Koronavírus – beszéljünk róla! – egymás közt, őszintén

Ez a cikk igyekszik egy picit más lenni, nem pánikot kelteni, nem áltudományoskodni. Csak egy hétköznapi, laikus ember véleménye, aki kíváncsi a többiek észrevételeire is.




Szóval már így a cikk elején azzal kezdeném, hogy majd amikor a végére értek az írásnak, akkor ha van 1-2 percetek, fejtsétek ki a véleményeteket. Nem kell megosztani a cikket, higgyétek el, nem vagyunk előrébb azért, mert hozzászólás születik, nem ez a cél. Egyszerűen csak kíváncsiak vagyunk arra, hogy ti hogy látjátok a kialakult helyzetet, mit vártok a következő hetektől-hónapoktól és hogy milyen az általános köz és biztonságérzetetek.

Azt hiszem a legfontosabb – és ezzel reflektálok Sebestyén Balázs élőzésére – az az, hogy nem szabad pánikot kelteni. Vagy talán helyesebb, ha azt mondom, hogy nem szabadna…de ez mindig egy ilyen érdekes kérdés és helyzet, hiszen a bulvárnak és a hírportáloknak az a feladata, hogy híreket közöljenek. Minél pörgősebb és aktuálisabb egy téma, annál több embert vonz, több ember több látogató, több látogató nagyobb bevétel. Ez idáig pofonegyszerű, bonyolódni akkor kezd el a dolog, amikor képbe kerül a felelősség kérdése. Mert ha megnyitsz egy hírportált, akkor azzal szembesülsz, hogy begörcsöl az ujjaid, mire annyira le tudsz görgetni, hogy végre ne egy koronavírusos posztot láss. Ez még a tájékoztatás része, vagy már a hangulatkeltésé? Mert ilyenkor önkéntelenül is felmerül az emberben, hogy a média talán nem száz százalékig megfelelően használja a felületeit és a rendelkezésére álló erőforrásokat.

Nem beszélve az álhír oldalakról, amik ismét ellepték a webet és a közösségi médiákat, szerencsére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Kiberbűnözés Elleni Főosztálya ráállt ezekre az oldalakra és az álhírgyártóknak hamarosan majd a közveszéllyel fenyegetés vádjával kell szembenézniük. Ez maximálisan üdvözülendő, a pánikkeltést csírájában kell elfojtani.

Mert mint régóta tudjuk, a pánik az szenzáció, a szenzáció pedig több látogató… a többit meg már megbeszéltük.

Szóval miért is nem szabad pánikolnunk?

Ez ugyan félig-meddig költői kérdés, hisz mindjárt van rá egy egyértelmű válasz is: hát azért, mert a pánikoló ember nem dönt racionálisan, azaz a pániknak nemhogy gyakorlati haszna nincs, de még ráadásul hátráltat is. Van azonban ennél egy jóval egyszerűbb ok is: nevezetesen az, hogy azért nem kell pánikolni, mert nincs rá ok.

Persze az, hogy 2020 elejét egy világjárvánnyal kezdjük az nem kimondottan ok az örömre, de a COVID-19-nél sokkal komolyabb vírusok is indulhattak volna Föld körüli túrára, így tulajdonképpen szerencsésnek (is) mondhatjuk magunkat. A helyzet az, hogy ez most nem az emberiség – fennmaradásának – nagy próbatétele, hanem két dologé:

Az egyéné, és az egészségügyé.

A kettő pedig rendkívül szorosan összefügg és a mostani, valamint az esetlegesen közeljövőben megjelenő rendelkezések és korlátozások is e kettő miatt születnek meg.

A sajtóban ugye leginkább a kínai (mint első) és az olasz (mint az első és egyben eddig legsúlyosabb európai) történések kaptak eddig nagy hangsúlyt, és nekünk most elsősorban az utóbbival érdemes behatóbban foglalkozni. Az olasz példából és történésekből kiindulva ugyanis sokat tanulhatunk: mi az amit másképp kellene csinálni, mi az, amibe a pánik helyett az energiát bele kell fektetni.

