A Hidden Figures (A számolás joga) kicsit cinikus szemmel nézve egy nagyon tipikus, könnyzacskó-facsarásra kitalált filmnek tűnhet. A fekete nők küzdelme az önmegvalósításért a 60-as évek Amerikájában egy olyan téma, amit annyi érzelgősséggel és giccsel raknak tele a készítői, amennyivel csak jó ízlésük engedi.
Bevallom, ilyen gondolatokkal ültem be a moziba megnézni a filmet, szerencsére kiderült: a készítőknek volt arányérzéke, és pont annyira érzelmes a film, amennyire ez tényleg jól áll neki. A történet három fekete nőről szól, akik mindannyian a NASA berkeiben dolgoznak: A főszereplő Katherine az űrutazásokhoz kapcsolódó számítások elvégzésében segédkezik; Mary mérnökként szeretne elhelyezkedni; Dorothy pedig egy fekete nőkből álló számolócsapatot vezet.
A történet nagy előnye, hogy mind a három szál teljesen átélhető, jól van kibontva a cselekmény, mindhárom hölgynek örömmel szurkol a néző, drukkolunk, hogy megküzdjenek az előttük tornyosuló előítéletekkel. Különösen rokonszenvessé teszi őket, hogy mindhármukon érezhető, hogy nem csak magukért harcolnak, hanem valamiféle nagyobb, nemesebb cél lebeg a szemük előtt. Nemcsak a fekete nők jogi harcait viszik előre, hanem az adott történelmi helyzetben egész környezetük (a munkatársak, az űrhajózás) előremozdítására törekszenek.
Ha már a történelmi helyzet előkerült, külön meg kell emlékeznem erről is. Egyrészt szerintem az űrhajózás után érdeklődőknek egyszerűen kötelező a film megtekintése, annyi érdekes kis apróság van hitelesen bemutatva.
Érdekes egyébként, hogy a filmben használt kellékeket korábban a filmrajongók egy másik űrhajós filmben, az 1995-ös Apollo 13-ban láthatták.
Másrészt a film hangulatának talán a legérdekesebb eleme az, ahogyan bemutatja a fekete nők helyzetét. Kifejezetten okosan van érzékeltetve az, hogy az irányukban meglévő előítélet nem valami tudatosan gonosz dolog volt, nem megátalkodott fekete és/vagy nőgyűlölők lakták Amerikát akkor sem. Nem akarták hátráltatni, lenézni őket, mégis szinte automatikusan ezt tették, a társadalmi berögződések miatt.
Sajnos. De szerencsére az is látszik a filmben (a háttérben zajló egyenjogúsági mozgalmak mellett), hogy van remény arra, hogy jobbá váljanak az emberek. Látva a főszereplők rátermettségét és kitartását, sokan változtatják meg addigi előítéletes gondolkodásukat a szereplők közül; de a már említett jó ízlésnek köszönhetően ezt nem nyálas ölelések között teszik meg, hanem apró gesztusokban nyilvánítják ki véleményüket (egy kivételtől eltekintve) .
Persze ez a film sem tökéletes; néha megbicsaklik a cselekmény lendülete, különösen mikor a három főszereplő magánélete került bemutatásra. Összességében viszont elmondható, hogy A számolás jogát övező kritikai elismerés ezúttal teljesen megérdemelt.
[fb_button]
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!