Jöhet a Mátrix reboot

A Wachowski tesók 1999-ben csodát csináltak: túlzás nélkül állíthatom, hogy a Mátrix az utóbbi évtizedek egyik legmeghatározóbb filmje (de sci-fije mindenképpen) volt, ráadásul a trilógia bőven több, mint másfél milliárd dollárt termelt.




Pedig ha őszinték akarunk lenni, akkor muszáj kimondani: a folytatások már nem ütötték meg azt a szintet, amit a rajongók vártak volna. Bár se az Újratöltve, se a Forradalmak nem lett pocsék, meg sem közelítették az első rész minőségét.

Aztán aránylag szép csendben eltelt közel másfél évtized (2003-ban mutatták be mindkét folytatást) és a Mátrix világa kihasználatlanul állt, pedig még Keanu Reeves is megszellőztette, hogy ő benne lenne abban, hogy újra Neo legyen, ha Wachowskiék is visszatérnek. Ők azonban nem tértek vissza, helyette inkább a Felhőatlasszal, Jupiter felemelkedésével voltak elfoglalva.

Most azonban nagyon úgy néz ki, hogy vége a várakozásnak és a találgatásoknak is, a Warner nem vár tovább és megpróbál életet verni az aranytojást tojó tyúkba.

Méghozzá egy reboot formájában, a pletykák szerint Michael B. Jordan főszereplésével készülne a film, amihez a forgatókönyvet Zak Penn szállítaná (Ready Player One, X-Men: Az ellenállás vége).

Hogy a reboot mennyire térne el az 1999-es eredetitől, az persze jó kérdés, s bár elsőre talán ez a hír inkább tűnik rossznak, mint jónak, ha jobban belegondolunk, ebből még akár valami jó is kisülhet. Mert ha képesek lennének a Mátrix hagyatékát továbbvinni és több energiát, figyelmet fektetni a morális kérdésekre, mindezt úgy, hogy rendelkezésükre áll a 2018-2019-es technika, akkor akár egy újabb korszakalkotó film is születhet.

Persze ugyanígy benne van a pakliban, hogy a Warner egyszerűen csak bízik a névben -majd eladja magát- és újraforgatják, ezúttal színes bőrű főszereplővel, de radikális változtatások nélkül.


Egy dolog biztos: a történet megérdemelne egy jobb folytatást, mint amit az Újratöltve és a Forradalmak adott nekünk, ha már ezt megkapjuk, akkor elégedettek lehetünk. Keanu Reeves viszont biztos, hogy hiányozni fog, elvégre mégiscsak ő az igazi Neo.
[fb_button]

49
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!

avatar
13 Comment threads
36 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
13 Comment authors
Ádám Zemplénijustkiddin'PitaZsolt Gotq3bb Recent comment authors

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

jericho
Vendég
jericho

szerintem meg kurvára nem hölgyek rendezték a Matrix-ot…

jericho
Vendég
jericho

igen..kell egy Matrix egy fekete Neo-val..aztán nő Neo-val…és végül egy homi Neo-val…

Joe Jonson
Vendég
Joe Jonson

Nekem a mai napig az egyik kedvenc filmem a Mátrix. Való igaz: a két folytatás nem pont olyan lett, mint amire számítottam, de ezzel együtt is egyedi alkotás. A hangulat, a látványvilág valami egészen újat adott. (Olyannyira, hogy amikor a jellegzetes, kimerevített, körbejárós effektust, az “álló golyó technikát”, más filmben is alkalmazták, rögtön megkapta, hogy Mátrix koppintás) A szereposztás nagyon eltalált volt, a történet pedig lebilincselően eredeti. Egyszóval imádtam és nagyon örültem volna ha folytatják. De nem bármi áron. Kíváncsi vagyok, mi fog kisülni belőle és nem akarom már előre leírni a filmet, de vannak aggályaim. Az egyik, ahogy a… Tovább is van (hozzászólás lenyitása) >>>

David Tóth
Vendég
David Tóth

uram isten:o csak írjátok be a google-ba hogy a mátrix rendezői.. igen valóban két transzfesztita akik anno férfiként éltek, Larry és Andy Wachowski.. ennyit erről

David Tóth
Vendég
David Tóth

tessék. https://444.hu/2016/03/09/a-wachowski-fiverek-mostantol-wachowski-noverek
Enne az oldalnak a szerkesztői, egy informálatlan buta madár sereg lehet. Már a nevetek alapján hányok tőletek, írni nem tudtok rendesen, hibákat nem javítottok, illetve el sem ismeritek őket. Szánalmas egy bagázs.

