Stephen King vászonra adaptált alkotásai hosszú évtizedek óta nehéz helyzetben vannak.
Szerencsére néha érkezik egy-egy valódi remekmű, hisz kaptunk egy Ragyogást, egy Remény rabjait, vagy épp ott van az Állj mellém, de ahhoz képest, hogy King hány művet tett le eddig életében az asztalra és abból hány megfilmesítés volt már az elmúlt évtizedekben, az arány nem túl kecsegtető.
Persze ehhez hozzátartozik, hogy az író előszeretettel támogatja a kezdő filmeseket, na de akkor is. Műveinek az első számú sikere az atmoszférateremtésben rejlik, ehhez rajta kívül nem sokan értenek ilyen szinten, s pontosan ez az, amit nagyon nem sikerül átvinni egy rendezőgárdának sem a vászonra.
A Kedvencek temetője King egyik legismertebb regénye, ami azon túl, hogy olvasmányként is parádés, laikus szemmel filmes alapnak is kiváló. Egyszerre van jelen a nyomasztó túlvilági légkör, valamint az a családi dráma, amire könnyen fel lehet építeni másfél órányi bőr alá kúszó rettegést.
Az első feldolgozás után harminc évvel pedig elérkezettnek látta a Paramount, hogy újra nekiveselkedjenek a történetnek – bár ne tették volna.
Az igazsághoz hozzátartozik – akik olvassák az oldalt, azoknak nem mondok újdonságot -, hogy én elég nagy King rajongónak tartom magam. Imádom darálni a könyveit, magába szippant az általa felépített világ, és sajnos elkeserít, hogy az esetek túlnyomó többségében az, amit a könyv varázsol elém, sokkalta ütősebb, mint az, amire a profi filmesek képesek.
A történetet szerintem a legtöbben ismerjük. Adott egy család, akik elvonulnak a nyüzsgő nagyvárosból a nyugodt vidékre. Pechükre sikerül egy olyan terület mellé letelepedniük, ami mellett egy állattemető, amellett pedig egy elátkozott ősi indián temető húzódik. Egy olyan végső nyughely, ahol a holtak nem pihenhetnek meg, épp ellenkezőleg. Visszatérnek az élők közé.
Ezt a helyszínt spékeli meg a Kedvencek temetője egy családi tragédiával és egy nagyon nehéz döntéssel: visszahoznád-e a szeretted a halálból, még akkor is, ha tudnád, hogy aki visszatér, már korántsem az, mint aki azelőtt volt.
Nehéz, nagyon nehéz kérdés. A film első etapja pedig nagyon szépen építkezik. Az atmoszféra kellően nyomasztó, ehhez nagyon jól passzol a képi világ – noha a színészek játéka már ebben a szakaszban sem lesz emlékezetes. Aztán a készítők csavarnak egyet a könyves történeten – ez idáig még rendben is volna – és a tragédiát követően a film teljes irányvonal váltáson megy át: gyakorlatilag percek alatt lerombol mindent, amit addig felépített, és bár az amivé válik egy slashernek akar látszani, sokkal inkább egy Kedvencek temetője paródia az, ami kikerekedik belőle.
A lezárás pedig megkoronázza ezt, ahhoz épp eléggé, hogy a film első felét eddigre már teljesen el is felejtsük és bosszúsan, avagy értetlenül távozzunk.
Összességében azonban a film – pláne azok számára, akik nem olvasták a könyvet, vagy épp nem King rajongók – vállalható. Az első fele sokkal inkább erős közepes, az elmúlt évek horrorjai közül semmikép sem lefelé kilógó. A második fele és a zárás már nem érdemel ennyi dicséretet, de az összkép elfogadható.
Ha King adaptációként tekintünk rá, és párhuzamba állítva látjuk a Kedvencek temetőjében rejlő potenciált, akkor közel sem ilyen rózsás a helyzet, ez esetben elégedettségre nem sok okunk marad.
Mert azt az esszenciát, amitől King regényei olyannyira egyediek és hátborzongatóak, azt most sem sikerült átültetni. Sőt, a slasher részekkel valahol egy picit meg is gyalázták azt a készítők.[fb_button]
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!