgokat is ezert laptopot vasaroltam hiaba vagyok az asztali gep hiva de ugyanakkor neha szeretek a haverokkal jatszani szoval szerepet jatszott a teljesitmeny is nemcsak a hordozhatosag. Visszaterve a mondatodra. NEM bovithetetlen es nem vacak. Ha ra szansz egy kis idot akkor talalhatsz olyan laptopokat amig bovithetoek sot ar ertek aranyban is nagyon jok. Az en laptopomban jelenleg 1 SSD van de meg bele tudok pakolni 3at. 8GB ram de meg bele tudok rakni 64GB ot. 960M vidi kartya de fejleszthetem egeszen a 980M-ig es meg a kepernyot is lecserelhetem egy 4k monitorra. Kerdem en hol van itt a bovithetetlenseg? A masik resze. Nem kell feltetlen minden nagy markat megvasarolni ha oda akarsz figyelni az arra is. Ossze is rakhatsz egyet magadnak vagy felkereshetsz olyan cegeket akik ezzel is foglalkoznak es akkor ossze tudsz rakni egy olyan gepet mint egy 500.000 Ft-os Asus gep csak eppen 350ert. Teljesitmeny, hordozhatosag es bovithetoseg. Jelenleg egy akkor teljesitmenyu gepet osszeallitani mint amilyen laptopom nekem van korulbelul ugy annyiba lenne. Mivel ha megveszem a gepet az egy dolog. Kell egy monitor es periferia is. A vegeredmeny, ha okos vagy akkor asztmondom hogy olyan 5-10%os teljesitmeny kulonbseggel tudsz ugyanolyan laptopot venni mint asztali gepet mindennel egyutt. Persze egyetlen egy hatranya igyis lesz a laptopnak az pedig a kijelzo meret. De semmi masban nem fog hatranyt szenvedni.

    Elnezest az ekezetekert de sajnos kulfoldi tartozkodasom miatt a billentyuzetet is az adott nyelvnek megfeleloen hasznalom. Remelem nem jelent problemat.

    • Szef

      Dell ARB EMR Debug szerelő voltam… ipari mennyiségben javítottam laptopokat.. tudom hogy a felső kategóriásak némelyikén lehet vga-t cserélni, netán cput, de ugyanaz a bővíthetetlen sz*r lesz utána is mint előtte volt. Csak más gyenge sz*rral. Az alienware gépek voltak a nonplusz ultrák. Ha elfelejtetted rádugni a tápot akkor a telepítést sem bírták ki gyakran, miközben az olcsó kis berry-k vidáman.
      Aki annyira nagy játékos az egy játékos laptop árából vesz egy melós/irodás laptopot, meg egy erős desktopot és örül neki.

    • Csaboo

      Szia. Milyen gépet használsz jelenleg? Hogy találok a neten olyan céget, ami össze tud nekem rakni kívánság szerint egy gamer laptopot?

  • Nagy Péter

    Nekem egy lenvo z50-75 ös laptopom van 120ezer forintért vettem újonnan meg ráköltöttem még egy kicit, hogy meglegyen a 8gb ram. A laptop tudja amit kell. Igaz nincs benne intel meg nvidia. A processzor egy amd fx 7500 amiben van egy integrált amd radeon r7 videókártya. Ezen felül még van benne egy amd radeon r7 m260dx is. Ez a kettő a legtöbb játéknál működik crossfireben.
    A hűtése a tűrhető kategóriába tartozik, ha alárakok egy normális laptophűtőt akkor nincs semmi probléma.
    A játékok amiket kipróbáltam rajta és futnak rendesen: Borderlands 2 & pre-sequel, Fallout4, Dirt3, CSGO, LOL, GTAV, Battlefield4, Tombraider, Warthunder.

  • Szilard177

    Valoban nem szabad gamer laptopot venni!
    En is kiadtam tobb mint 300 ezret egy lenovo y50-70ert es a kinezeten kivul semmi pozitivumot nemtudok ra mondani.
    Mindent visz akadas nelkul de a huttese pocsek, igy nemis merek rajta nagyon jatszani mert a kozeljovoben meg elszeretnem adni.
    i7, 4gb videokartya stb. utana jartam es egy asztali gep videokartyaja amelyik 3 generacioval regebbi annak is nagyobb teljesitmenye van mint ennek a gtx880m-nek.
    4 eve van laptopom es kb 1 eve van meg ez a Lenovo, akinek eladtam a regi asztali gepem (ami mar legalabb 6 eves) meg mindig a legujabb jatekokon jatszik gond nelkul.

