Páncélba zárt szellem (1995) – kritika

Elég sok ember életében volt egy időszak, amikor rajongott az animékért. Ez elég nagy valószínűséggel a Dragon Ball, Pokémon vagy a Sailor Moon hármas közül volt. Mivel Hollywood most megpróbálja a japán rajzfilmek világát adaptálni – ebből is egy a Marvelhez hasonló pénztermelő univerzum legyen – ideje, hogy megnézzük, milyen lehetőségek, történetek vannak ebben a világban.

Március 30-án bemutatják a legendás Ghost in the Shell amerikai remake-jét. Az eredeti egy 1995-ös japán anime, ami nagyon gyorsan kultstátuszba emelkedett, méltán kiérdemelve ezt a titulust. Szögezzük le az elején, nem egy könnyű darab. Azon ritka művek közé tartozik, amikor a vége felirat után az ember elgondolkodik a látottakon, hallottakon.

A történet a 4. világháború után játszódik. Az emberek számára reális lehetőség lett, hogy gépiesítsék magukat, ezáltal fejlesztve testi és szellemi képességeiket. A főszereplő a rendőrség 9-es osztályának őrnagya, Kusanagi Motoko aki valaha ember volt, de mostanra már kiborgnak számít. Az osztály feladata, hogy felkutassák azokat a bűnözőket, akik más emberek agyának a meghackelésével ráveszik őket, hogy bűncselekményeket kövessenek el. A fő keresett személyük a Bábjátékos, aki a legveszélyesebb és legügyesebb bűnöző.

Kezdjük az elején, film rég nem gondolkodtatott el ennyire. Sok tekintetben megelőzte a korát. Rengeteg olyan kérdést felvet, ami még 1995-ben puszta fikciónak tűnt, de ma már nagyon is valóságos. Sok sci-fi olyan világot mutat be, ahol sok mindent már fejlett informatikai eszközökkel irányítanak, és a történet konfliktusa, hogy ezek az eszközök önálló életre kelnek, vagy elromlanak.

A Ghost in the Shell nem elégszik meg a konfliktus bemutatásával és megoldásával, ennél jóval többre törekszik. Ebben a szellemiségben sok hasonlóság van Asimov műveivel, vagy akár a Szárnyas Fejvadásszal.

Több gondolati egységre osztható a film. Az első gondolatiság ijesztően valóságos képet fest a mai világról. Napjainkban a közösségi oldalak megkerülhetetlen tényezővé váltak. Sokan képeket töltenek fel, becsekkolnak hol voltak, kiírják, mit csinálnak stb. Nem gondolnak bele, hogy ezzel sok mindent elárulnak magukról, kiismerhetővé válnak a szokásaik, egyre könnyebben megjósolható, hogy hova fognak menni. A rosszabbik eset, amikor a közösségi oldalakon töltött idő a való élet rovására megy. Sok kutatót még jobban foglalkoztat a kérdés, hogy mi lesz a társadalommal, ha tagjai sokkal több időt töltenek a virtuális térben most, hogy a virtuális valóság egyre közelebb van hozzánk. Vajon egy idő után már nem tudják majd az emberek megkülönböztetni a valós emlékeket a virtuálistól? Ezzel a kérdéssel a film is foglalkozik.

Az egyik szereplőnél felmerül a kérdés, hogy az emlékei nem valódiak, csak kreáltak. Vajon, ha már ennyire hálózatra kötöttek leszünk, akkor velünk is ez történik? Maradva ennél a szereplőnél, akinek a felesége válik tőle, és az ügyvéd se engedi, hogy lássa a lányát. Mivel megismert egy idegent, aki adott neki egy vírust, aminek a segítségével bele tudott nézni a felesége a fejébe. Nem ismerős? Ma már bírósági tárgyalások dőlnek el azzal, amit a közösségi oldalakon írunk üzenetben.

Abban a jelenetben, ahol Kasunga őrnagy arról beszél, miből épül fel, az teljesen jól leírja, mi is a szocializáció lényege. A társadalomtudományok egy ágának a művelői, sokat elmélkedtek azon, hogy miből is áll az ember. Minden ember egyedi fizikai vonásokkal rendelkezik, ami megkülönböztethetővé teszi őket. Ezenfelül a gondolataik azok, amik megkülönböztetik még őket. Ezek által leszünk megismételhetetlenek. De a gondolatainkat, világnézetünket a különböző hatások formálják, mivel a közhiedelemmel ellentétben az ember szocializációja nem áll meg ott, amikor elköltözik otthonról, hanem egész életünkben tart, a munkahelyen, barátaink körében, és családjában, ahol már szülővé válik.

Természetesen, szóba kerül itt a származástudat, ami most nagyon is aktuális, itt gondolva a whitewashing problémakörre. Dióhéjban annyi, hogy fehér színészek kapnak nem fehér szerepeket, lásd: Egyiptom istenei című filmben, ahol Gerard Butler játssza az egyiptomi alvilág istenét. Ennek az egyik legnagyobb vitája a Ghost in the Shell remake-je, mivel az anime rengeteg rajongója szerint fontos szempont az, hogy Kusanagi őrnagy japán testet választott. Az ellentábor szerint az anime szereplői hasonlítanak kaukázusi fehér emberhez, így nem számít, hogy milyen nemzetiségű színésznő játssza a főszerepet. Mivel ezek a kérdések, amelyeket a film boncolgat, annyira univerzálisak, hogy véleményem szerint teljesen lényegtelen, milyen etnikumú színésznő játssza az őrnagyot, vagy a film bármelyik karakterért.

A másik fő kérdés, ami lenyűgözött engem  az az hogy a mesterséges intelligenciánál, nem csak azon megy a tanakodás, hogy minek tekinthető a mesterséges intelligencia hanem, hogy mi az élet.

Ez leginkább a Bábjátékossal történő beszélgetés során érzékeljük. Az a filozófiai mélység, amit érintenek nem igazán tapasztalható a tömegfilmben, de sok szerzői filmben sem. Valóban gondolkodjunk el hallottakon. Mi az élet? Miből áll? A tudománynak van válasza, de valóban az a helyes válasz? Tudjuk-e bizonyítani, hogy intelligens élet vagyunk, annak ellenére, hogy a bizonyításunk a saját elképzelésünk, ami nem tekinthető objektívnek.

Egy kis apró hibát tudnék felemlegetni, mégpedig a végét. Az addig pörgő történet egyszer csak összeomlik. Nem részletezném a spoiler veszély miatt. Maradjunk annyiban, hogy rossz érzésű kérdéseket vet fel. Miért így lett vége? Mi történt a szereplőkkel?

Összegezve a Ghost in the Shell meghaladta a korát, és olyan kérdéseket boncolgatott etikai és filozófiai vonatkozásban is, amiket 20 év elteltével nagyon is valóságosnak érzünk. Ebből kifolyólag nagy felelősség van a remake alkotóin. Két véget látok vagy egy ordas nagy bukta lesz a film és valószínűleg jó pár évig senki nem fog próbálkozni klasszikus animet leforgatni, vagy ez lesz az új Mátrix, ami újraírja filmezés szabályait, és mindemellett utat enged a többi animenek, és a képregényfilmek mellett kapunk valami egyedibb világot.

[fb_button]