Kurt Russel a legvagányabb hippi télapó másodszor is visszatér. Na jó, lehet, hogy a legvagányabb hippi télapó inkább Willie, de…. az ezüstérem is szépen csillog.
Ugyanakkor azt muszáj elmondanom nektek kedves olvasóim, hogy bár első pillantásra könnyű feladatnak tűnhet egy ízig-vérig családi-karácsonyi film kritikáját, vagy ha úgy jobban tetszik: élménybeszámolóját megírni, azonban ez sajna nagyon nem így van.
Mert hát… ez egy karácsonyi mozi. Elsősorban gyerekeknek. Meglett felnőtt férfiként nem egyszerű felállítani azokat a szempontrendszereket, amik alapján egy ilyen alkotást ajánlani lehet, vagy épp nem lehet.
Az azonban minden bizonnyal segít, hogy a karácsony szelleme bennem valahogy a mai napig megmaradt. Én már december elején elkezdem pörgetni Sinatra albumát és alig várom, hogy a házon végig húzzam a karácsonyi égősort.
Egy szó, mint száz: engem nem zavar, ha egy karácsonyi mozinak nincs csavaros története, vagy izgalmas végkifejlete. Nekem elég, ha hozza azt a szellemet, ami ezt az ünnepet átjárja. Nekem nem kell több.
Hogy miért írtam ezt le és miért így kezdtem a cikket?
Mert ezt a filmet akkor fogod szeretni és élvezni, ha te is hasonlóképpen vagy ezzel az ünneppel és mindennel amit képvisel. És a képvisel alatt most inkább azt az amerikai ünneplést értem, rengeteg ajándékkal, hatalmas fával, giccses díszítéssel. Tudjátok.
A második rész az első után 2 évvel veszi fel a fonalat. Kate, aki mostanra már lázadó tini, minden erejével azon van, hogy valahogy elkerülje, hogy a karácsonyt anyja barátjával és annak fiával, Jack-kel töltse. Aztán nemsokára már az Északi sarkon találja magát, ahol eltölthet egy napot a Télapóval, de természetesen nem csak a manókat nézegetik, hanem bejön a képbe egy “gonosz” is, méghozzá Belsnickel személyében, aki persze azon munkálkodik, hogy a karácsony jól elmaradjon.
A filmnek azonban nincs valódi tétje, az idézőjelet sem véletlenül tettem ki: olyan főgonosz ez, akitől még a hatévesek sem ijednének meg igazán.
Kicsiktől a nagyokig mindenki jól tudja, hogy itt csak a jó győzedelmeskedhet és a szeretet mindent legyőz. De a Kurt Russel – Goldie Hawn páros remekül működik (nem csoda, jó régóta csiszolódnak már), a gyerekek még mindig imádnivaló karakterek, és az egész filmről süt, hogy egy profi rendező (Chris Columbus) keze munkája, aki legalább annyira szereti a karácsony ünnepét, mint én.
Egyszóval remek karácsonyi mese ez, de nem több annál: mint mozifilm nem állná meg a helyét, azonban a Netflix remek érzékkel nyúlt az amúgy rendesen túltelített karácsonyi témához és már másodjára szállít egy olyan filmet, ami nem ígér többet annál, mint ami: egy másfél órás, nagy ho-ho-ho.
Én viszont azt vallom, hogy erre igenis szüksége van az embereknek, pláne ilyen szürkeséggel és bizonytalansággal teli időkben. Engedjétek magatokat elvarázsolni egy kicsit, higgyétek el, nem bánjátok meg.
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!