Idő (2021) – kritika

User Rating: 5.5

M. Night Shyamalan, tipikusan az a rendező, akit lehet szeretni, meg nem szeretni. Az arany középút az ő esetében igen ritka.




Pedig valamilyen szinten ő a rendezői világ Nicholas Cage-e.

Egy alapvetően tehetséges figura, aki kőkeményen lerakta a névjegyét a pályája elején, olyan filmjei követték egymást, mint a Hatodik érzék, A sebezhetetlen, és a Jelek.

Kreatív, egyedi alkotások, amikről messziről sütött az író-rendező kéznyoma és amiket a szakma mellett a nézők is imádtak. Gondoljunk csak bele egy pillanatra: Shyamalan 29 éves volt, amikor a Hatodik érzéket bemutatták. Mi ez, ha nem egy sikertörténet?

Azonban innen valahogy egy lejtmenet kezdődött, aminek bizony jó mélyen volt az alja: olyan filmek érkeztek tőle, mint Az utolsó léghajlító, és a Föld után, amikor is úgy tűnt, hogy ennek a fiatalembernek a pompás karrierje végleg földbe állt.

Szerencsére nem így lett és A látogatás után (ami szerintem egy korrekt kis mozi volt) érkezett a Széttörve és az Üveg, amikkel egy picit megint felkerült Night a térképre.

Hogy aztán az Idővel most megint egy kicsit ráfagyassza a mosolyt az arcunkra, mert a 2010-es képregényen alapuló történet rengeteg lehetőséget rejtett ugyan magában, de sajnos Shyamalan nem tudott szabadulni….saját magától.

Éppúgy, ahogy filmjének hősei sem: a Cappa család négy tagja, anya-apa és a két lurkó egy meseszép nyaralóhelyre érkeznek meg, ahol a vendéglátójuk a figyelmükbe ajánl egy különleges, érintetlen partszakaszt a tengernél.

A gond csak annyi, hogy a família fizikailag képtelen elhagyni a partot, ráadásul hamar arra eszmélnek, hogy villámgyorsan öregednek (nagyjából félóránként egy évet), ami sok jóval nem kecsegtet.

Ettől a pillanattól kezdve pedig pontosan azt kapjuk a filmtől, amit vártunk, illetve hogy pontosabb legyek: amit nem is vártunk annyira.

Fura, néhol már-már groteszk dialógusokat (és ezt ezúttal nem jó értelemben írom), folyamatosan táncot lejtő kamerát, ami eleinte különlegesnek, később frusztrálónak hat, és egy metaforát, az élet nagy igazságáról, miszerint a rohanó idő nem kegyelmez, mi emberek pedig elfelejtettünk élni és élvezni a mát.

De Shyamalan nem elégszik meg ennyivel, neki kellenek a fordulatok, még akkor is, ha úgy kell beleerőltetni az amúgy sem acélos forgatókönyvbe, így hát a film utolsó 20 perce végérvényesen hazavág minden pozitívumot, amiből amúgy nincs túl sok. A színészi játék – szerintem – rém gyenge, igaz nem is volt különösebben könnyű dolguk, de nem spoilerezem el, ahogy a zárást sem, majd meglátjátok.




Egy szó, mint száz, ez megint nem az az irány, ami miatt oly sokan szeretik Shyamalan-t, s talán tényleg jobb volna, ha egy picit elengedné az írás részét a projektjeinek, vagy legalább nagyobb beleszólást engedne. Talán majd legközelebb, nála sosem lehet tudni.
Összegzés
Ígéretes kezdés után erős visszaesés. Ejj, Shyamalan, tudsz te ennél jobbat!
5.5
Közepes

1
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!

avatar
1 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
1 Comment authors
bjozef Recent comment authors

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

bjozef
Vendég
bjozef

Tényleg olyan mintha a felénél valaki átírta volna az egész forgatókönyvet, de nem szólt róla senkinek…. Nem is értem, mintha két filmet gyúrtak volna össze, amúgy már várom, hogy mikor lesznek a mozikban két történetes filmek, meg lehet nézni így meg úgy is, stúdió vágás meg rendezői változat mondjuk, némelyik mai film szinte könyörög ilyenért (mint ez is…), hogy ez mennyire jó ötlet azt most hagyjuk, de hát a világ változik és nem mindig az előnyére… “az élet nagy igazságáról, miszerint a rohanó idő nem kegyelmez, mi emberek pedig elfelejtettünk élni és élvezni a mát.” ne ne b*sz… mért mi… Tovább is van (hozzászólás lenyitása) >>>