David Tóth
Vendég
David Tóth

aztán lehet mindent szépen törölni, nehogy az a 3 ember aki olvassa a szánalmas oldalatokat meglássa milyen egy buta gecik vagytok;)

Sandor K.
Vendég
Sandor K.

Ti aztan tenyleg egy hulladek banda vagytok. Pusztan, azert van olvasotok es ezaltal valamicske letjogosultsagotok, mert csatolva vagytok az nCore-hoz. Maskeppen a kutya nem foglalkozna veletek. Fikazod aki el meri mondani a velemenyet a munkadrol? Milyen szxr egy publicista az,aki nem fogadja mas kritikajat a munkajara es magas lorol huppog (olykor ironia moge bujva)? Szanalmas. Belemenni egy ilyen “vitaba”, hogy ferfi vagy no vagy zsiraf… A termeszet torvenye minden tarsadalmi, divat baromsagnal magasabb rendu. Ez,nem konzervativsag. Legfokeppen meg nem huzd ki a karot a seggedbol verzio. Akinek fxsza van, az himnemu. Akinek sunaja van, az nonemu. Mivel,mint semmi sem. Igy,… Tovább is van (hozzászólás lenyitása) >>>

Varga Zoltán
Vendég
Varga Zoltán

Hát mindenképpen egy folytatás kellene, Keanu Reeves – el

MightyMan
Vendég
MightyMan

Nem bírom ki, hogy ne legyek egy kicsit imposztor… A trilógia úgy tökéletes, ahogy van. Tudatosan úgy volt kitalálva az egész (!), hogy születés-élet-halál szentháromságot alkosson. Annyit talán hajlandó vagyok be-és elismerni, hogy a második és harmadik rész nem tartogatott olyan újdonságokat, mint az első rész. De mindhárom rész tartalmaz valami olyat, ami miatt mindig azt gondolja az ember, hogy AZ a legjobb része a trilógiának. Az ikrekkel a második rész pl. olyan lett, hogy seggreül az ember. Azt is még bőven lehetett volna fejtegetni. A Merovingi az egyik kedvenc karakterem. Nem értem azokat az embereket, akik savazzák a 2.… Tovább is van (hozzászólás lenyitása) >>>

q3bb
Vendég
q3bb

Az eredetit nem lehet űberelni, a mai technika meg pont hogy ront a filmeken.
A matrix-ról beszélek, ami egy részes. A folytatásokat elcseszték.
Nekem inkább sértés, mint jó hír.
Elvből nem nézek meg moziban ilyet.

Zsolt Got
Vendég
Zsolt Got

Ez meg minek???????

Pita
Vendég
Pita

De amúgy miért csak egy néger? Nem egy zsidó meleg néger nőnek kellene lennie?

Ádám Zempléni
Vendég
Ádám Zempléni

Már meg sem lepődök.
Még csak meg sem próbálnak valami újat, helyette régi klasszikusokat szednek elő, amiket aztán lebutítanak, telebasszák vizuális effektekkel, mert hadd örüljön már a paraszt, hogy a 2010-es években ilyet is lehet, mert az milyen jó. Sztori, színészi teljesítmény az persze nulla, de hát kit érdekel. A főhős természetesen csakis néger lehet, vagy nő, aki harcol a férfiak uralta világban.
De ne álljuk meg egy rebootnál. A néger és a női Neo mellett legyen ázsiai, indián (bocsánat, amerikai őslakos), mozgássérült, semleges nemű, túlsúlyos vagy ezek tetszőleges kombinációja.