    • Hessteg

      Nem akarlak elkeseríteni (nem is tudlak, hisz nem mondok újdonságot vele, erre már te is rég rájöttél úgy tűnik), de pocsék gamer laptopot választottál.

    • Nagy Péter

      AMD erzióval lehet jobban jártál volna

    • Szef

      Ne aggódj, Dellnél volt egy típus amiben kimaradt a földelés a tápnál, meg pár hővédő szivacs ami miatt ha sokat használtad a géped elolvadt a vga fóliakábele… Egy időben napi 8 órában szedtem szét és raktam össze azokat a hulladékokat.
      Volt olyan üzleti laptop ahol dupla bioschip volt a gépen, és egy rossz biosfrissítés miatt díszkaviccsá vált a gép, míg rá nem jöttem hogy két bioschip van, nem csak dualbios… Mindkettőt leforrasztani, újraprogramozni, visszaforrasztani. Százas nagyságrendben…

      A legtöbb notit a dizájnjával tudják csak eladni, mert a teljesítmény egyikben sem kiemelkedő. Az egyszeri júzer nem tud mit kezdeni azzal hogy erős proci van benne de csak integrált vga. Ilyenkor jön a látványos gépház.
      Egy gémer -jobbára- tud mit kezdeni ezekkel az infókkal, de az ő igényei olyan pénzösszegbe kerülnek amiből néha már autót veszel.

      • RoyalPredator

        Hátha olvasod Szef.
        Egy ismerősöm szeretne laptopot, legnagyobb elvárások hogy League of Legends zökkenésmentesen fusson ~high beállításokkal, fHD felbontás jó lenne, és hogy 100-250 között legyen lehetőleg.
        És HP, Dell nem lehet. 😀

        Van ötleted?

    • Sato

      Hát nekem is egy Lenovo y50 70 es gépem van, igaz gtx960m 4gb al. Igaz meleg , meg forró, főleg a wasd-nél ( mert az okosok oda rakták a gpu, cpu t) de mégsem 100 fokos és nem olvad. Habár 300ezret még asztalira sem adtam volna ki nem hogy lapira. Viszont nekem a hordozhatóság is fontos volt, sőt.
      És ahogy mondtad mindem megy rajta, max-on.

  • zolibácsi

    Én asztali pc-ről tértem át gamer notebookra, mert egy mobilabb megoldásra volt szükségem a sok ide-oda költözés miatt… Aki hasonló cipőben jár annak azt tanácsolom hogy MSI, Clevo (Sager), Alienware és ASUS ROG szériából válaszzon, lehetőleg i7 procival, 16 GB rammal és minimum egy újabb, GTX960M videokártyával (vagy esetleg a régebbi GTX680M, 780M, 880M széria, minél több memoriával, és 256bit-es sávszélességgel.)
    A fenti gépek szinte mindegyike bővíthető rammal, 2 HDD-vel, új CPU-val vagy videokártyával. Némelyik Alienware gépbe SLI-t is lehet tenni, bár ezek nagyon drágák… Az amúgy igaz, hogy a gép súlyának és vékonyságának és hangzatos hirdetés szövegeknek ne dőljünk be! Egy 2 kg-os vékony noti nem lesz jó egy komolyabb játék futtatására és valószínüleg bővíteni se fogjuk tudni később.

    Én sosem vettem új gépet, kinéztem egy használt korrekt gamer laptopot és abban kicseréltem szinte mindent. Igy kb. 250-300e től kihoztam egy olyan masinát, amin a legtöbb mai játék (Doom, Rise of Tomb Raider, Dirt…) magas, vagy közepes felbontásba full hd-ben normális sebességgel fut. A Doom-ot mediumba játszottam végig egy i7 es géppel és a régi GTX680M-mel.