Szóval a lényeg az, hogy a legnagyobb veszélyt nem maga a vírus, vagy annak a mortalitása jelenti – ezzel gondolom nem mondok nagy újdonságot, hisz nem egy olyan vírusról beszélünk, aminek a halálozási rátája 10-20-30 százalékos, azaz

a legtöbb megfertőződött ember lábon kihordja, vagy influenza szerű tünetekkel napok alatt kigyógyul

Vannak azonban veszélyeztetett csoportok és rétegek, az idősek, a legyengült immunrendszerű emberek, akik számára sokkal nagyobb veszélyt jelent ez a betegség, és ahogy azt már jól tudjuk, kialakulhat belőle egy nagyon súlyos tüdőgyulladás, ami akár végzetes is lehet – ebben a stádiumban pedig nem ritkán lélegeztetőgépre is szükség van, hogy a tüdőgyulladás mellett megfelelő legyen az oxigén ellátottság -.

Oké, de akkor most miért akkora történés ez, miközben a “sima” influenzában sokkal többen halnak meg, rengetegen elkapják és az is veszélyes az idősekre és a legyengült immunrendszerrel rendelkezőkre?

Egyfelől ez egy “új” vírus. Nem ismerjük igazán, és ez rejt magában veszélyeket, nincs ellene védőoltás sem. Ráadásul ha nem vagyunk elővigyázatosak és nem tesszük meg a kellő lépéseket, akkor nagyon hirtelen képes elterjedni (ez látszik például az iráni helyzeten is, ahonnan eszméletlen magas számokat szellőztettek meg). Ez ellen – többek közt állami iránymutatásokkal és szabályozásokkal – az egyén tehet, segítve az egészségügyet.

Mert a valódi gond ez (lehet) ha nem tesszük meg a szükséges lépéseket. Egy hirtelen terjedéssel meredeken megemelkedik a fertőzöttek száma, erre pedig az egészségügy nincs és nem is lehet felkészülve.Talán nem is kell túlságosan belemenni, hogy ez miért óriási gond, hisz logikusan végiggondolva azonnal egyértelmű: ha hirtelen emelkedik meg a betegek száma, akkor egyszerre több lesz a beteg, mint amennyit az egészségügy képes ellátni, arról nem is beszélve, hogy ezzel a koronavírus minden mást a háttérbe szorít: ha az egészségügy minden erejét erre összpontosítja, akkor nem marad kapacitás a többi, más miatt ellátásra szoruló beteg számára.

És itt jön az egyén szerepe, – és újra Balázs élő videójára kell reflektálnom, mert megelőzött, ami egyáltalán nem baj, főképp, mert tökéletesen összeszedte a gondolataimat -.

A jelenlegi cél ugyanis nem a vírus totális megállítása, az nem is lenne reális. Természetesen amennyire lehet, alacsonyan kell tartani a fertőzöttek számát, de az egészségügy megbirkózik egy bizonyos számú beteggel. A lényeg, hogy egyszerre ne legyen egy hirtelen roham.

No és ezt a célt szolgálja minden olyan intézkedés és korlát, amit a kormány bevezetett és a közeljövőben bevezethet. Nyilván nem kellemes, hogy elmarad az a színházi előadás, koncert amire már hetek-hónapok óta készültünk. Egyértelmű, hogy nem örömteli, hogy nincs mozi, amikor épp jövő héten lesz a kedvenc filmünk folytatásának a bemutatója. Nagy bosszúság az, ha véletlenül le kell mondanunk egy régóta tervezett nyaralást, vagy épp egy nagy születésnapi vacsorát a kedvenc éttermünkben.

De ezek mind-mind egy célt szolgálnak: hogy a vírus terjedését lassítsák.

Olyan szintre, amivel az egészségügy meg tud birkózni. Ehhez pedig szükség van az egyén – a te, az én és mindenki – együttműködésére. Most egy kicsit lejjebb kell adni az igényekből és gondolni kell másokra: amennyire lehetséges, minimalizálni a nagyobb közösségekbe járást, a fizikai kontaktokat, a külföldi utazásokat. Hiszen lehet, hogy te magad nem aggódsz a vírus miatt (és ha egészséges fiatal felnőtt vagy, akkor alapvetően nem is kell miatta túlságosan aggódnod), de most gondolj arra, hogy simán hazaviheted a fertőzést az idős – beteg – legyengült immunrendszerű hozzátartozóidnak, vagy ha neked nincs ilyen, hát megfertőzhetsz olyat, akinek van.

