Norvégia a világ egyik leggazdagabb országa, ugyan milyen problémái lehetnek egy norvég tinédzsernek? A sorozat nemzetközi sikeréből kiindulva minden bizonnyal állítható, hogy a Skam (Szégyen) megtalálta azokat a témákat, amelyek a Skandináv-félszigeten kívül élő fiatalokat is foglalkoztatják, illetve az sem hátrány, hogy a célközönségével a saját nyelvén képes kommunikálni. A 4. és egyben befejező évadot áprilisban kezdték el vetíteni, közben úton az amerikai remake is.
A sorozat alkotója, Julie Andem fél éven keresztül több száz interjút készített tinédzserekkel, hogy megértse a gondolkodásmódjukat és az őket érintő problémákat. A kutatás eredményeit azonban nem csak a sorozat cselekményében láthatjuk visszaköszönni. A marketing és a sorozatot közvetítő médiumok kiválasztása is a fiatalabb generáció médiafogyasztási szokásaihoz igazodik.
Az eredeti koncepció szerint videónapló formájában nyerhettünk volna betekintést a szereplők életébe. Ezt az ötletet végül elvetették, de a műfaj adta lehetőségeket és szabadságot megtartották. Minden évadot egy-egy szereplő szemszögéből látunk, illetve a naplószerű forma az egyes epizódok tagolásában is tetten érhető: mind egy-egy hetet ölelnek fel, és az események napokra vannak bontva.
Az epizódok hossza 17-től akár 40 perces időtartamig is váltakozhat, így nem kell semmilyen plusz elemet beleerőltetni a cselekménybe csak azért, hogy meglegyen a sztenderd 40 perc,
és ugyanígy semmit sem kell kihagyni, ha már meghaladtuk volna a 20 percet, de egy-egy szituáció vagy mondat még odakívánkozik.
A valóságközeli érzést az is erősíti, hogy az NRK oldalán (norvég állami televízió) szinte bármilyen időpontban megjelenhet egy-egy rövid klip, ugyanazon a napon és órában, amikor a cselekmény szerint az a szereplővel is megtörténik.
Ezt követően természetesen felkerül egyben is a teljes epizód, így viszont egy napra sem kell kiszakadnunk a Skam világából, sőt a karaktereknek külön instagram fiókjuk van, illetve a hivatalos facebook oldalra a szereplők közötti üzenetváltások is felkerülnek.
Az előzőek azonban mit sem érnének egy jól megírt forgatókönyv nélkül, márpedig a Skam ebben is jól teljesít. A sorozatot leginkább a Skinshez szokták hasonlítani, ami annyiban igaz, hogy mind a két alkotás kendőzetlenül mutatja be a fiatalok alkoholhoz, drogokhoz és szexhez fűződő viszonyát. A Skam viszont sokkal közelebb hozza hozzánk a szereplőit, egyrészt azzal, hogy a hétköznapjainkba helyezi őket például azzal, hogy többször utalnak benne jelenleg is futó sorozatokra vagy kortárs társadalmi problémákra, másrészt a cselekményben nincsenek elképzelhetetlen drámai fordulatok.
A mai fiatalok gondolkodását és frusztrációit olyan végtelenül egyszerű jelenetekben is tökéletesen ábrázolják, mint pl. amikor egy szereplő százszor ráfrissít a facebookjára, hogy lássa, visszaigazolták-e a jelölését.
A fiatalok közösségi oldalakon való jelenlétét pont annyira használják a cselekményben, amennyire az szükséges. Az életük részét képezi, tehát látjuk, ahogyan chatelnek és különböző alkalmazásokat használnak, de összességében a sorozat nem ítélkezik a közösségi médiahasználat miatt. Sokkal több szó esik azokról a problémákról, amelyek nagyban befolyásolják többek között az online jelenlétet is. A sorozat az okokat keresi és nem csak a következményeket elemzi.
A fiatalokkal készített interjúk során legtöbbször felmerülő téma a teljesítménykényszer volt. Az internet nyújtotta végtelennek tűnő lehetőségek világában hogy lehet az, hogy valaki nem sikeres, nem éri el azt, amit szeretne? Nem elég jó? Esetleg nem is tudja, hogy mit akar, miközben úgy tűnik, hogy mindenki halad valamerre? Julie Andem célja az volt, hogy enyhítse ezt a nyomást, és ehhez egy olyan témát választott mozgatórugóként, ami kapcsolódik a norvég kultúrához, illetve a valahová tartozni akarás érzéséhez, amely minden korosztályban erős, de a fiatalok életében kifejezetten nagy jelentőséggel bír.
Julie Andem mindenféle vívódást rendkívül érzékenyen és okosan kezel, legyen szó szeparációs szorongásról vagy testképzavarról.
Nem sokkol, nem riogat, nem kelt hisztériát, egyszerűen támogat és racionális érveket hoz fel,
amelyek ráadásul a fiatal szereplők szájából hangzanak el. Szülőket és felnőtteket viszonylag keveset látunk. Jellemzően azokon a pontokon jutnak szerephez, amikor a fiatalok saját elhatározásukból úgy döntenek, hogy külső segítségre van szükségük. Ilyenkor elismerik és elfogadják a felnőttek tanácsát, a klasszikus család a karakterek nagy része számára azonban ismeretlen, ezért a kortárs csoport véleménye rendkívül meghatározó.
A Skam karaktereiben megvan az együttműködésre és elfogadásra való szándék, bátrak és nyitottak, időről-időre pedig emlékeztetik egymást – és ezzel együtt minket, nézőket is – arra, hogy mennyire fontos a másik ember megértése a megítélés helyett, még akkor is, ha más kulturális háttérrel rendelkezik, más vallásban hisz, más a szexuális beállítottsága vagy éppen mentális betegséggel küzd.
A Skam alapvetően egy fiataloknak és fiatalokról szóló sorozat, amit felnőttként sem szégyen nézni, mert rengeteget lehet tanulni a norvég társadalom hozzáállásából és a mai tizenévesektől.
[fb_button]
Én ugyan már bőven nem tartozom ebbe a korosztályba, de végignéztem az első 3 évadot és kifejezetten tetszett. Valóban meg lehet tudni egy csomó mindent a számunka szinte ismeretlen norvég életmódról és mindennapokról. A feszegetett témák pedig bármely más országban jelen vannak, szóval bárki tud velük azonosulni. Mindezek mellett a norvég nyelvet is szokhatja a fülünk. 🙂