Vademberek hajszája (2016) – kritika

Taika Waititi nevét én (sokakkal egyetemben) a Hétköznapi vámpírok után jegyeztem meg. Bár azért a filmért nem tudtam igazán rajongani, mindenképpen egy egyedi, ötletes próbálkozásnak tartottam. Egyszerűen mondjon bárki bármit, ha valaki csinál egy dokumentarista stílusú komédiát a köztünk élő vámpírok életéről, ami nem mellesleg jó is, annak a pályafutását kár lenne nem követni.




Úgyhogy nagy lelkesedéssel ültem neki a Vademberek hajszájának, és ez a lelkesedésem meg is maradt a film teljes hosszán át. Sőt, még utána is nehezen tűnt el a mosoly az arcomról. Sőt, még most, jóval a megtekintése után is mosolygok, ha eszembe jut egy-egy jelenet vagy karakter.

Szóval, miért is ilyen jó ez a film? Nos, a történet szerint Ricky egy árva fiú, akit elhagyott az anyukája. Emiatt kissé problémás gyerek, olyan elévülhetetlen gaztettekkel a bűnlajstromában, mint például szemeteszacskó rugdosása az utcán, vagy egy hídról való leköpés. Szerencsére az Új-Zéland egy távoli farmján lévő Bella és férje, Hector ezek ellenére is befogadja a vásott srácot.

Ezután a film leginkább Hector és Ricky rosszul induló, de később elmélyülő kapcsolatára koncentrál. Igen, kedves olvasó, jól gondolod: nem a történet adja el ezt a filmet. Ha csak ebből indulnánk ki, olyan film lenne ez, amiből naponta leadnak hármat a legunalmasabb hétköznap délutáni műsorsávban.

Taika Waititi kell ahhoz, hogy ilyen ezerszer látott alapokra helyezve is igazán emlékezetes történetet kapjunk. Konkrétan ennél szerethetőbb és stílusosabb film nem készült 2016-ban. Waititi pontosan tudja, milyen hangulatot akar megteremteni, és ennek rendel alá mindent a filmben. Ezt a célt szem előtt tartva csatasorba állítja többek között a gyönyörű Új-Zélandi tájat, sok fantasztikus zenét, és a Hétköznapi vámpírokból már ismert, komolyság és komolytalanság határán egyensúlyozó szituációkat. Az egész film lényege talán ez a kényes egyensúly a két véglet között. Egyszerre fér meg benne a gyász, a magány és az ezekből eredő szomorúság; de pár jelenettel később már őszinte, hangos nevetést vált ki a magát gengszternek képzelő kisgyerek. A hangulatot talán jól jellemzi, ha mondjuk Wes Anderson munkásságával vonunk párhuzamot, viszont bizonyos szempontból kár lenne ezt megtenni.

A Vademberek hajszája ugyanis mindenféle hivatkozás nélkül is megáll a saját lábán.

Egy másik fő komponens ebben a kiváló elegyben a jól eltalált karakterek. Tulajdonképpen kicsit mind önmaguk karikatúráinak tűnnek, és egy kevésbé hozzáértő rendező kezében azok is lettek volna. De szerencsére erről itt szó sincs, a szereplők pont annyira és pont akkor komolyan vehetők, amennyire ez jól áll neki. Ezerszer láthattál már ilyet, itt mégis őszintén szurkolsz a mogorva Hectornak, hogy végül kötődni tudjon Rickyhez, így váltva meg magát. Tudod, hogy a gonosz, idegesítő bürokraták és fontoskodó hivatalnokok összes unszimpatikus vonását magában egyesítő Paula úgysem teszi tönkre a főszereplők életét.

Tudod, de nem érdekel, mert egyszerűen jó nézni. Részben természetesen azért, mert az összes színész szívét-lelkét beleadva hozza a karakterét, senkire sem lehet panasz.

Külön megemlítendő, hogy az idegesítő gyerekszínészek végeláthatatlan tömegében pont az ilyen alakítások magaslanak ki, mint amilyen Ricky és az őt eljátszó Julian Dennison . Kicsit talán szokni kell a játékát (az elején még nem gondoltam volna, hogy ezt leírom), de a film végére tényleg megszeretteti magát a nézővel.

Van még egy nagyon markáns vonása a filmnek, ami persze a fent elmondottakkal együtt érvényesül: átlengi az egészet a jó értelemben vett lázadás szelleme. Ricky és Hector közösen szállnak szembe a rendszerrel, de a film során döbbennek rá, hogy előbb-utóbb fel kell adni a kilátástalan harcot, saját boldogságuk érdekében. Szerencsére egyáltalán nem csalódást keltő ez a vég, velük együtt fogadjuk el a sorsukat. Sőt, így még egy nem teljesen szájbarágós tanulságot is kapunk a nem teljesen tipikus happy end mellé.



Waititi következő filmje a Thor 3. része, a Ragnarök lesz. Ha valaki, hát ő képes igazi élettel megtölteni a Marvel viharistenének következő kalandját. Aki látta az előző két Thort, tudja, mekkora dicséret ez.

Értékelés:

4
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!

avatar
2 Comment threads
2 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
3 Comment authors
János Hadfiattila zimonyiDr. No Recent comment authors

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Dr. No
Vendég
Dr. No

Csatlakozom!
Valóban 2016 legjobb filmje.
Waititi újrafelfedezi (és -értelmezi) az édes-búst, visszahelyezve a színészek térképére Sam Neilt.

attila zimonyi
Vendég
attila zimonyi

Kedves Hadfi János! Kérlek ne használd a félig művelt emberekhez illő ” unszimpatikus ” szót. A szimpatikus helyes megfelelője az antipatikus. Bizonyosan sokan kísérik figyelemmel az írásodat, fontos, hogy a megfelelő szóhasználatot lássák, az egyébként kitűnő írásokban. A hétköznapi nyelvben egyre gyakoribb ez a szóhasználat is, úgy mint a nem-e lehetne, de sajnos báncsa a fülemet:))
Köszönettel……