Gyerekjáték (2019) – kritika

User Rating: 4.5

Érdekes dolog a nosztalgia: valahogy a teljesen hétköznapian közepes dolgokat is széppé tudja varázsolni.




Mert ha őszinte akarok lenni (és azt hiszem ezzel nagyon sokan ti is így vagytok kedves olvasóim), akkor a gyermek és fiatalkorom hőn szeretett filmjei közül sok olyan van, amire nem feltétlenül lehetek büszke.
Nem nagyon akarnám részletezni, maradjunk annyiban, hogy anno rongyosra néztem a Lou Ferrigno féle Herkulest. Ha valaki látta közületek, akkor azt hiszem értheti, hogy mire gondolok.

Na most ez a nosztalgia dolog ez nem csak így működik, hanem a stúdiók is szeretik előszeretettel előrántani a kalapból. Ha épp nincs kéznél egy kis kreativitás, akkor elhangzik a “csináljunk remake-et” parancs, a srácok benyúlnak a kalapba, kevernek egyet, és előhúznak egy címet, amiből készül egy friss változat.

Ami persze az esetek többségében rosszabb, mint az évtizedekkel előbb készült alapmű.

Jelen esetben azonban arról van szó, hogy Chucky 30 évvel ezelőtt sem volt túlságosan acélos. Persze a nyolcvanas évek végi slasher özönbe bőven belefért, de az ég világ semmi kimagaslót nem mutatott, annyi kraft pedig pláne nem volt a gonosz kis bestiában, hogy feldolgozást érjen a dolog.

Márpedig… azt ért.

Chucky ezúttal pedig igazi 21. századi kis mocsok, semmi természetfeletti démoni megszállásról nincs szó, egyszerűen a technika ördöge veszi irányításba a játékbabát, s annak ellenére, hogy ez az alapötlet még jól is elsülhetett volna (mert potenciál és variációs lehetőségek rejlenek benne), a kreativitás teljes hiánya már itt hazavágta az egész sztorit.

A Gyerekjáték ugyanis nagyon gyorsan önismétlővé és ötlettelenné válik, amire egyszerűen nincs bocsánat, hisz ha három tinit odaültettek volna, akkor esküszöm, hogy egy nagy adag A4-es lapot teleírtak volna eszementebbnél eszementebb megoldásokkal. De nem, Chucky alól nagyon hamar kifogy a talaj és ezzel az a kis öröme is odalesz a nézőnek, aki csak a kreatív hentelésért ült be.

Mert másért… nem érdemes. (na jó, ezért se).

A színészgárda nagyon nem tudja, hogy épp milyen előadás zajlik, a kötelező köröket lefutják, de ennél többre nem érdemes számítani tőlük, ami pedig ennél is borzasztóbb, az maga a baba.

Egyszerűen gagyi.

Hogy ez ott a stúdióban kinek tetszett, pláne ki gondolta, hogy ez ijesztő… azt nem tudom. De csak azért nem nevetünk rajta, mert tudjuk, hogy ezt valakik teljesen komolyan gondolták.

A katasztrófa pedig – ahogy kell – a végjátékkal tetőzik: slasher horrornak ilyen pocsék befejezését rég nem láttam, pedig túl vagy egy-két alkotáson.

Egy szó, mint száz: nem ragozom. Higgyétek el, nem a kötekedő önjelölt kritikus beszél belőlem: ez a film pocsék. Minden szempontból.




Ha Chucky-t látnátok, akkor ezt hagyjátok… és vegyétek elő a 88-as klasszikust. Jobban jártok. Sokkal jobban.

Összegzés
Erre a Chucky-ra nem volt semmi szükség.
Ezért szerettük
  • az elején még megvannak a pillanatai
Ezért nem
  • de aztán egyre rosszabbá válik
  • hogy a végére nagyon rossz lehessen
4.5
Gyenge

Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!

avatar

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..