Bár már nem vagyok fiatal, valamiért nekem kimaradt Tonya Harding története. A műkorcsolyázó hölgy életútja nem mindennapi, az 1994-es történések pedig örökre beleíródtak a sporttörténelem nagykönyvébe. Három Golden Globe jelölés, amelyből egyet díjra is váltott (teljes joggal, de erről majd később), és úgyszintén három Oscar-jelölés.




Tonya Harding 1970-ben született Portland-ben, s már nagyon fiatalon megmutatkozott tehetsége a korcsolyázásban. Ő volt az első, akinek versenyen sikerült a Tripla Axel, óriási lehetőségek álltak előtte, sajnos a családi körülményei és a gyermekkora, no és legfőképpen anyjához fűződő viszonya egy életre megpecsételte a lány sorsát.

Szülei elváltak, Tonya pedig anyjánál nevelkedett, aki szeretet helyett szigorral, verbális és fizikai erőszakkal nevelte őt. A tehetség azonban mindig a felszínre tört, s bár Tonya modora, megnyilvánulásai a sportággal szöges ellentétben álltak, jó néhány sikert be tudott zsebelni. Aztán -ahogy az ilyenkor sokszor lenni szokott-, a bántalmazó anya mellől egy bántalmazó férj karjaiba menekült, a sportkarrierje is majdnem megtört, aztán jött az 1994-es olimpia, ami mindent megváltoztatott.

No és itt nem tudom, hogy én vagyok túl fiatal a 24 évvel ezelőtti történések felelevenítéséhez (ez mondjuk elképzelhető), vagy annyira távol áll tőlem ez a sportág, hogy azért nem maradt meg semmi a Kerrigan-ügyből az emlékezetemben. Mindegy is, a hiba az én készülékemben van, hisz a történteket azóta is a téli olimpiák (egyik) legnagyobb botrányaként emlegetik.

Tekintve, hogy az Én, Tonya egy biográfia, így nagyon spoilerezni nem tudok, hisz megtörtént eseményekről van szó, de aki el akarja kerülni az infókat, az görgessen egy picit lejjebb.

Szóval az 1994-es olimpia előtt Tonya férje, Jeff Gillooly és annak egy félbolond haverja (Shawn Eckhardt) kitalálták, hogy eltakarítják az útból a műkorcsolyázónő legnagyobb riválisát, Nancy Kerrigant. Így aztán megbízták Derrick Smith-t (egy igazi balekot), aki egy edzés után egy viperával hatalmasat ütött a lány combjára -elvétve a térdét, ami a karriere végét jelentette volna-. Az eset természetesen óriási felháborodást keltett, Shawn pedig volt annyira együgyű, hogy nem tudta tartani a száját, nyíltan hencegett azzal, hogy mit tettek, így hamar lebuktak. Tonya végül megúszta felfüggesztett börtönnel (a nyomozás akadályozásáért), a fiúk letöltendők kaptak, azonban ennél is nagyobb csapás volt, hogy a lányt örökre eltiltották a műkorcsolyától.

A sztori tehát távolról sem nevezhető unalmasnak, tartogat fordulatokat. Hogy csak rossz passzban láttam épp, vagy nagyon távol áll tőlem a műkorcsolya – lehetséges. Ugyanakkor általában minden témára nyitott vagyok, ráadásul direkt vártam két napot a cikk megírásával, de az érzéseim azóta is változatlanok.

Az első és legnagyobb problémám, hogy a film túlságosan hosszú.

Mindössze két óra, de sokkal inkább tűnt két és fél – háromnak, a hányattatott fiatalkor és a Kerrigan-támadás ugyanis egyszerűen nem szolgál ennyi mondanivalóval. 85-90 percbe sűrítve egy izgalmas, pörgősebb filmet kaptunk volna, pláne, mert az Én, Tonya nem is próbál száraz doku benyomást kelteni, tele van kikacsintással, kamerába beszéléssel, látványos gegekkel.

A másik nagy problémám, hogy -gyanítom- a meetoo kampány miatt a film szinte teljes egészében a bántalmazásról szól.

Tonya gyerekkori szenvedéseiről, kamaszkori helyzetéről, aztán a férjétől való függésről, ehhez csak egy apró plusz maga a sporttörténelem. Természetesen ezek az élmények meghatározóak voltak a történések alakulása szempontjából, ettől függetlenül túlságosan is erre helyeződik a hangsúly. Nyilván lesz, akinek ez nemhogy nem probléma, de inkább tetszik is majd, én nem tartozom közéjük. Engem jobban érdekelt volna a sportág, annak a nehézségei és így tovább.

Margot Robbie jól hozza Tonya-t, de alakítása nem marad emlékezetes, ellentétben Allison Janney-vel, aki zseniálisan hozza az érzéketlen, számító, mártír anyát. Az ő Golden Globe díja maximálisan megérdemelt, azt hiszem az Oscar-szobrocska is jó helyen lenne nála.




Összességében sajnos azt kell, hogy mondjam: nem szórakoztam túlságosan jól, többször is az órámat lestem a film közben, vártam, hogy mikor lesz már vége. A történet kellően izgalmas lenne, ha bátrabban vágták volna legalább fél órával rövidebbre, műkorcsolya rajongóknak azonban kötelező darab, illetve Janney alakítása miatt is érdemes mindenképpen meglesni a filmet.

Értékelés:
sav5-01

4
Szólj hozzá! Mert számít a véleményed, ráadásul regisztrálnod sem kell.

avatar
4 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
4 Comment authors
ZsuzsaGotchaSzilviImadomafilmet Recent comment authors

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Imadomafilmet
Vendég
Imadomafilmet

En nem ertek egyet veled, szerintem Margot Robbie hihetetlent alakitott, es a film Tonya Harding elterol szolt, tehat ha sok volt benne a banalmazas, az azert volt mert, igy tortent a valosagban. En nagyon ledobbentem a film vegen es teljes mertekben ajanlom! Elkeserito, hogy valakinek ilyen elete van. De grat az osszes szinesznek! Megerdemlik az Oscar-dijat.

Szilvi
Vendég
Szilvi

A bántalmazásnak semmi köze a meetoo kampányhoz. A filmet 2017 januárjában forgatták, akkor még sehol sem volt a kampány, másrészt (még ha poénokkal tarkították is) Tonya életéről van szó, aki valóban elszenvedte ezeket az ütéseket. A film kiváló, számomra nem volt hosszú, sőt! Jó szívvel ajánlom mindenkinek.

Gotcha
Vendég
Gotcha

Gyerek voltam amikor történt de sportszeretőként mindenre emlékszem és nagy élmény volt felnőttként látni a filmet. Engem végig lekötött, konkrétan rövidebbnek tűnt mint valójában, Margot Robbie is nagyot játszott. Rendhagyó és különleges stílusú film volt, valóban drámai, üdítő kivétel a mai kínálatban. Az utóbbi idők egyik legjobbja!

Zsuzsa
Vendég
Zsuzsa

A film nagyon lekötött, nem volt hosszú. Jó, én szeretem a műkorcsolyát és még emlékszem a botrányra is. A lány szimpatikus volt nekem már akkor is (persze beszélni nem hallottam), és sajnáltam, hogy soha nem kapott jó pontszámokat. A hírre, hogy mibe keveredett, teljesen ledöbbentem, nem értettem, hogy volt képes rá. Akkor még gyerek voltam. Arról nem tudott senki, legalábbis nálunk, hogy milyen családból származik, milyen élete volt. A film jó. Már háromszor megnéztem, az azért jelent valamit. 🙂