Élet (Life – 2017) – kritika

Az egész emberiséget ősidők óta áthatja az ismeretlentől való félelem. Ez nem véletlen, hisz a természetben kifejezetten segítheti egy-egy faj vagy egyed fennmaradását, ha óvatosan közelít az új dolgokhoz; így például nem rohan egy újonnan felbukkanó ragadozó karmai közé.




A valaha létezett legnagyobb ilyen ismeretlen pedig talán maga a világűr. Nem tudhatjuk, milyen veszélyek leselkednek ott ránk, melyik bolygó milyen szörnyűségeket tartogat. Mivel szinte semmilyen tapasztalatunk nincs még erről, életformák széles tárházát képzelhetik el a filmesek (és persze más alkotók is). A témában rejlő lehetőségeket jelzi, hogy olyan klasszikusok születtek a fent leírt félelmekre alapozva, mint a Dolog vagy az Alien-filmek.

Nos az Élet is ezen a vonalon indul el. Adva van egy űrállomás és az ott dolgozó hat fős legénység. A film első pár percében ezen állomás dolgozói sikeresen elkapnak egy űrszondát, ami Marsról vett mintákat hoz magával. Mint kiderül, ezekben a mintákban egy élő organizmus is található. A történet során pedig természetesen el is szabadul.

A lényeg nagyjából ennyi, többet már kár lenne elárulni és tulajdonképp szükségtelen is. Ugyanakkor -sajnos-, aki már látott életében pár szörnyfilmet vagy a fentebb említett két sci-fi horrort, annak nem sok meglepetésben lesz része a film során.

Az Élet legnagyobb baja, hogy semmi igazán új dologgal nem rukkol elő.

Vannak szép űrbéli képek, de láttunk már szebbeket mondjuk a Gravitációban. Van ijesztő szörny, de láttunk már ijesztőbbet az Alien-ben. Nagyjából ilyen összehasonlítások segítségével lehetne jellemezni az egész filmet. Nem rossz, de sok hiányzik ahhoz, hogy igazán emlékezetes legyen.

Persze az eredetiség hiánya még nem jelent feltétlenül rossz filmet. Lehetne másban erős, például ha igazán bele merne menni a témájába, és elgondolkodtatná a nézőt. Mert bizony sok kérdés van, amit fel lehetne tenni. Szükségszerű, hogy az élet elpusztítson mindent maga körül? Mi kell ahhoz, hogy egy élőlény felül tudjon emelkedni a puszta lét-és fajfenntartásra való törekvésen? Az intelligencia segít ebben? Egyáltalán lehetséges-e ezt elképzelni, vagy végeredményben minden élet csak a saját önző érdekeit követi? Lenne tehát téma, de a fenti kérdésekbe az Élet szinte semennyire sem megy bele.

De rendben, nincs benne sok gondolat. Még mindig lehetne igazán félelmetes, klausztrofóbiás hangulatot teremteni az űrhajóban lesben álló rém segítségével.

De valahogy többnyire a félelemkeltés sem az igazi, minden igazán rémisztő jelenetre jut egy előre jól látható ijesztés is.

A színészeken is azt éreztem, hogy nincs igazán ötletük, hogyan tudnák érdekessé, átélhetővé tenni a karaktereiket. Jake Gyllenhaal, Rebecca Ferguson, Ryan Reynolds és a többiek persze nem rosszak, de nem is sokkal többek egy átlagos szörnyfilm átlagos szereplőinél. Tulajdonképpen maga a szörny is beillik közéjük bizonyos szempontból. Vele sincs semmi komoly baj, szépen meg van csinálva és van pár tényleg félelmetes jelenete; de nincs benne semmi, ami kiemelné a filmes rémek tömegéből.

Nem szeretném teljesen „lehúzni” sem a filmet, mert sok szempontból jól meg van csinálva, a látvány pedig tényleg szép. csak kár, hogy ennél több nincs benne, mert lehetett volna. Egyáltalán nem nézhetetlen, de nem is egy kihagyhatatlan filmélmény.



A sci-fi horror szerelmesei -ha már nagyon ki vannak éhezve a témára- tegyenek azért egy próbát, nekik szerintem tetszeni fog a film. Másoknak sem lesz vele nagy bajuk, de könnyen lehet, hogy azt érzik majd, jobban is eltölthették volna ezt a 103 percet.

