Élősködők (2019) – kritika

Miután jól leülepedett az élmény, itt az ideje, hogy megnézzük, vajon tényleg ez volt-e a legjobb film 2019-ben?

Azt hiszem sokak meglepetésére Bong Joon Ho filmje tarolt végül az idei Oscar-gálán: noha két mellékesebb kategóriában végül lecsúszott a szoborról az Élősködők, a legjobb filmért és a rendezését járó díjat bezsebelték Ho-ék, és azt hiszem, hogy elégedetten távoztak a rendezvényről, pláne, mert olyan filmeket utasítottak maguk mögé, mint például az 1917, vagy a Joker.

De miben rejlik Ho filmjének a varázsa?

Nos nem véletlenül nem írtam ki magamból az élményeimet közvetlen a megtekintés után, mert a Parasite tipikusan az a film, aminek időt kell adni, hogy megfelelően elhelyezkedjen bennünk.

Miért? – kérdeznétek joggal. Hát azért, mert ez a valódi szürke élet. Önmagunkkal nézünk farkasszemet. És ez nem könnyű. Megemészteni a látottakat meg talán még nehezebb.

Főszereplőink (már ha itt bárkit, vagy bárkiket ki lehet nevezni annak) a Kim család, akik egy odúban összezárva tengetik mindennapjaikat, amolyan dél-koreai Shameless módon, csak kevésbé rokonszenvesen. Minden lehetőséget megragadnak, minden fillért lehúznak, de hát életben akarnak maradni és a mélyszegénységben ez nem egyszerű feladat, még akkor sem, ha a família minden tagjának megvan a magához való esze.

Egy nap aztán bekopogtat hozzájuk a jószerencse: a család barátja megkéri a jó eszű fiút, hogy helyettesítse őt a gazdag Park családnál, ahol nem lenne más dolga, mint korrepetálni angolból a Park leányzót. Ki Woo pedig kapva kap az ötleten és villámgyorsan a család alkalmazásában találja magát.

Egy olyan világban, ahol egy olyan mélyen ragadt családnak, mint amilyen az övé, igazi főnyeremény egy gazdag famíliát szolgálni.

Úgyhogy előkerül a jó öreg furfang és szép lassan a Kim család összes tagját beajánlja Parkékhoz, hogy végül az egész família a másikat szolgálja. Azonban a ház nem csak óriási vagyonról árulkodik, de sötét titkokat is rejt, arról nem is beszélve, hogy egy olyan társadalomban, ahol ennyire jó biznisz a gazdagokat szolgálni, ott megtartani sem könnyű egy ilyen állást, pláne nem négyet-ötöt. Kimék – és velük együtt Parkék – pedig gyorsvonat sebességgel robognak az elkerülhetetlen végkifejlet felé.

A végkifejlet felé, amiről a nézőnek… fogalma sincs, amíg be nem következik. De ez csak az egyik zsenialitása Ho-nak és az Élősködőknek.

A cikk elején szürke életet mondtam, nem véletlenül. A Parasite szereplői között nincsenek jók és rosszak, akárcsak az életben, itt is mindenki inkább szürke. A gazdagok nem feltétlen az elnyom gonoszak és a szegények sem kimondottan a megtestesült jóságukról híresek. Ennélfogva nem könnyű nekünk nézőknek: ott állunk a kezünkben az empátiánkkal és fogalmunk sincs, hogy melyik karakter(ek)nek osszuk ki.

Ez eleinte okoz némi zavart, később azonban hálásak leszünk érte. Ho ugyanis ezúttal is mesterien megkeverte a mágikus üstjében a műfajokat, s míg egy fekete humorral átszőtt kvázi tényleg koreai Shamelessel kezdünk, szép lassan átváltunk drámába, hogy végül a thriller egy bizarr horrorban csúcsosodjon ki. Mindeközben pedig olyan társadalomkritikát kapunk a nyakunkba, hogy azt tényleg hosszú ideig emészteni fogjuk: nem túlzok, nekem még hetekkel a megtekintés után is be-bevillant néha a film, rég volt rám valami ekkora hatással.

Ezzel együtt az Élősködők nem egy kapkodós mozi, de ezzel nincs is semmi baj, ahogy a bő 130 perces játékidő is bőven elfér, egyetlen percet sem éreztem feleslegesnek. Kemény lecke a Parasite, noha nem hiszem hogy akiket valójában céloz, azok tanulnának belőle. De legalább mi, nézők gazdagabbak lettünk egy kivételes alkotással.

Hogy végül is megérdemelten vitte el a legjobb filmnek járó szobrot? Erre nem tudok válaszolni, nem tisztem ezt eldönteni, nálam sokkal okosabbak már megtették. Ha én osztanám a szobrokat, akkor talán nem a Parasite lett volna a befutó (hanem az 1917), de ezt nagyon nehéz megmondani. Egy biztos: ez egy emlékezetes, zseniális mozi, amit látnotok kell.
[fb_button]