Ha most az egyén képes a közösség érdekeit csak egy icipicit a magáé elé helyezni, követni azokat a szabályozásokat és rendelkezéseket, amiket a kormány meghoz, betartja azokat az ajánlásokat, amiket a szakemberek adnak, akkor jó eséllyel pár hét, maximum egy-két hónap alatt lecsenghet ez a probléma. Azt hiszem ez nem kíván emberfeletti erőfeszítést.




És akkor most ti jöttök: mondjátok el, ti mit gondoltok a témáról, minden véleményre kíváncsiak vagyunk.

[fb_button]

60
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!

avatar
38 Comment threads
22 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
54 Comment authors
BycaLászlóZolisuttogo11NádiÁgi Recent comment authors

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

szabi
Vendég
szabi

Hi
Indexen van egy görbe ami jól vizualizálja amit leírtál.
Járvány késleltetése
üdv

Wardog
Vendég
Wardog

Üdv! Az én véleményem csak annyi: Hogy ebből valaki ki…aszottul jól profitál! Amikor Wuhanban megjelent a koronavírus még senki sem gondolta hogy ez lesz belőle! Másodsorba itt aki leginkább veszélyeztetve van azok az idősek illetve azok a csecsemők akiknél az immunrendszer még nem alakult ki! Pánikkeltés? ebben elsők vagyunk! Mást se tudnak csinálni csak rémhírt terjeszteni! Kézmosás szappannal , illetve köhögés tüsszentés Zsepibe majd eldob. Ha lázas vagyok evidens hogy nem megyek sehova! Könyörgöm! Ezt kell még tanítani????

placebo
Vendég
placebo

Engem nem a virus erdekel, hanem a hosszu tavu hatasa a vilaggazdasagra es a sajat eletemre is. A munkahelyemen mar most kozoltek, hogy valoszinuleg az orak csokkentve lesznek, hiszen nincsen annyi foglalas, vagy torlik oket. Igy is csak 30 oraban dolgozom, amibol nem tudok felretenni, ha ezt lecsokkentik, akkor nem tudom mi lesz. Elmeleti kerdes, hiszen nem vagyok erintett, nincsen idos rokonom, de hosszu tavon nem hiszem, hogy ez a par tizezer , mondjuk szazezer ember elet megmentese fontosabb lenne, mint a tobbi ember elete es egy akar evekig elhuzodo gazdasagi valsag, ahol mar most munkahelyek elvesztesevel riogatnak. Tudom, hogy… Tovább is van (hozzászólás lenyitása) >>>

outsider
Vendég
outsider

Üdv. Mindenkinek! Már a legelején, amikor a Kínaiak közölték (késve), egyből az volt a véleményem, hogy világméretű járvány lesz!Amikor az szajkózzák, hogy az emberi élet az első, akkor hazudtak, hazudnak a legnagyobbat.Ne keltsünk pánikot..stb. Vannak emberek, akik naphosszat modelleznek le járványokat, katasztrófákat, esetleges űrháborúkat..stb Nagyon sok pénzt elköltenek erre, úgy, mint a “tanácsadásokra”, bizonyítva, hogy sok értelme nincs a munkájuknak. Szóval, ennek a vírusnak a terjedésének egyetlen ésszerű megoldása van, az adott település lezárása.Na, itt van a probléma, mert az gazdaságilag hazavágja az adott érdek csoportokat. Akkor, tehát nem az ember a fontos, hanem a pénz.Vannak az Isten tagadok, azok… Tovább is van (hozzászólás lenyitása) >>>

Apa
Vendég
Apa

Nevetséges hisztériakeltés. Sajnos az nem vicces hogy ezzel gazdasági válságot generálnak, mesterségesen megemelik szinte mindennek az árát (ami majd úgy marad), és természetesen a gyógyszermaffia jól megszedi magát majd a későbbiekben is a csoda vakcinákkal. Az internet korában nagyon könnyű a sok agyhalottat behülyíteni és profitálni belőle, most eszt teszik világméretben. Egy egészséges, sportos ember nagy eséllyel meg sem érzi ezt a szart, az öregek vannak csak veszélyebn, mert a társadalmunk olyan szuper, hogy 90%-a az embereknek 60+-osan már előhalott, köszönhetően az egész életen át tartó egészgételen életmódnak…