    De ha nem fontos a mobilitás, vagy nem vagy helyhiányba nem ajánlom a gamer notikat, mert drágák és egy sokkal jobb asztali gépet ki lehet hozni ugyanabból (vagy kevesebb) pénzből.
    Ha még többet akarsz spórolni és csak játszani akarsz, akkor pedig ott a XBOX ONE vagy a PS4. 🙂

    • Hessteg_M

      Jól mondod 🙂 Ugyanakkor annyit hozzátennék, hogy a közhiedelemmel ellentétben az új notik (és ez érvényes a gamer gépekre is, beleértve az Asus ROG szériát is) többségében nem lehet CPU-t cserélni.

    • Szef

      Azt is tedd hozzá, hogy minél erősebb a gémer noti annál inkább csak szünetmentes tápegységgé válik az aksija, bármilyen komolynak is hasson. Emiatt a noti csak annyiból lesz előny egy asztalihoz képest hogy könnyebb elvinni A-ból B-be. Márpedig van foggantyús desktop ház, és vízhűtéssel még a hűtőborda sem fogja kettétörni az alaplapot, ha meg a ház oldalára felcsavarozod a monitort (éljen a VESA felfogatás) egy vezetéknélküli egér és billentyű, meg egy kábeltartó és viheted is, és alig pár kilóval lesz nehezebb a rendszered, de egy nagyságrenddel erősebb és olcsóbb. 😀

      Nem, ne gyertek azzal hogy nehéz így, lévén kétlem hogy valaki órákon át kézben vinné a nehéz gémer notiját. Nyilván leteszi valahova.

  • ¯\_(ツ)_/¯

    ITT:
    Proletárok ócsárolják a gamer notikat, mert túl csórók hozzá, hogy sajátot vegyenek.
    Bizonygassátok csak, hogy mennyivel jobb ár-érték aránya van a PC-nek.
    Aki hetente ingázik két lakhely között, az vesz egy notit x összegért. Ha már nem megy rajta az aktuálisan kiszemelt játék, vesz egy újat.
    Nyilván ha csóró pleb vagy, veszel magadnak egy PC-t, görnyedsz fölötte a sarokban 5 évig, míg wowozol meg trollkodsz a neten, és örülsz, hogy mekkora nagy businessman vagy a fantasztikus gépeddel.
    So much butthurt.

  • ügyes gyerek

    játékra konzol kell bogaraim nem 400 ezres gépek

  • K

    Sziasztok!

    Szerintem egy igen fontos dologról nem esett említés a cikkben, illetve hozzászólásban sem láttam említést róla. Ez nem más mint a Thunderbolt 3 port. Nem célom reklámozni, nem is linkelek semmit (Duck it! :D). Talán elhanyagolhatónak tűnik, mégis ez lehet a “jövőálló gamer laptop/ultrabook” kulcsa.
    Szerintem aki néhány éves távlatban gondolkodik és szeretné a mindenkori aktuális játékokat zökkenőmentesen futtatni, feltétlenül olyan masinát válasszon, amin legalább egy Thunderbolt 3 port található.
    A képlet egyszerű: 40 Gbps adatátviteli sebesség (külső SSD-k), dual 4K 60 Hz kijelző támogatás, 100W rendszer töltés, plug ‘n’ play külső grafikus kártya dokkoló támogatás (igen, akár a legújabb NVidia asztali gépekbe szánt videókártyával is meghajthatod a 2 kg-os 4 magos slim ultrabookodat), 10Gb Ethernet, és a C-típusú USB-n keresztül számos protokoll támogatása (Thunderbolt 3, USB 3.1, Displayport 1.2, PCI Express Gen 3). Mindez egyetlen porton keresztül! Most volt egy éves a Thunderbolt 3 protokoll, számos itthon is kapható laptopon már elérhető, mint ahogy a jelenlegi ultrabookomon is 🙂
    Senkit sem szeretnék meggyőzni semmiről! Tisztában vagyok vele, hogy a legtöbb Thunderbolt 3-as eszköz (külső SSD-k, videókártya dokkoló stb.) még drága mulatság, de szinte biztos hogy a szabvány gyors terjedésével elérhető árkategóriájúak lesznek.
    Mindez csak egy tipp volt, hogy aki most készül ilyen laptopot vásárolni, érdemes gondolnia erre is.

