Itt a Dunkirk új előzetese – Nolan megint megcsinálta?

Ha van rendező, akinek a munkáját szinte feltétel nélkül várja mindenki, akkor az Christopher Nolan (na meg persze Tarantino). A Batman trilógia, az Eredet, az Interstellar, A tökéletes trükk, a Memento… ilyen impozáns listát talán soha, senki nem mondhatott a magáénak.




Ráadásul nem azért kiemelkedő ő, mert fel tudok sorolni 6-7-8 korszakalkotóan zseniális filmet tőle, ez csak a lényeg fele. Ami talán még ennél is fontosabb, az az, hogy az összes filmjét felsorolhatom. Nolan ugyanis még nem hibázott. Egyszer sem.

Ezzel pedig elérte azt, hogy 47 évesen ő Hollywood királya. Szabad kezet kap, szinte végtelen elkölthető pénzt, azt csinál amit akar, csak csinálja már – nagyjából így állnak hozzá a stúdiók. Szuperhősfilm, sci-fi: a műfaj igazi mestere ő, akinek az új munkáját nyálcsorgatva várjuk évekig.

Talán rajtam kívül még sokan épp ezért lepődtek meg egy picit, amikor kiderült, hogy a következő filmje egy más témához nyúl, méghozzá a világháborúhoz. Egészen 1940-ig repít vissza minket, ahol a Dinamó-hadművelet eseményeit izgulhatjuk majd végig – természetesen IMAX köntösben.

Az, ahogy a brit had több, mint 300 ezer szövetségest ment ki a németek gyűrűjéből Dunkerque-nél, minden kétséget kizáróan igen grandiózus alapot szolgáltat bármely filmnek. Hát még ha a gyeplő Nolan kezében van.

Dunkirk előzetes (katt és lenyílik)

Aztán érkezett egy aránylag semmitmondó trailer, de ez nem szegte kedvünket, hisz már megszokhattuk, hogy nem lő le túl sok mindent ennyivel a megjelenés előtt, így volt ez a régebbi filmjeinél is. Valamiért azonban most, hogy befutott az ‘értelmes’ előzetes, nagyon rossz érzésem támadt.

Vagy nem úgy sikerültek itt a dolgok, ahogy az még papíron jónak tűnt, vagy a marketingesek nincsenek a helyzet magaslatán, de hiába néztem meg oda-vissza kétszer a trailert, hogy őszinte legyek, bennem nem sok mindent mozgatott meg. Persze hangulatos, meg hát Tom Hardy, Cillian Murphy, Branagh és még egy rakás remek mellékszereplő, de valahogy túlságosan steril, és grandiózusnak tűnni akaró, de közben épp az ellenkező hatást elérő.

No nem kell megijedni, hisz könnyen lehet, hogy ez csak a mézesmadzag, láttunk már erre példát. Egyáltalán nem lennék meglepve, ha majd a földről kellene összeszednem az államat a film közben. Az egyetlen dolog ami zavar az az, hogy most, jelen pillanatban azon se lennék meglepődve, ha ennek pont az ellenkezője történne.

Szóval valahogy furán működik a reklámkampány, nálam legalábbis nem akar betalálni. Hisz júliusban már érkezik a film, de a hype szele meg se érintett. Nem tudom ti hogy vagytok ezzel, de az Interstellar előtt bő két hónappal már vágtam a szalagot, számoltam a napokat.


Nolant azonban nagyon nagy hiba lenne előre leírni. Nem véletlen tart ott ahol tart, a legkevesebb amit megérdemel, az a megelőlegezett bizalom. Persze ettől függetlenül nem tudom kiverni a kisördögöt a fejemből: talán jobb lett volna, ha marad a sci-fi vonalon?
[fb_button]

9
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!

avatar
5 Comment threads
4 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
5 Comment authors
Suarez LuisSzinkóparenegadepestisracDime RikoGaray Gábor Recent comment authors