szakall77
Vendég
szakall77

Először is ,ez nem egy influenza , ez a legnagyobb tévedés. A halálozási rátája hivatalosan is 3,4% mig az influenzának 0,1% és igaz hogy többségében a gyengébb imunrendszerűek halnak bele de nem egy példa van olaszoknál is hogy 30 éves erős egészséges emberek is belehalhatnak. Az európában meghozott döntések nagyon kevesek ( menj csak ki az utcára és feltűnhet hogy mindenki jön-megy ) számolva a 2hetes lappangással ( és az eddigi tapasztalatokkal hogy kb az első betegtől számolva 4 hét után robban ) mindenki aki a héten az utcán jött-ment potenciális fertőzött lehet. A rossz döntésekre jó példa Olaszország vagy… Tovább is van (hozzászólás lenyitása) >>>

Tibi
Vendég
Tibi

Ebbe a karanténosdiba fog összeomlani a gazdaság, ez már szinte biztosra vehető. Jobbik esetben az egész csak az OPEC országok elleni gazdasági háború része, rosszabb esetről meg inkább ne beszéljünk.. Ha valóban tenni akarnának a terjedés ellen, akkor gyümölcsöt, zöldséget és vitaminokat kéne osztogatnia az Eu-nak, mert ez az egész lezárósdi csak késlelteti a fertőzést, nem megszünteti.

munyó
Vendég
munyó

Magam részéről annyit mondanék, hogy a kialkult helyzet leginkább a média hibája, különösen az internetes hírportáloké. Miért is? Ma találtam rá arra az oldalra, ahol hatalmas címsorban írták: 5000 ember halálát okozta a koronavírus. Ez már elég a pánikkeltéshez. Utána már hiába folytatja apró betűkkel, hogy 138 ezer ember betegedett meg, és ebből 80 ezer Kínában, míg a maradék 58 ezer a világ összes országában. Hiába írja le, hogy az 5 ezer halottból 3 ezer Kínában halt meg, és a világ összes országában 2 ezer. Egy “szokásos” influenza járvány hazánkban is több halált okoz, mint ez a vírus – Kínán… Tovább is van (hozzászólás lenyitása) >>>

cosmic
Vendég
cosmic

“A helyzet az, hogy ez most nem az emberiség – fennmaradásának – nagy próbatétele, hanem két dologé: az egyéné és az egészségügyé”

Az egészségügy ennek az elszenvedője, ez egy olyan lavina amibe beleáll és belebukik. Nincs ebben semmilyen próbatétel. Viszont kimaradt a nemzetközi együttműködés. Azt sokat gyakorolta az emberi faj, hogy rivalizáljon, kinek nagyobb a … ami valljuk be, állati szint, világbajnok tehcnológiával, és anyagi háttérrel. Közben érdekes, hogy milyen eredménytelen, és gyakorlatlan az ember a nemzetközi együttműködésben. Sajnálom.

Attila
Vendég
Attila

Vélemény? Itt is felmerül azösszeesküvés elmélet. DE: Nézzünk vissza a történelembe. Pestis, Fekete himlő….stb. Mindig akkor jelent meg amikor nehezen tudta magát eltartani az emberiség, ezzel szelektált a TERMÉSZET. Habár a mai világban bárkinek érdeke lehet gazdasági hatalmi. Ezek jutottak eszembe így hirtelen. De mindenki vigyázzon magára.
ÜDV!

gomby
Vendég
gomby

Több probléma is van országosan. Pl. a munkahelyemen (iroda), holott felnőtt emberekkel dolgozom, külön fel kellett hívni az emberek figyelmét a helyes kézmosásra (sokan wc használat után sem mosnak kezet :S ). A nagyobbik probléma az, hogy itthon a dolgozók nagy része a munka hőseként viselkedik és betegen is bemegy dolgozni. Ez egy traktorosnál nem gond mert egyedül dolgozik a vezető fülkében, de egy nyitott irodában ahol akár 30-40 fő is dolgozhat egy légtérben, gyorsan tudnak terjedni a vírusok . A munkahelyemen policy-ba foglalták, hogy aki az utóbbi időben külföldön járt, kötelezően két hét szabadságot kell kivegyen. És a hét… Tovább is van (hozzászólás lenyitása) >>>

Peti
Vendég
Peti

Szia higgadtan leírtál minedt.Bennem az merül fel hogy az influenzában is meghalnk pár nap alatt több ezren? Erről én nem hallok minden évben. A másik mindenki meg van győződve róla hogy ő egészséges és nem kaphatja el. Attól mégj hogy valaki 20-30 éves lehet rá veszélyes ez a dolog, miért tesz ugy ez a korosztály mintha egy sima megfázás lenne? NEm kell pánikot kelteni, persze de az emberek nagy érsze így is telibe ….. az egészet. Most sétáltam el a kocsma mellett ami tele volt. Nyilván a védő ital segít 🙂 Az összeesküvés elméletekkel kapcsolatban, mondjuk a kormányunknak mi haszna… Tovább is van (hozzászólás lenyitása) >>>

Malac
Vendég
Malac

Nekem nagyon tetszik a pánikkeltés, tomboljanak az álhírek, túlozzanak és riogassanak, 10-ből 8 cikk legyen ilyen, csupán annyi apró változtatást szeretnék, hogy a klímaváltozásról szóljanak. Nem a koronavírus a legnagyobb problémánk, szó szerint visszafordíthatatlanul szétcsesztük a bolygót, de nem erről szólnak a hírek, hanem arról, hogy egymást tapossák WC papírért a barmok, akik nem képesek betartani az alapvető higiéniás előírásokat sem… zseniális 🙂

Iszonyatos ereje van a médiának, kár, hogy nem arra használjuk amire kéne.

Sándor István
Vendég
Sándor István

Üdv! Ez egy jó írás.Valahogy az ilyen cikkek engem meg nyugtatnak. Köszönöm. Jómagam igyekszem mindent be tartani, ami ilyenkor szükséges. Szép estét

Gubek István
Vendég
Gubek István

Érthető ez mind, logikus, egy gond van vele, hogy ARÁNYTALAN. (1) Aránytalan, ha megnézzük, milyen mértékű gazdasági és társadalmi károkat okoz (fizetéskiesések, felvásárlási láz, cégek becsődölése, elbocsátások, hitelbedőlések, stb.) (2) Aránytalan, hiszen ezeket a pénzeket más intézkedésekre fordítva sokkal több idős ember életét lehetne megmenteni (pl. CT, MR készülékek beszerzése, szűrési rendszer fejlesztése) Valamint, hogy SZAKMAIATLAN (1) Ha nem küldenének / különítenének el annyi embert pánikból a kórházakban, nem lenne túlterhelve az ellátórendszer. Nemrég elhangzott élőben, hogy 2000 lélegeztetőgép van Mo-n, simán elbírnánk egy kiterjedt járványt az eddigi számok alapján nem terhelődne túl semmi, ha valóban csak a súlyos eseteket… Tovább is van (hozzászólás lenyitása) >>>

Vassvey
Vendég
Vassvey

Jó írás és jó nézőpont…ez a járvány leginkább azt a rendszert teszteli, aminek a feladata lenne, hogy megvédje, meggyógyítsa, gondozza az embereket, illetve teszteli a felelősségvállalás és felelős gondolkodás/cselekvés szintjét kicsiny hazánkban (is). Ehhez kívánok mindenkinek józan észt, türelmet, empátiát és vírusmentességet!

Attila
Vendég
Attila

Tisztelt MODERÁTOR(ok)!!!

Itt működik a CENZÚRA melyet más közösségi oldalon is elhelyezek. Mivel tegnap megírtam véleményemet 4 órán belül törölték, pedig SEMMI rasszista, politikai,valamint személyeket ill. közösségeket sértő tartalom nem volt benne!!!!! Nem úszított, nem lázított, s egyéb rebbel tartalom nem volt olvasható benne. Kérem a kommentem visszaállítását!

Nkrisztina
Vendég
Nkrisztina

Sajnos ez sokkal többről szól, mint hogy el tudok e menni a kedvenc filmem premierjére vagy sem. Itt most komplett szektorok állnak le ki tudja mennyi időre és nagy eséllyel rengeteg ember veszíti el a munkahelyét vagy a megélhetését. Akinek nincs 1-2 hónapnyi tartaléka – márpedig nagy valószínűséggel sokaknak nincs elég rossz jövőnek néznek elébe.

Attila
Vendég
Attila

Érdekes azonnal visszakerült.???

Ákos
Vendég
Ákos

Kedves magyar barátaim, Nemzeti Ünnepünkön Cristiano Ronaldo példáját ajánlom mindnyájunknak! Ő korházakká alakítattja át portugáliai szállodáit. Ha nem tudjuk megtenni mindezt egyet tehetünk: otthon ülve, csendben ünnepelünk. Vigyázzunk egymásra!