  • Patrik

    Sziasztok! ASUS X554LJ laptopot kapok. (Core i3 5010-U CPU @ 2.10GHz, 2mag, 4 logikai) 8Gb RAM) NVIDIA GeForce 920M, INTEL HD Graphics 5500)
    Nincsenek nagy igényeim, szerintetek pl. Skyrim, Assassins Creed fut rajta?

    • GamerNotebookFan

      AC 1 és 2 talán fut rajta medium beálításokkal, de ez nem gamer notebook. A 8 GB RAM az okés, de a többi komponens nagyon gyenge játékra. AZ ilyen gépek kijelzője is általában régi TFT és nem IPS szóval még csúnyán is mutat rajta a visszafogott grafikájú játék. Inkább asztali PCt vegyél ezen a pénzen.

      • davidka

        Nekem Gt 635m, Pentium B960 és 4GB RAM-mal futott a Skyrim High-on, az AC 1-2 High-on, AC3 mediumon, AC4 low-on, szóval ne keserítsd el, ha nincsenek nagy igényei akkor menni fog rajta simán 🙂

  • #hashtag

    Igen nagy kockának kell ahhoz lenni, hogy 400k-t kicsengessen valaki egy laptopért. Játékhoz veszel egy konzolt tv-vel együtt, mellé egy korrekt laptopot. Tessék, 400000 magyar forint.
    Persze érthető az is, hogy az oldalt fent kell tartani valamiből, nyilván nem kis pénzt kaptatok ezért az írásért.

    • Hessteg

      természetesen, százezreket tettünk zsebre. A megfelelő részét utaljuk nemsokára, gyógyszerre, nehogy súlyosbodjon az állapotod.

  • Ed

    akinek van ra penze vegyen akinek nincs az meg ne sirjon

  • Ödönke

    Dell 7720 r 17. 2013 évelején 350.000 huf. 2016 júliusában semmit sem ér,úgy forintálisan mint leadott játékigény esetén.

    Soha az életben többet notbook-ot játékra NEM !!!!

  • Fefe30

    Sziasztok!

    Van valakinek tapasztalata a Acer Aspire VN7-792G-75XD laptoppal kapcsolatba most akarok venni egy combosabb gépet és cikkbe is írták kell a hűtés ,itt Coolboost reklámozzák.
    Tapasztalat?

  • SummedRabbit

    Nos, amire végig olvastam a cikket és a hsz hegyeket, találkoztam némi hasznos és teljesen érdektelen-felesleges információval is, de mivel mindenki fröcsög, én is elmondanám a saját véleményemet.. lehet érte +1 / -1-ezni, mindenkinek a saját szíve joga 🙂

    1) Nagyon sokáig asztali gépet hajtottam, nyűzstöltem és fejlesztettem. Jó volt, imádtam, nagyon klassz élményekben és tapasztalatokban volt részem hála az Internet világának (nem épp phub, rtube és társaira gondolok, hanem a multis játékélményre), viszont egyszerűen belefáradtam abba az egyszerű ám számomra mégis borzasztó ténybe, hogy:
    HA SZERETNÉL ZÖKKENŐMENTESEN JÁTSZANI, bizony évről-évre jó mélyen bele kell nyúlnod a pénztárcádba/közös családi büdzsébe, vagy nevezzétek ahogy akarjátok. Nálam ez volt az az aspektus ami kicsapta a biztosítékot és belefáradtam.
    2) Vásároltam egy PS4-et hozzá játékokat, nagyon jól elvagyok, elvoltam vele, DE jött a hiba, hogy hiányzik rengeteg olyan játék amivel annak idején PC-n bubockodtam (pl: WoW, SWTOR, GW2 és jó pár port). EZért arra az elhatározásra jutottam, hogy gyűjtögetek még egy kicsit, és beruházok egy komolyabb handy-pcre…(szándékosan nem Gamer laptopot írtam).

    Ki is néztem magamnak az ASUS ROG GL552VW-CN515D-t.
    Teljesítményben számomra igazán erős, megtudom izzasztani minden alkatrészét.
    Ára:… nos drága, tény és való, de drága.
    Kialakítása: Számomra ideális, RAM+SSD bővíthetőségre van lehetőségem,
    Hűtése: Felső beszívó hűtés (érdekes lesz majd meglátjuk, legrosszabb esetben új hát vásárlás majd arra fúrva alssú szellőzést + hűtőpad).
    Akksi: Sajnos a gyenge pont, de ez van.

    El tudok vele játszani, 1-2 évig gondtalanul akár az újabb játékokkal is, kisebb-nagyobb kompromisszumokkal (pl: nem fullhd+ultra beállítás, hanem csak 1080p+mid/high), de a zökkenőmentességet és az élményt visszaadja úgy is számomra.. ha meg már valami nem megy, mert az elsődleges szempont az az, hogy a szemem elélvezzen amikor belépek a játékba, nos arra ott a PS4-em a játékokat (amik olyanok és elérhetők) megveszem arra.

    A mobilitás nálam hatalmas szempont: Otthon konzol, munkában notebook. A csíny letudva, el tudok szöszölni mindenhol.. munkában tudok programozni, videót vágni, játszani rajta, otthonról livestream, minden megoldódik. 🙂

    3D Mark teszt nincs laptopokra? Hmmm azért én erről találtam:
    http://radium.hu/blog/asus-gl552vw-teszt-review/ és véleményem szerint azért igazán szépen teljesít a laptopok között.

    SZVSZ, az a véleményem, hogy melyik platform kinek/kiknek való?
    * Gamer PC:
    Ha hardcore gamer vagy,
    ha napi 5-10 órát tudsz játszani,
    ha keresel (vagy a rokonok közül keres valaki) havi 250-300k-t,
    vagy ha hitelbe vernéd magad 3-5 évre,
    hogy ne a lábad között legyen eszméletlen hatása, hanem a szemedből dőljön a gyönyör, hosszú évekig.
    (Itt természetesen a teljesen 0-ról való felépítéseket helyeztem előtérbe: ház+alkatrészek+monitor+egér+bill+egyéb csicsa kiegészítők tartozékok)
    * “Gamer Laptop”:
    Ha sokat utazgatsz, költözöl,
    Ha a munkád megkívánja,
    Ha van otthon mellette konzolod,
    Ha hajlandó vagy kompromisszumokat kötni.
    * Játék konzol (PS4-XO):
    Ha nem zavar, hogy a játékok jóval drágábbak,
    Ha leginkább “csak” játékra használnád a kiszemelt eszközödet. (azért a “csak” mert netezni tudsz rajtuk, XO sok multimédiás funkció és így tovább)

    Remélem senkit sem bántottam meg, senkinek az érzéseibe nem tiportam bele, ez egyszerűen a saját tapasztalatom és véleményem.

    Köszönöm, hogy végig olvastátok, várom az észrevételeket, a vérpistik savját, mindent, had teljen gyorsabban a nap 🙂

  • SummedRabbit

    írtam tegnap egy regényt de nem küldte el :'(

  • betalokk

    Notebook valóban nem optimális választás játékra, arra inkább egy megfelelő teljesítménnyel és hűtéssel rendelkező asztali gép való.
    Azonban a piaci igények mást mutatnak: ezeknek a notiknak megvan a maguk piaca, van rá kereslet, úgy, ahogy Ferrarit is az vesz, akinek van rá pénze és igénye.

  • Popey01

    Őszinte leszek, nem olvastam végig a hozzászólásokat előttem, de hozzászólni valóm az van… Nekem egy ASUS ROG GL552VW laptopom van. Intel Core i7-6700HQ processzorral, 8Gb DDR4 2133Mhz memóriával, Geforce GTX 960M 4Gb GDDR5 Videó processzorral felszerelve illetve egy szimpla 7200RPM-es 1Tb SAmsung HDD-vel….. Az ég egyadta világon semmi problémám nincs a géppel, ahogy egy laptop melegszik, de nem vészesen, az Asus tudta, hogyan oldja meg a hűtés problémát, a gép tökéletesen ketyeg, Assassin’s Creed Syndicate 1920*1080 as felbontáson minden grafikai beállítás ultrára tolva és engedélyezve, elfut 30-60 FPS-el…. Witcher 3 úgyszint még az Nvidia HairWorks-el is… Szóval akinek GAMER LAPTOPRA van szüksége, igenis találhat… A gép ára nem kevés… 300ezer Ft-ért vettem, de inkább ez, mint egy hasonlónak kinéző 200-ezres társa, aki ezen a téren gondolkozik annak 100 ezer már nem oszt, nem szoroz… Szerintem nem kell túl messze keresni, az ASUS ROG(Republic of Gamers) laptop szériája legalább olyan nyerő, mint az asztali szériája.