Értékelés:

[fb_button]

12
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!

avatar
10 Comment threads
2 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
12 Comment authors
BélaGunHenrikPicsabaszo12Iceman Recent comment authors

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Aramesi
Vendég
Aramesi

Nekem mondott valamit a film, nekem tetszett. Nekem tetszett az életszerűsége a szitunak, hogy nem egy szuperűrhajón játszódik és azért is hálás vagyok, hogy a lény se az a túltolt szörny, valósághű. Százazor jobban fostam ezen, mint az alienen, mert annyira hétköznapi a környezet, hogy itt is megtörtéhetne. A karakterek egyszerűek ami illik az emberiségrőlalkotott véleményformálásba. SPOILER Az is szuper, hogy végre nem egy gonosz aljas ellenfél az űrlény. Itt mindenki a túlélésért, az életben maradásért küzd, a föld légkörében kel életre ahogy mi is tettük régen. Mi is pusztítunk, hogy ne haljunk ki, ő is küzd. Nekem tetszik hogy… Tovább is van (hozzászólás lenyitása) >>>

Wittgen
Vendég
Wittgen

Horrornak nem horror, sima sf némi túlélő-horror utánérzéssel. Semmi
para nem volt a film közben. Nem rossz, viszont sajnálatos, hogy előre
borítékolható volt a cselekmény, hogy ki hogy hal meg, ki mit ront el,
ki nincs tekintettel másokra (földiekre), mi lesz a csattanó a végén.
Amúgy tök reálisan volt megcsinálva, valamint hihetően (kivéve az elengedhetetlen balf***ságaikat a karaktereknek).
SPOILER
Gondolok
itt arra, ha csaj elmondja a többieknek az elején, hogy mi a
vészhelyzeti protokoll 3. fázisa, basznak buzerálni a lényt és inkább a
biztonságra törekednek, csak ne legyen kapút.

Stockton
Vendég
Stockton

Egyetértek az előttem szólókkal, bár engem nem hatott meg se a mondanivaló, se a többi, egyedül a látvány. Sajnos tényleg ennyit éreztem a filmben. SPOILER Tudom, igen, nem lehet minden film happyendes.. de ennél, a nyomasztó űrbéli érzések után szerintem dobott volna a filmen egy olyan befejezés, hogy mondjuk tényleg a jó kabin landon a csajjal, de úgy hagyják meg a folytatás lehetőségét, hogy pl az ujján lévő seb segítségével a vérében történik valami, nem ilyen konkrét horrorszintű véget csapnak rá. Ráadásul tényleg voltak megint olyan részek ahol csak az emberi butaság miatt történik ami történt. Illetve a lénnyel kapcsolatban… Tovább is van (hozzászólás lenyitása) >>>

James Gastovski
Vendég
James Gastovski

meghalnak benne? nemar le spoilerezted az egeszet!! 🙂

Stewen
Vendég
Stewen

nem szólok hozzá

eszkep
Vendég
eszkep

Teljesen jó film. Ok, kb annyi új van benne, mint a Transformes x. részében, de a kivitelezés maximálisan profi!

Iceman
Vendég
Iceman

10/2. Faék karakterek, 1 bites párbeszédek, elviselhető látvány. Meg persze egy úrhajó, amiből simán ki meg bemászik valami dög, de a levegő bent marad. Egy pillanatig sem tudta elhitetni magáról ez a film, hogy a probléma, amit meg kell oldaniuk valódi.

Picsabaszo12
Vendég
Picsabaszo12

Érdekes, hogy a lény mindent pikk-pakk megtanul, meg kiismeri magát egy számára ismeretlen környezetben, még az űrkabin irányítására is rájön egyből, de az ajtók nyitását/csukását azt valahogy nem sikerül neki az egész film alatt megtanulnia, pedig többször az orra előtt csinálják…. csak -3 pont a vége miatt, a többit hagyjuk, csupa klisé.

Henrik
Vendég
Henrik

Nekem sokkal jobban tetszett mint a rohadt monoton és unalmas Érkezés (Persze az inkább gondolkodtató volt, de egy iszonyat nagy baromság az egész. Nem is értem miért voltak érte oda). Ez izgalmas volt az elejétől a végéig. Én a Life-re a 100%-ból egy 80%-ot adnék rá. A vége is nagyon jó lett és simán lehetne folytatni!

Béla
Vendég
Béla

Alien utánzat, csak sokkal rosszabb. Időpazarlás.