LU.lu
Vendég
LU.lu

Jön a jó idő, mindenkinek beindul az immunrendszere és COVID-19 nek esélye sincs. 😀

Mystic
Vendég
Mystic

O az en velemenyem, hogy bar kevesen olvastak meg ki a hivatalos publikaciokbol, de mar lehet tudni miert hallnak meg az emberek. Kozel volt a legyengult immunrendszer, a helyes pedig a legyengult paraszimpatikus idegrendszer. Azok hallnak meg a statisztikak alapjan, akiknek ez nagyon le van gyengulve, a tobbiek pedig nem, mert naluk ez lekuzdi a betegseget. A mertekegysege a HRV ezt kell keresni a publikaciokban. A problema, hogy nem tudjak az idegrendszer megerositeni a jelenlegi gyogyszerekkel. De van mar ra megoldas, csak tobbseg nem hiszi el. Pedig az orszag vezetok is tudnak rola, azt nem tudom miert nem probaljak ki… Tovább is van (hozzászólás lenyitása) >>>

Raynor
Vendég
Raynor

Nem csak az a “pánik” hogy hányan halnak bele, hanem, hogy az 50E fertőzött egy hét alatt lepi el a kórházakat és letérdel az egészségügy, vagy egész évre elosztva lesz ennyi és kibírja az EÜ. Ezért kell amennyire lehet lassítani a terjedést, ha már megáálítani nem tudjuk. Jelen esetben ez a legfontosabb, nem az, hogy természetes uton, vagy mesterségesen (Kina, Usa, Soros vagy Voldemort, tök mindegy) terjedt el. Arra meg, hogy “csak az idősek vannak veszélyben” annyi, hogy nem ilyen egyszerű, ha a te szüleid, nagyszüleid halnak bele…

Alex. E. B.
Vendég
Alex. E. B.

Üdv. Először is nagyon jó a cikked és a megközelítés iránya. Mielött leírnám a véleményem megosztanék egy “közeli” történetet. (nem ismerős ismerősének az ismerőse osztatta meg velem, hanem tapasztalat közvetlen munkatárstól). Egy nemzetközi cégnek dolgozok ami érintett Olaszországi területen is. Épp ott lévő munkatársaim találkoztak egy anyukával aki elkapta a vírust, hirtelen lett rosszul (magas láz miatt). Kénytelenek voltak ők beszállítani a legközelebbi kórházba. (vállalták azt is, hogy karanténba kerülnek emiatt ők is). Sajnos a hölgyet már nem tudták megmenteni, így ők maradtak bent a kislánnyal együtt a karanténban (mert apukát nem engedték be). Pár napja engedték ki őket a… Tovább is van (hozzászólás lenyitása) >>>

Kronovizor
Vendég
Kronovizor

“Ami velünk most történik az egy globális terv része, és pontosan az a cél hogy minden leálljon, tönkremenjen, leértékelődjön. A vírus csak az eszköz. Remekül megtervezett, brilliáns munka. Pont olyan mint amilyennek lennie kell: – könnyen terjedő – enyhébb mint egy átlagos influenza, de azért nem ignorálható – nem veszélyezteti a fiatal korosztályt, a következő adózó rabszolga nemzedéket – egy egészséges felnőtt viszonylag gyorsan átesik rajta vagy meg sem betegszik – 70+ korosztályból és a legyengült betegekből szedi áldozatait, azok közül, akikre gazdaságilag semmi szüksége nincs az országok „vezetőinek”. Vérprofimunka, csodálatos, és azt mondják hogy a kínaiak denevért meg kigyót… Tovább is van (hozzászólás lenyitása) >>>

Független anyaszomorító
Vendég
Független anyaszomorító

Célzott öregedési nyugdíj állam kiadási csökkentés, csak nem lett bele kalkulálva, hogy Józsi és Mari kézen fogva elutaznak másik országba, ezek után már csak idő kérdése volt és nesze neked világ.
Ez egy vélemény, de minek, hisz értelme nincs, hogy írunk róla, attól ez még zajlik.
Igaz az időt múlatja, de mindennel így vagyunk és most pont.