  • Név

    Intel Core i7 5500 Broadwell, 15.6″ LED 1920×1080 antireflexná, RAM 4GB DDR3L, AMD Radeon R5 M255 2GB, HDD 1TB 540

    For 165K Ft ?

  • Dudás Krisztián

    MEG AZ ÉLETEDET IS RÁSZÁNOD. PEDIG AZ CSAK A TIÉD…

  • Bacs Lorant

    a ddr3 vagy a ddr4 a jobb jatekokhoz?

    • Hessteg

      ddr4

  • Julian

    Az árban kicsit vitatkoznék.
    Ha mindent összeszámolok az asztali gépemen, de inkább nézzétek meg:
    27″ Dell 2K monitor 500€
    Logitech G910 140€
    MadCatz egér 70€
    6700K 450€
    Asrock OC Formula ~300€
    Coolermaster 280L vízhűés ~100€
    MSI GTX 980 Ti SeaHawk 800€
    Define R5 ház ~100€
    2×8 GB G.Skill DDR4 ~140€ (direkt tuningra)
    Samsung 512GB m.2 SSD 340€
    Külső DVD író 40€
    2 db 1 TB Samsung, 600 GB Hitachi már korábbról megvolt.
    Thermaltake Berlin 650W 80€ körül lehetett, már nem emlékszem pontosan.

    Kb ennyi lenne a jelenlegi konfigom. A gépet december-januárjában raktam össze, monitor, bill, egér megvolt korábbról.

    A salzburgi Saturn-ban láttam gamer laptopot, 6700HQ, 970M és vagy 16 vagy 32 GB RAM-mal. Természetesen SSD-vel és 1 TB HDD-vel. 1800€-ért.
    Az asztalit 5 évig legalább szeretném használni, ezért is van úgy kitalálva, hogy, ha szükséges lesz majd, akkor nyugodtan és egyszerűen tudjam tuningolni. Később még szükségem lehet +16GB RAM-ra, de ez sem jelent gondot, egyszerű bővítés lesz, hely van. A videokártya reményeim szerint kihúz még egy generáció váltást és a 10xx utánira kell majd cserélnem. De esélyes, addigra megint új gép lesz. Ez attól is függ, hogy a 1080 Ti teljesítmény mutatói mit fognak produkálni és hova fejlődik a VR.
    Nagy hátránya, hogy nem annyira hordozható. Bár füle van a háznak (saját szerelésű), de 15 kg-mot nyom így is. A perifériákat így is el kell tenni valahova szállításnál, a monitort meg nem szállítom.
    Ebből a szempontból egy megfelelő kompromisszumnak tartom az 1800€-s laptopot.

  • Denise Hogyisdugják

    három, többé-kevéssé gamer notebook van a családban – nekem egy acer nitro, a két nagyobb srácomnak pedig még egy acer meg egy asus rog (mindhárom tavalyi-idei modell). a hűtésen kívül mást nem nagyon tudok ellenük felhozni, a sajátomon leginkább a parkour zombi játékot meg a fehérhajú vajákos gyereket nyomom, mindkettőt fhd-ben, f****mtudja milyen részletességgel (legelején beállítottam, lusta vagyok ezért elindítani őket). viszont sokat utazik az egész család, kb a fele hétvégét házon kívül töltjük. szerintem ez pl az a tipikus élethelyzet, amikor az emberben fel sem merül, hogy asztali gépet tartson a játékra…

  • So5ika

    Létezik minőségi gamer notebook, a neve: Razer Blade. Kicsi is, vékony is, brutál erő, csak hát min. 2.500 euro. Az egyetlen olyan notebook, ami felveszi a versenyt a macbook-okkal. Korábban említett thunderbolt 3 csatlakozóval ellátott külső videokari is van ezen az oldalon..

    http://www.razerzone.com/eu-en/gaming-systems