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Garay Gábor
Vendég
Garay Gábor

engem speciel a téma nem vonz. Nolan jó rendező, csak a téma nem érdekel. ÉS Tarantinot feltétel nélkül várni? Hát nem tudom. Az utóbbi időben nagyon gyenguszok a filmjei. Az Aljas nyolcas már kezdett hasonlítani a régi énjére, de számomra egy eléggé felejthető film volt. A Becstelen brigantikból meg egyedül az SS tiszt volt igazán jó karakter. A többi unalmas volt. Átlagos. A Djangoban meg az volt a legjobb, mikor a vége főcím alatt megszólalt az Ördög jobb és bal keze zenéje. Amúgy nem is értem, hogy miért Django lett a címe. Talán érezte, hogy csak ezzel tudja az embereket… Tovább is van (hozzászólás lenyitása) >>>

Dime Riko
Vendég
Dime Riko

Azért nem hibázott még soha, amiért Tarantino sem. Ők ketten nem
tömeggyárosok. Ahogy valaki elkezdi ontani a filmjeit, már is
felhígulnak az ötletei és elkezd változó minőségű filmeket csinálni a
nagy kapkodásban. Nolan és Tarantino 2-3 évente alkot és a forgatások is
hosszabb ideig zajlanak, mint másoknál. Nolan pl. 9 hónapig forgat
általában. Maximalisták és ezért nem hibáznak. Akinek baja van, e két
rendező bármelyik munkájával is, az egyéni probléma és nem a film
hibája.

Szinkópa
Vendég
Szinkópa

Nolan Oscart akar. Holokauszt, rabszolgaság témához nem fülledt a foga gondolom, ergo maradt a háborús dráma! Majd ha megkapja a szobrot, talán visszatér közénk! 😉 Egyébiránt csúnyán túl van hájpolva a srác! A Batman sori vagy a Tökéletes trükk mitől korszakalkotóan zseniális azt nem tudom. Jellemző, hogy az igazi rajongóknak a mai napig a Memento az, ami korszakalkotónak számít, bár ott is sokat nyomott a latban a forgatókönyv, amit a tesó írt. A Batmant meg rendezhetné akár egy autista rozmár is, akkor is 100 milkával nyitna az első hétvégén! Szomorú, de a 2. résszel kapcsolatban Ledger halála brutál sokat tolt… Tovább is van (hozzászólás lenyitása) >>>

Szinkópa
Vendég
Szinkópa

Nolan Oscart akar? 😉 Haláltábor, rabszolgaság témához nem fülledt a foga gondolom, ergo maradt a háborús dráma! Majd ha megkapja a szobrot, talán visszatér közénk! 😉 Egyébiránt csúnyán túl van hájpolva a srác! A Batman sori vagy a Tökéletes trükk mitől korszakalkotóan zseniális azt nem tudom. Jellemző, hogy az igazi rajongóknak a mai napig a Memento az, ami korszakalkotónak számít, bár ott is sokat nyomott a latban a forgatókönyv, amit a tesó írt. A Batmant meg rendezhetné akár egy autista rozmár is, akkor is 100 milkával nyitna az első hétvégén! Szomorú, de a 2. résszel kapcsolatban Ledger halála brutál sokat… Tovább is van (hozzászólás lenyitása) >>>

Suarez Luis
Vendég
Suarez Luis

A trailer után ez a Nolan film az amit annyira nem várok. De csak a téma miatt, viszont Ő képes arra szerintem, hogy itt is kellemes csalódást okozzon. Nagyon sokan várják már mikor hibázik. Én nem , szeretném ha idén is úgy jönnék ki majd a teremből, hogy “ezt nem hiszem el, megint milyen kibebaszott jó movie-t rakott le”. Mindene meg van hozzá hogy így legyen, pénz, szabadkéz, idő, remek színészek. Csak hát ez igaz történet és itt nem tudja elengedni annyira a fantáziáját ami a legfőbb erőssége ( interstellar, eredet, tökéletes trükk). És ami mellett nem lehet elmenni Nolan… Tovább is van (hozzászólás lenyitása) >>>