Úgy alakult, hogy volt szerencsém látni Martin McDonagh (Erőszakik) új filmjét, amely ugyan nem kapott könnyen megjegyezhető címet (Three Billboards Outside Ebbing, Missouri), de azt garantálom, hogy elfelejteni sem lesz egyszerű. Kissé spoileres írás jön, de nyugodtan olvasd tovább, azonnal mondom, hogy miért.




Szóval a helyzet az, hogy a spoilerek általában megölik a filmélményt,. Ezt maximálisan aláírom, viszont ugyebár a kivétel erősíti a szabályt: itt nem a történet lesz az, ami miatt elismerően csettintesz majd a végén. Nem a fordulatok kápráztatnak majd el elsősorban.

Hanem a hangulat, az atmoszféra és a színészi alakítások. Nem véletlen tarolt a Golden Globe-on és nem véletlenül várják és jósolják sokan az Oscar-esőt.

Az alaptörténet amolyan “tipikusan” fesztiválfilmes. Adott egy álmos kisváros (Ebbing), ahol azért történnek nagy tragédiák. Mildred (Frances McDormand) lányát valaki brutálisan meggyilkolta és megerőszakolta. Azonban hosszú idő alatt sem haladt a nyomozás semmit, nincs gyanúsított, nincs nyom, ezáltal nincs remény, hogy a gonosztevő egyszer elnyeri majd méltó jutalmát.

Így hát a megkeseredett asszony fura lépésre szánja el magát. Kibérli a város határán régóta kihasználatlan, hatalmas reklámtáblákat és azokon kérdőre vonja a rendőrfőnököt.

A szokatlan húzás nem marad reakció nélkül: a rendőröknek nem kimondottan tetszik Mildred megoldása, Willoughby rendőrkapitány (Woody Harrelson) ráadásul halálos beteg, így a plakátok miatt rá nehezedő nyomás ellenérzéseket vált ki a kisváros lakóiból, akik emiatt (legtöbben csak lélekben persze) az asszony ellen fordulnak.

Azonban itt jön a film csavarja -és ha nagyon érzékeny vagy a spoilerekre, akkor itt hagyd abba az olvasást, és ugorj nyugodtan a cikk végén lévő összefoglalóra, de ígérem, hogy soraim nem rontják el a majdani filmélményed- amitől az egész hatványozottan zseniális lett.

A Három óriásplakát Ebbing határában ugyanis nem egy reményvesztett anya harca. Nem egy brutális bűntény kibogozásának története. Nem, ez a film egy déli rasszista, anyafüggő, alacsony intelligenciájú kisember, Dixon rendőr (Sam Rockwell) fejlődéstörténete.

A szemünk előtt változik meg, s kezdi el belátni saját maga, a neveltetése és az egész élete félresiklását. Aztán persze akarva-akaratlanul le kell gyűrnünk a torkunkon olyan közhelyes tanulságokat, mint például, hogy csak a gyűlölet gyűlöletet, míg a jó jót szül, de ezek mindössze kellemetlen félpercek, amik nagyon gyorsan tovaszállnak.

Ami pedig marad, az elismerésre méltó, amiben csak egyetlen gyenge pontot találhatunk: méghozzá a történet vékonyságát.

Összességében annyit mondhatok, hogy nagyon szerettem McDonagh alkotását és remélem, hogy az Oscaron is begyűjt majd pár díjat. Amit (avagy akit) muszáj kiemelnem, az Sam Rockwell, amit ő ebben a filmben művel, az valóban zseniális – és ezzel együtt gonoszkodnom is kell egy picit, mert McDormand ugyan hozza amit kell, de nem éreztem egy pillanatig sem, hogy túlzottan kiemelkedne az alakítása, azt pedig végképp nem gondolnám, hogy az elmúlt évben nem volt nála erősebb női főszereplő. Egy szó, mint száz, az ő szobrát nem érezném indokoltnak (noha minden esély megvan rá, hogy megkapja).




Zárszóként annyit mondanék, hogy ne hagyd ki – a Három óriásplakát Ebbing határában valóban egy kitűnő alkotás lett, amiben a kőkemény drámát remekül ellensúlyozza a keserédes humor. Mindezek tetejében pedig a színészi alakítások is elsőosztályúak, úgyhogy ez egy kötelező néznivaló.

Értékelés:
sav5-01

Szólj hozzá! Mert számít a véleményed, ráadásul regisztrálnod sem kell.

6 hozzászólás : "Három óriásplakát Ebbing határában (2017) – kritika"

avatar
GrizzLee
Vendég
GrizzLee

nem olvastam a spoileres részt, de felkeltetted az érdeklődésemet!

Anna
Vendég
Anna

Kötelező – muszály – kihagyhatatlan, a nyitó képsortól a végéig megfog és nem ereszt. A film zenéje pedig telitalálat! És igen, azt hiszem Sam Rockwell viszi itt a pálmát.

Lázadó
Vendég
Lázadó

“valaki brutálisan meggyilkolta és megerőszakolta” – ez tetszik. Azt a nekrofil k*rva eget…