Közeledik a vasárnap, vele együtt az Oscar-díjátadó is. Ilyenkor a filmekkel bármilyen szinten foglalkozó emberek nagy részét magával ragadják a szép ruhák, a fényűző ceremónia és a más eseményhez talán nem is hasonlító mértékű felhajtás.
Megragadva az alkalmat, arra gondoltam, hogy essék szó az Oscarról egy kicsit más, kritikusabb szempontból is. Előre bocsátom, nem konkrét döntésekről, jelölésről vagy épp nem jelölésekről lesz szó. Ezek is érdekes témák persze, de én most mélyebb, szerintem rendszerszintű problémákról szeretnék írni.
Először is: az én szememben az Oscar egyszerűen túlságosan üzletté vált ahhoz, hogy hitelesen képviseljen valamiféle művészeti értéket, amire elvileg hivatott lenne. Mindannyian tudjuk, hogy az Oscar-jelölt filmek DVD-borítójára kötelezően rákerül a jelölések száma, az egyszeri filmnéző pedig ebből könnyen következtethet arra, hogy kimagasló alkotással van dolga. Persze ez sok esetben valóban így van, de én abban hiszek, hogy az alkotásoknak magukért kell beszélnie. Nem feltétlen szerencsés, ha valaki pusztán a DVD-borítóra nyomtatott szobrocskák száma miatt dönt egy film megnézése mellett. Ide passzol az 1973-as Ördögűzőt rendező William Friedkin véleménye, mely szerint soha, még semelyik iparág nem csinált magának ekkora promóciós rendezvényt. Vélhetően ugyanígy a felesleges felhajtásra akarták felhívni a figyelmet a South Park készítői, Trey Parker és Matt Stone, mikor nőnek öltözve jelentek meg a ceremónián.
Gyakran elhangzó kritika, hogy az Oscar-szavazások pusztán az előzetes kampányon múlnak, nem a film minőségén Ezt persze bizonyítani nem lehet, de a legtöbb díjesélyeket latolgató írás tényként kezeli. Akárhogy is nézzük, nem lehet véletlen, hogy egy cikk szerint („The Sobering Statistics Behind Oscar Campaigns”, 2015, Indiewire) 10 millió körüli összeget költenek el egy Oscar-kampányra. Egyébként a cikk szerint ez a befektetés nem térül meg, a Legjobb Film cím elnyerése nagyjából 3 millió dollárral növeli a bevételeket, szóval sokkal inkább presztízskérdésről van szó.
Többször felmerült az elmúlt időszakban, hogy mennyire felülreprezentáltak a díjátadókon a fehér bőrű jelöltek. A tény nem igazán szorul magyarázatra, inkább csak a vélhető okát emelném ki: a szavazók maguk sem egy különösebben sokszínű csoport: 2015-ös adatok szerint 94%-uk fehér, 77%-uk férfi, átlagos életkoruk pedig 63 év. Kapcsolódó érdekesség, hogy az első afroamerikai Oscar-jelölt, Hattie McDaniel még a fehérektől külön elhelyezett asztalnál kellett hogy üljön a díjátadón.
Szintén fontos kérdés az egyes műfajok hanyagolása a díjátadókon. Köztudott, hogy horror vagy sci-fi, egyáltalán valóságtól akárcsak kis mértékben is elrugaszkodott filmmel milyen nehéz jelöléshez jutni, hát még nyerni. Ellenben nagyon könnyen kap jelölést például egy életrajzi dráma.
Két szociológus, Gabriel Rossman és Oliver Schilke készített egy felmérést a témában. Az eredmény nem túlságosan meglepő: arra jutottak, hogy az olyan kulcsszavak, mint „történelmi”, „életrajzi”, „háborús”, „fogyatékosság” vagy „show business” gyakran jelennek meg az Oscar-jelölt filmeket leíró kulcsszavak és műfajok között. Érdekes módon a végkövetkeztetésük az, hogy a moziba járó közönség jellemzően nem szereti a tipikus Oscar-esélyes filmeket, így sokszor egy ilyet azért éri meg elkészíteni, mert a későbbi jelölés (és adott esetben győzelem) miatt ülnek be rá a nézők.
Pár híres eset előfordult, mikor jelöltek is kifejezték nemtetszésüket a gála iránt. Woody Allen például saját jelölései kapcsán nem jelent meg a gálán (csak egyszer, 2002-ben lépett az Oscar színpadára), ezzel kapcsolatban pedig azt mondta, ő nem ismeri el az efféle ceremóniákat. Szerinte ha megnézzük kik nyernek és kik nem, láthatjuk, mennyire jelentéktelen dolog ez. De a legemlékezetesebb, visszautasításokhoz kapcsolódó botrány talán Marlon Brando esete, aki visszautasította a díjat, és az indiánnak öltözött Sacheen Littlefeathert küldte maga helyett, hogy így tiltakozzon az ellen, ahogyan szerinte a filmipar az őslakosokkal bánik.
Az Oscar kritikusainak listája persze még messze nem ér itt véget, például Katharine Hepburn sem ment el saját jelöléseit megünnepelni és díjait átvenni, de gondolhatunk Banksy képére is, mely a Star Wars gonosz birodalmával azonosítja az Oscart.
A fentiek ellenére nem akarom azt mondani, hogy az Oscar egyértelműen egy ördögtől való, rossz dolog. Megértem, ha valakinek tényleg szórakoztató, hogy egy évben egyszer ennyi sztárt láthat együtt, és örömmel szurkol a neki szimpatikus filmeknek, jelölteknek. De mindenképp szeretném javasolni, hogy mindenki próbálja a helyén kezelni ezt az eseményt, és inkább az Akadémiától függetlenül alakítsa ki saját véleményét filmes kérdésekben.
[fb_button]
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!