A Kaptár – Az utolsó fejezet (2016) – kritika

Milla Jovovich immáron hatodszor bújik Alice bőrébe, az alcím és az ígéretek szerint utoljára. Vajon hihetünk Paul W.S. Anderson-nak? Reméljük, hogy igen, mert ebből nem kérünk többet, köszönjük.




Oké, nem fogok egy komplett gyűlölethullámot a felelős házaspár (Jovovich-Anderson) nyakába zúdítani, mert gazdaságilag épp úgy megértem és épp annyira indokolt a hatodik Resident Evil film, mint amennyire Vin Dieseltől a One last last last ride trilógia az utolsó, hetedik Halálos iramban után, ilyenkor csupán azt nem értem, hogy mint művészek (?), mint elkötelezett filmesek, mint alkotók, vajon hogyan tudnak reggelente a tükörbe nézni, amikor tudják, nagyon jól tudják, hogy amit csináltak, az semmi más, mint a széria rajongóinak az utolsó (?) lehúzása.

Igen, mint mondtam, gazdaságilag érthető, de semmilyen más aspektusban nem elfogadható Az utolsó fejezet létezése. Fájóbb, hogy ezt az előző részekről is ugyanígy elmondhatom, volt egy jó kis film -semmi világmegváltó- még 2002-ben, meg két fogyasztható folytatás a rókabőr jegyében, de az ezt követő további három epizód már kínos. Na ennek a folyamatnak a megkoronázása a Resident Evil: The Final Chapter.

Kaptár – Az utolsó fejezet? De tényleg?

Most jönne az a bekezdés, ahol taglalom, hogy mi is volt jó a filmben, ami miatt érdemes beülnöd rá… nos hát gondolkodtam, agyaltam, de nem nagyon tudok ilyet mondani nektek, sajnálom. Az a helyzet, hogy ha láttál már RE filmet, akkor semmi újdonsággal nem fogsz találkozni, ha pedig még nem volt szerencséd egyik részhez sem, akkor vedd elő az elsőt és jó szórakozást. Mert ha mégis ezt választod, akkor abban itt nem lesz részed.

Alice-nek kerek két napja (48 órája, de ezt az infót erősen belénk verik) van, hogy eljusson a fővárosból egészen a Kaptárba, Racoon Citybe, különben az emberiségnek kampec. Összeszedi a team-et, aztán indulhat a móka – ennyi a történet, és ha azt hiszitek, hogy direkt leegyszerűsítettem, hogy ostobának állítsam be a filmet, akkor nagyot tévedtek.

De ezzel nincs is alapvetően semmi baj(om). Nem kell túlbonyolítani, nem ezen áll, vagy bukik egy Resident Evil sikere. Az, hogy az egészről süt, hogy futószalagos kényszermunka, ráadásul rengeteg ponton amatőr megvalósítással, na ezzel van baj. A karakterek egytől egyig egydimenziósak (de olyan szinten, hogy a nevüket is nehéz megjegyezni), Alice is kellően belefáradt már a hat etapba, ami pedig a filmes eszközöket illeti, szégyellhetik magukat a készítők.

Elsősorban a vágás az, ami erőteljesen beleég az agyba: én ugyan nagy tűrőképességgel vagyok megáldva és bármilyen found footage cuccot szemrebbenés nélkül végignézek, legyen bármennyire is kamerarángatós, de az, amit itt műveltek, az már az én határaimat is feszegette. Az akciójelenetek teljesen élvezhetetlenek, annyira durván lett összevágva az egész – cserébe még jó sötét is, tipikus jele a low budget megoldásnak, kevés pénzből kellett megoldani, hogy a végén nagy legyen a plusz, a néző meg örüljön annak, hogy nézheti. Talán mondanom se kell, de ezzel párhuzamosan a 3D is úgy élvezhetetlen, ahogy van. Szerencsére ez az igénytelenség hamar elviselhetővé válik, mert cserébe nem, vagy csak részleteiben látjuk azt a borzalmas hangulattalan kapkodást, ami maga a film.



A cselekmény pedig gyorsvonat sebességgel robog a teljesen egyértelmű végkifejletig, hogy aztán szomorúan hazaballagjunk a moziból, siratva a filmre elvesztegetett majd két órát. Én pedig reménykedek, hogy a hatodik rész végre nem hoz majd annyit a konyhára, hogy bárkinek is eszébe jusson folytatni a sorozatot. Mert ez a széria halott. De nagyon.

Értékelés:

 

8
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!

avatar
4 Comment threads
4 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
7 Comment authors
Szabó Péterbalazs hideghetyGoDachDaniTörök Csaba Recent comment authors

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

M_arpi
Vendég
M_arpi

Már az első rész után be kellett volna fejezni…

István Juhász
Vendég
István Juhász

Vagy esetleg JÓ részeket csinálni 1-2-t…Mert lehetett volna ám, ha akarnak…Amúgy a játék is számomra úgy a Resi4 táján meghalt…

Török Csaba
Vendég
Török Csaba

Túlságosan leírtad a filmet.A kritikád egy olyan ember kritikája aki teljesen az elejétől leírta a filmet.Nagyon élveztem az utolsó részt,talán mostanában az egyik legjobb film volt.Lehet a többi alkotást írom le most ezzel.Úgy mentem be a moziba hogy ez a rész csalódás lesz,valamint az elejét látva már leírtam én is a filmet amikor a várt csata már véget is ért.A mostani sztorik izgalmas részeit körülbelül a trailer alatt kiütik, ebben viszont volt nem várt fordulat.Számomra tudtak ujjat mutatni,és megnézném még egyszer!!

GoDach
Vendég

Szerintem a második résszel, elég jó irányba mozdultak el. Nekem nagyon tetszett Nemesis megvalósítása, Raccoon City kinézete és még a történettel sem volt akkora nagy bajom. A háromban viszont, már ezekkel a szuper képességekkel, meg a tűzesővel, vagy burával ki is égettek.

Kár, hogy ennyire az akció irányába vitték el a filmet, mert elég jó kis franchiset tudtak volna összehozni. Azt hiszem, ágról végről az ötödik tetszett még. Ezt is meg fogom nézni, már csak a kíváncsiság kedvéért, de jobban várom az Animációs filmet 😉