Befutott a Hang nélkül 2. előzetese

Addig kell ütni a vasat, amíg meleg – és ezt nem csak a nagy stúdiók tudják a tengerentúlon.




2018 egyik legnagyobb (anyagi) filmes meglepetése a Hang nélkül volt. John Krasinski kihasználva azt a szerencsés helyzetet, hogy a konyhából elő tudott húzni egy A-listás sztárt (Emily Blunt ugye az ő felesége) fillérekből letett az asztalra egy horrort, aminek nagyon jó volt a marketingje, s így visszaemlékezve a mozis élményeimre, a film sem okozott túl sok csalódást, noha ma már nem pontoznám gyenge nyolcasra.

Mert ha szőrszálhasogató akarok lenni, akkor bizony még így bő másfél év távlatából is mérges vagyok egy kicsit: a Hang nélkül alapsztorija ugyanis amilyen egyszerű, olyan nagyszerű. Ehhez még pluszban kiváló színészek is adottak voltak, így szinte megbocsáthatatlan, hogy ezt a kivételesnek induló filmet képes volt Krasinski buta blődségekkel és logikátlan apróságokkal hazavágni.

Mert a feszültségépítés nagyon jól ment neki, ebben persze nagy segítségére volt az alapfelállást meghatározó némaság (nekünk pedig megnehezítette a dolgunkat a sok popcornmajszoló mozivendég), azonban hiába minden feszkó, ha akkora ellentmondásokkal találkozunk, mint itt, az előbb-utóbb valamennyire megöli a hangulatot.

Összességében azonban a film siker lett, kritikailag is, hát még anyagilag: a tokkal-vonóval 17 millióba kerülő film végül 340 milliónál állt meg a pénztáraknál, ami… nos hát ezt az arányt nagyon nem kell magyarázni úgy hiszem.

Szóval nagyon nincs mire várni, és nem is teszik: Krasinski hozza a második részt, méghozzá nem is oly sokára, hisz a magyar bemutató március utolsó hetében lesz esedékes, így hát épp ideje volt, hogy befusson az első előzetes,

ami megint csak rendkívül ígéretesnek tűnik.

Újra megkajáljuk a marketinget? Vagy tanultak az első rész hibáiból? Meglátjuk.

Az szépen lejön a trailerből, hogy kapunk egy rakás flashbacket (amik nem kicsit néznek ki jól), valamint bejönnek a képbe további túlélők, akik persze majd nem feltétlen lesznek jófiúk, de tekintve hogy Krasinski helyett Cillian Murphy lesz az új férfi főszereplő, engem megvettek kilóra.

Ráadásul nagyon úgy tűnik ebből a két és fél percből, hogy ebben a történetben még tényleg van elmesélni való, úgyhogy én bizakodó vagyok.




No de nem is húzom tovább az időt, beszéljenek helyettem a képsorok, lessétek meg a kedvcsinálót.
Nézzétek meg a most érkezett előzetest a lenyílóra kattintva, a szokásos módon.

Hang nélkül 2. - előzetes (katt ide és lenyílik a videó)
Hang nélkül 2. – bemutató: 2020 március 26. Ti megnézitek a moziban?
[fb_button]

10
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!

avatar
6 Comment threads
4 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
10 Comment authors
Big LuiSirPurgatoryszabinagy istvanláma Recent comment authors

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Anonymous
Vendég
Anonymous

Jó kis film volt az első rész, de az egész alapsztori egy butaság. Adott egy támadó, aki, ha zajt hall, támad. Nagyon kiszámítható ellenség, én biztos, hogy nem a csöndet választanám.

Távirányítós bombával telepakolni egy autót, utána bekapcsolni a szirénáját, amikor már elég nagy a sürgés-forgás körülötte, lehet robbantani. Vagy háztetőkre lövészek, tér közepén egy autó bekapcsolt szirénával, és indulhat is a céllövészet.

Big Lui
Vendég
Big Lui

Már nagyon várom! Az első rész is szuper volt. Volt egy jó alap ötlet, és erre lehet frankón építkezni. Remélem hogy
fognak is. A 2. rész jónak tűnik, sőt kifejezetten izgalmasnak.
Mert jó átgondolással kasszasiker lehet.

Nevem
Vendég
Nevem

Az első rész a 89. nappal kezdődik. Éppen csak 3 hónapja élnek úgy, ahogy. A “beszerző” körúton a 4 éves körüli gyereket hagyják rohangálni a polcok között. A hazafelé vezető úton pedig a gyerek hátul megy, senki nem figyel rá. Értem én, hogy kellett a tragédia, de jobban is összehozhatták volna. A pincés jelenet a krumplis zsákkal vitte a pálmát. Mert ugye a szög egyik napról a másikra kifordul a fából, és még rángatja a zsákot, hátha kiszakad. Ettől függetlenül várós a folytatás, reméljük, hogy kevesebb logikai baki lesz benne.

láma
Vendég
láma

Én sem értem mi ez a fene nagy felhajtás a film körül. Az alapsztori számomra is teljesen hiteltelen – hogyan írthatja ki a z emberiséget ez a faj ami minden hangra agyatlanul ugrik.
Egy aknamezővel és a közepén valami zajkeltővel (hangszóró) az egész brigádot haza lehet vágni. Ugyanaz a gond mint a zombiknál, azokat is el lehetne bárhova csalogatni egy konzervdoboz eldobásával vagy egy kaviccsal.

nagy istvan
Vendég
nagy istvan

a hang nelkul egy felhaboritoan szar film. a nezettseg az emberiseg szellemi hanyatlasanak kivalo mutatoja

szabi
Vendég
szabi

Szinkronos előzetes!?