Tamás
Vendég
Tamás

Tartsuk be a higiéniás követelményeket és kelő távolságot egymástól ezzel is óvjuk az időseket! Ez mind szép és jó, de amikor a boltban (közértben) szájmaszk és kesztyű nélkül rálihegve, csupasz kézzel túrják a pékárut az idősek. Az utcán csoportosan védőeszközök nélkül szinte egymás arcába bújva csevegnek mit sem foglalkozva saját egészségükkel, mit tehetnek a fiatalok! Lényeg, szorítsuk vissza a vírus terjedését!

Péter
Vendég
Péter

Jó olvasni a témáról a realitás talapzatán álló cikket, a sok kattintásvadász mellett. Az elgondolás jó, hogy korlátozásokkal kordában akarják tartani a vírus hirtelen terjedését, de ez 2 hét alatt nem fogja beszüntetni, mindig lesznek, új fertőzöttek a kigyógyultak mellett. A nyári kánikulában is malmozhatunk majd otthon egy lavór hideg vízbe lógatott lábbal. Az emberek elviselik a 2 hét vagy 1 hónap karantént és korlátozásokat, sőt az interneten kommentelők többsége támogatja, hogy ne járjanak ki ha nem muszáj, főleg így tavasz kezdetén amikor amúgyis akad tennivaló a ház körül. De egy idő után ez sokaknak nem fog tetszeni. Nem csak… Tovább is van (hozzászólás lenyitása) >>>

Attila
Vendég
Attila

Üdv Mindenkinek! Bennem nincs pánik, attól függetlenül hogy vannak korosabb ismerőseim/családtagjaim -és nyilván nem szeretném ha bármi bajuk lenne-,azt érzem magamon is meg másokon is, hogy mivel (saját életünkben) példátlan helyzettel állunk szemben nem tudjuk jól és helyén kezelni a dolgot. Annyit tehetünk hogy figyelünk a környezetünkre és magunkra, a személyes higiéniára, többszöri kézmosás/fertőtlenítés erősen javasolt. Lesznek áldozatok, megbetegedések, de jelen helyzetben az egyén viselkedése nem mérvadó. Kollektívan kell mindenkinek tenni azért hogy lassítsuk vagy megfékezzük ezt a kórt. Kitartást és józan paraszti gondolkodást kívánok mindenkinek!
Üdv: Attila

Zsotyi
Vendég
Zsotyi

Ez a “kiszabadított” vírus eszköz a gazdaság teljes bedöntésére, összeomlására, illetve annak felgyorsítására. A pénzügyi válság fog igazán fájni, szinte mindenkit érinteni. Akkor jön majd az igazi pánik, félelem, teljes elkeseredettség, kilátástalanság, nyomor, éhezés… Az emberiség belépett az újkori történelmének utolsó évtizedébe. A válság leküzdésére majd feláll egy világkormány egységes pénz bevezetésével, mely totális kontrollal, ellenőrzéssel is jár. Közös valuta lesz, a készpénzt eltörlik. Hamis béke és “jólét” veszi kezdetét pár évig. Az embereket megbélyegzik, mint a barmokat, kutyákat. Aki nem “hódol” be, azt törvényen kívülinek (rendszer ellenesnek) nyilvánítják. Előbb ellehetetlenítik, térdre kényszerítik, ha ez sem jár eredménnyel, megölik. A… Tovább is van (hozzászólás lenyitása) >>>

Josska
Vendég
Josska

Mindenki maradjon otthon! Aki dolgozik, az is? Akkor mi lesz? Előbb-utóbb úgy is mindenki átesik rajta, kikerülni nem tudja, hacsak el nem megy egy lakatlan szigetre, vagy a Holdra.

Medgyaszai dr.
Vendég
Medgyaszai dr.

Van ebben valami, csakhogy mi történik, ha nem emelkedik a várt mértékben a fertőzöttek száma? Meddig várunk? Vagy lassan el kellene engedni egy-egy országrész korlátozását? Hogy ütemezetten, de elinduljon valami és kialakuljon a védettség és túlessünk rajta? Ha ilyen ütemben jelentkezik a fertőzés, évekre elhúzódhat. Azt gondolom és ezt vállalom is: az angol és a német módszer jó. Megtanítani az egyes korosztályokat, hogyan kell kiheverni, utána pedig lassan, de elengedni ezt.

