Hazugságok mágusa (2017) – kritika

Ahogy egy frappáns hozzászólásban olvastam: bármit is teszel, bárhogy is döntesz, egy dolgot tarts észben: soha, de soha ne lopj nagyon gazdagoktól, mert iszonyatosan ráfázol. Persze Bernie Madoff ezt a tanácsot valószínűleg akkor sem fogadná meg, ha az egészet újrakezdhetné.

De nem kezdheti. Így viszont a neve örökké fennmarad, igaz nem a leghízelgőbb kontextusban. Ő ugyanis az USA (lusta vagyok utánanézni, de gyanítom hogy ezzel együtt pedig a világ) valaha volt legnagyobb csalásának és átverésének az arca. Az agy.

2008-ban robbant a bomba, amikor Madoff bevallotta a fiainak, hogy van pár milliárd (!) dollár tartozása, amit már nem tud kifizetni. A srácai azonnal az FBI-hoz fordultak, másnap pedig már kattant a bilincs és lehullt a lepel az elképzelhetetlen méreteket öltött piramisjátékról.

1960-ban már saját üzlete volt, részt vett a NASDAQ megalapításában, sőt, annak elnöke is volt jó ideig, majd a hetvenes évektől kezdve már jelentős befektetői voltak, az elmúlt évtizedekben pedig tízezrek pénzeit kezelte (és itt nem holmi kis megtakarításokra kell gondolni, hanem sok esetben jelentős vagyonokra).

A pénzügyi világ Isteneként kezelték, pedig a módszere ősrégi és pofonegyszerű volt.

Remek (de nem teljesíthetetlen) hozamokat ígérve egyre több és több ügyfelet szerzett, a régi befektetőknek ígért hozamot pedig az új belépők befizetéseiből fedezte. Azt, hogy nem bukott meg, csak kis részben köszönhette a szerencséjének, sokkal nagyobb szerepe volt ebben a tudásának, a kapcsolatainak és az (el)ismertségének. A pénzügyi válságot azonban ő sem élhette túl, összecsaptak a feje fölött a hullámok és fény derült arra, hogy az egész (!) csak egy lufi. Pontos összeget ugyan senki sem mer mondani, de a kár nagyjából 50 milliárd dollár.

Madoff ma már idős ember, 79 éves. Börtönben ül, onnan soha nem is fog kiszabadulni, hiszen 150 évet kapott. A hírek szerint azonban ott is feltalálta magát. Ő a boss a körletben, pénzügyi tanácsokat osztogat, él, mint ha a vízben. Talán ő az, akire tökéletes illik a ‘jég hátán is megél’ kifejezés, nem?

Egy dolog biztos: egy egy olyan sztori, ami képernyőre kívánkozik. Kitűnő alapanyag, ami szerencsére jó kezekbe került.

Az HBO csapott le rá, hogy gyártson belőle egy filmet, ráadásul sztárparádét felvonultatva, hisz a főbb szerepekben olyan színészeket láthatunk, mint Michelle Pfeiffer, Robert De Niro és Hank Azaria.

Túl azon, hogy ismerjük a sztorit, nagyon mást nem is kell tudnunk. Barry Levinson rendező (A gömb) rendkívül jól felépítette a Madoff-ügyet, s noha néhol olyan érzésem volt, hogy erre ez a bő két óra nem lesz/volt elég, végül elégedetten álltam fel a tévé elöl. Még mindig fenntartom, hogy egy minisorozat jobb formátum lett volna, hisz bőven volt mivel megtölteni a játékidőt, végül nem éreztem összecsapottnak, vagy elkapkodottnak a filmet.

Végig feszült, pattogós, az iram magával ragadó – de mielőtt még túldicsérném, abba is hagyom. Egy dolgot engedjetek meg, hogy kiemeljek: igen, De Niro játékát. Mostanában már hajlamos volt a mester elvállalni pár jutalomjátékot, ami talán egy kissé nívótlannak tűnt az ő nevéhez, de most azért odacsapott egyet az asztalra, csak hogy a károgók elhallgassanak. Egyszerűen tökéletesen formálta meg Bernie-t, aki egy mocsok, aki iránt egy cseppnyi együttérzést sem lehet tanúsítani. Élmény volt nézni a játékának minden pillanatát, s már csak ezért is érdemes megnézni a Hazugságok mágusát.

[fb_button]