Hubie, a halloween hőse (2020) – kritika

User Rating: 5

Nem vagyok könnyű helyzetben. Filmínséges időket élünk, amikor mindennek örülni kell, ráadásul ezúttal egy Adam Sandler filmmel örvendeztetett meg minket a Netflix.




Adam Sandler. Vannak, akik a név hallatán hanyatt-homlok menekülnek, és hát vannak, akik…nem.

Én ez utóbbi táborba tartozom, ráadásul fura ízléssel áldott meg a sors: imádtam a Ki nevet a végén?-t, nagyon szerettem a Távkapcsot, és bizony a korai Happy Madison filmeken is képes voltam jókat szórakozni, szóval nekem minden bárgyúsága ellenére feküdt a Vizesnyolcas is.

Ez még talán megbocsátható, azonban amellett én sem tudok szó nélkül elmenni, hogy Bábi Busé 22 évvel ezelőtt volt vicces, amikor Sandler még “csak” 32 éves volt, 2020-ban már egész más a helyzet és mások az elvárások.

Hisz ha mást nem is, azt azért el kellene fogadni, hogy Sandler 54 éves.

Mármint nem nekünk, nézőknek… hanem neki kellene elfogadnia.

Ez persze abszolút nem kellene hogy azt jelentse, hogy Adam ne csinálhatna vígjátékokat. Akár olyat, mint a Nagyfiúk… tudom, hogy nem a szívetek csücske, de értitek mire gondolok. Olyan filmeket kellene csinálnia, ami nem…

méltatlan.

Cipőbűvölő. Például. Mert akárcsak a Seth Rogen-es bandát, az Adam Sandleres bandát is bírom (és szerintem sokan így vagytok vele ti is). Én elnézem ahogy a Kevin James – Rob Schneider- és így tovább spanokkal elökörködik, még akkor is, ha a történet önmagában csak simán limonádé és feledhető. Mert ezek a filmek feledhetőek (most a Nagyfiúk vonalra gondolok), de nem bántóan rosszak, vagy kínosak, sőt. Kedvesen viccesek, egy-egy fárasztó nap után akár kimondottan jól is tudnak esni.

És akkor – nyugi, a hatalmas kanyarban elérek Hubie-ig – itt van 2020, és jött Netflixre egy halloween-i kaland, amiben Hábi Düboá olyan, mintha Bábi Busé öregedett volna egy húszast.  És lehet, hogy az ezredforduló környékén még vicces lett volna nézni, ahogy a félkegyelmű Adam Sandler-t szívatja egy kisvárosnyi ember (0-99 éves korig), ám 2020-ban ez nem vicces. Ez – utáljam bármennyire ezt a kifejezést – szekunder szégyent szül a nézőben.

Ahogy az eltúlzott – és már ezerszer látott – gegek többsége sem működik, dacára annak, hogy a történet (a félkegyelmű menti meg majd a várost a veszélytől) önmagában nem volt rossz.

Persze ahogy az már annyiszor volt, most is kihúzza Sandler-t a csávából a banda és a film legfőbb erénye a mellékszereplők felvillanása a vásznon, de ez pontosan arra elég, hogy ne a legrosszabbak közé írjuk fel Hubie-t, hanem csak a gyengébben sikerült Sandler filmek listájára.

Bosszantó, főleg annak tükrében, hogy Adam az elmúlt évtizedekben bebizonyította, hogy tud ő színészkedni ha arra van szükség, csak hát… gondolom az erőfeszítést igényelne. Ez sokkal egyszerűbb és amíg erre van kereslet (van erre kereslet?), addig nagyobb bolond lenne, mint Bábi Busé, ha erőltetné a komolyabb szerepeket, vagy a nívósabb forgatókönyveket.

Azonban nem csak Sandler, hanem én is öregszem. És a korral egyre nehezebben tolerálom az ilyen szinten ostoba filmeket. Lehet, hogy a mostani húszévesek még tudnak rajta szívből nevetni, de nekem ez már nagyon nehezen megy.




Remélem, hogy lassan tényleg belátja Sandler, hogy efölött már rég eljárt az idő és itt az ideje nívósabb filmeket gyártania. Mert az is megy neki. Menne neki.

Összegzés
Ettől a halloweentől maximum szekunder szégyent fogunk érezni.
Ezért szerettük
  • mellékszereplők és az ő karaktereik
  • alapjában véve aranyos alaptörténet
Ezért nem
  • egy méltatlan Adam Sandler karakterrel
  • és bugyuta gegek tömkelegével
5
Közepes

5
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!

avatar
4 Comment threads
1 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
5 Comment authors
Jócsillag JózsefHápéSteveTGCPityesz Recent comment authors

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Pityesz
Vendég
Pityesz

Kár hogy nem olvastam a kritikát mielőtt megnéztem a filmet. Egy szóval jellemezném: sz@r…

TGC
Vendég
TGC

Igen, ez sajnos egy kalap kaksi! Nagyon elszomorított mert többet vártam
Sandlertől a tavalyi “Csiszolatlan gyémánt” tükrében. Ami szerintem egy zseniális
film, nagyon jó alakításokkal. Azt gondoltam, na, most kezdődik egy második “McConaughey”
karrier. De nem, visszaesett a fiú, amit nagyon nagyon nagyon nagyon sajnálok.

Steve
Vendég
Steve

Nem az első netflixes csalódásom.. sajnos igen sok Zs kategóriás filmet látni ott.. gondolom a fizetős téma miatt, kell a folytonos utánpótlás de vajon, meddig lehet lenyomni az emberek torkán az ilyen semmit mondó filmeket? Szerintem a Táv kapcs Sandler karrirjének csúcsa volt, mert ott megmutatta hogy tud komoly is lenni. Számomra azóta nem igen tudott újat hozni.

harmat gyenge film, plusz amikor meghallottam ezt az idétlen beszédhangot, majdnem kikapcsoltam, de így vissza gondolva semmit nem hagytam volna ki.

Jócsillag József
Vendég
Jócsillag József

Sandler nekem soha sem lesz komolyan vehető. Nemrég hallottam valahol hogy a vígjáték és a horror ikerműfajok abból a szempontból hogy az időzítésen múlik hogy kihozza e a nézőből a kívánt érzelmet, vagy szánalmasan hasraesik és elbukik az egész, és sajnos Ádám bácsi képtelen nevetésre bírni. Az egyetlen film amit szeretek tőle az a sátánka ami olyan béna hogy már vicces, de nem azért mert a készítők ilyennek szánták. Ahogyan sosem vártam volna Jim Carrey-től hogy olyan jó legyen a 23-as számban mint amilyen volt de mégis, ugyanannyira kiszámíthatóan unalmas marad Adam Sandler, és esélyesen sosem fog kilépni a kicsinyes… Tovább is van (hozzászólás lenyitása) >>>