husika
Vendég
husika

Jó látni ilyen korrekt mértéktartó-adó leírást! Ha a média és kormányzati kommunikáció is ilyen átlátható és világos lenne és a sok idióta (öreg és fiatal egyaránt) rendelkezne megfelelő szövegértési és logikai képességgel, sokkal egyszerűbb lenne az élet minden területe. Gratula

husika
Vendég
husika

Ja és még egy: persze nem szabad elfelejteni hogy minden mindennel összefügg: sajna a gazdasági mellékhatásai valószínűleg sokkal nagyobbak lesznek, több áldozatot követelve, mint hogy páran pár nappal vagy hónappal előbb elmennek. Ezért sem értem, hogy először miért nem szépen korrekten ésszerűen indultak el: lényegileg karanténba raktuk az iskolásokat és a szüleiket az idősek meg jönnek-mennek össze vissza. Talán először őket kellett volna meggyőzni aztán a megfelelő segítség mellett korlátozni, de ez még a mai napig sem történt meg.

László
Vendég
László

Úgy tűnik, hogy a járványügyisek szerint is ki vagyunk szolgáltatva a vírusnak, pedig NEM! Ha egy kicsit is törődnének a vírus tulajdonságaival, megvizsgálnák, hogy akik átestek a fertőzésen, azok kapnak-e valamilyen fokú védettséget, vagy ha el is kapják újból, akkor ugyanúgy átmegy rajtuk mint eddig, vagyis következmények nélkül, akkor ilyen önkéntesekből össze lehetne állítani egy kis csapatot, akik bemehetnek a fertőzöttek közé, segíthetnek a fertőzőttek kezelésében miközben rájuk nézve gyakorlatilag nincs is kockázat. Ilyen kérdésekkel vajon foglalkozik valaki? Vagy csak mindenki nyaldossa a sebeit és várja, hogy hátha magától elmúlik az egész?

NádiÁgi
Vendég
NádiÁgi

Engem leginkább az foglalkoztat, hogy honnan jött ez a vírus, mert csak úgy nem keletkezik ilyen, ennek komoly oka van. Ezzel senki se foglalkozik, pedig, ha az okokat feltárjuk akkor biza meg lehet találni a felelősöket, akik valljuk be, hogy emberiség elleni bűntettet követtek el, megöltek rengeteg embert.
Ezzel senki se foglalkozik. Miért???

Zoli
Vendég
Zoli

Sziasztok!Én többszörösen veszélyeztetett vagyok,egyrészt magas vérnyomás,aztán vesebetegség,ami miatt ún Immunszupresszánst szedek,ami tulajdonképpen kikapcsolja az innunrendszernek a védekező mechanizmusát.H a ez még nem lenne elég van egy COPD nek nevezett tüdőbetegségem is,amit ugye nagyon szeret ez a vírus….Nem pánikolok de óvatos vagyok,és félek is,mert ha én ezt megkapom kb 95%,hogy elvisz.Betartok minden higiéniai előírást,és már 2 hete dolgozni sem járok,se vásárolni,sehova.Csak a kutyámmal ki a mezőre,erdőre.Szerencsére kb 100 méterre lakom a falu szélétől.Mivel Németországban lakom,abban reménykedem,hogyha mégis elkapnám kicsit jobb ellátást kapok mint otthon. A remény hal meg utoljára,ne féljetek de legyetek óvatosak!!!

Byca
Vendég
Byca

Én a parkokban romantikázó,s ücsörgő “levegőzni vágyókat”,meg a futó,rendszeresen bringázó egyéneket nem értem…jó,hogy sportoljunk,de ha muszály,akkor szünetet kellene beiktatni vonalaink megőrzésére irányuló eddig rendszeres tevékenységünkben…aztán majd amikor már elül a veszély,kicsit jobban rákapcsolni a sportra…miközben rengeteg embernek kezelésre -és minél sűrűbben,és mielőbb-ismétlődő pl.fizikoterápiás-kezelésre szoruló betegeknek mondják le telefonon az időpontjaikat,hogy majd akkor folytatják,mikor nincs ez a nagy vészhelyzet…Azoknak pedig ezidő alatt komoly romlás állhat be az eddig stagnáló,vagy esetleg javult állapotukban…ÉS itt jön be a fontossági-és értékrendbeli sorrend elmékben való elhelyezése,és az önzésünk,luxushajhászásunk hatalmas tükre…Jól láthatóan 🙁