Jöhet a John Wick sorozat

2014-ben David Leitch és Chad Stahelski félig-meddig csodát tettek: új életet leheltek a bosszúfilmek zsánerébe, méghozzá úgy, hogy fogtak egy faék egyszerűségű történetet és ahelyett, hogy túlbonyolították volna, csak azt csinálták, amihez értenek.




Akciófilmet, méghozzá régi vágásút, kőkeményet. Rávették Keanu Reeves-t, hogy játssza el a főszerepet, és olyan jeleneteket koreografáltak, hogy a nézőnek az álla is leesett – ennyi volt a John Wick receptje (na jó, kijátszották a kiskutya kártyát is, hisz valljuk be, a film előtt elképzelhetetlennek tartottuk volna, hogy egy eb életéért cserébe simán elfogadhatónak tartunk egy seregnyi emberéletet) és a recept működött, mert a nézőközönség ki volt éhezve valami hasonlóra, ahol nem a CGI old meg minden problémát, hanem A férfi.

A film ugyan “csak” 86 millió dollárt termelt, de a 20 milliós összköltséghez viszonyítva még ez is nagyon jónak számított – no és persze a hype is a projekt mellett van, úgyhogy senkit nem ért villámcsapásként a hír: jön a folytatás. Hogy ezúttal a házi kedvenc már megússza ép bőrrel, az több, mint valószínű, de hogy mégis ki volt olyan bolond, hogy ujjat húzott Johnnal, azt én se nagyon értem.

A történetbe azonban csak John feleségének halála után kapcsolódtunk be, amikor már visszavonult a munkától, hogy hogy jutott idáig, ki volt ő, honnan indult és az úton mi történt vele, azt nem igazán tudtuk meg az első részből (és gyaníthatóan a második sem erről fog szólni). Kézenfekvő egy előzmény anyag összeállítása, és ez nem csak nekem jutott eszembe, hanem Chad Stahelski-nek is, aki nyilatkozott is a téma kapcsán.

Ebből kiderül, hogy már a folytatást is előzményfilmnek képzelték el, de aztán máshogy alakult a forgatókönyv, így ez most kimaradt. Viszont biztosak a második etap sikerében, így már a jövőt tervezgetik. Ebben a jövőben pedig felsejlik egy előzmény, de nem mozifilm, hanem tévésorozat formájában. A történetet most lezárják, de a Lionsgate nagyon rajta lenne egy előzménysorozaton, így ha minden jól alakul, akkor az megvalósulhat.

Persze hogy milyen formában, az még nagyon a jövő zenéje. Alapvetően két járható út van egy ilyen széria esetében -két mozifilmet követően-. Vagy rá tudják venni Keanu-t, hogy beugorjon és vele csinálják meg, ekkor valószínűsíthető egy nagyobb költségvetésű (értsd: sorozat büdzsé tekintetében nagyobb), rövid, akár egy évados (8-10 epizód) sorozat, vagy ami általánosabb, hogy egy “noname” színész lesz a fiatal John Wick és addig lehet nyújtani a rétestésztát, amíg csak szükséges.


Egyértelmű, hogy mi, nézők az első verzióval járnánk jobban, de talán korai ennyire előre rohanni. Egyelőre még szurkoljunk azért, hogy a második rész hozza az első minőségét, és legyen alapja a tévésorozatnak. Én bízom Chad Stahelski-ben, és abban, hogy a folytatásra is hozta azt az egyedi minőséget, amit 2014-ben már láthattunk.
[fb_button]

Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!

avatar

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .