Éjszakai mesék (2021) – kritika

User Rating: 6

Mindig nehéz falat, amikor egy bestsellerből próbálnak meg filmet faragni. Na jó, nem mindig, de az esetek nagy részében.




J. A. White nagy sikerű regénye, a Nightbooks pontosan ilyen alkotás: könyv formájában hatalmas siker lett, – tulajdonképpen szinte érthetetlen, hogy itthon még miért nem jelent meg – és hát annak ellenére, hogy az eredetiségét egy picit azért számon lehet kérni (hisz nem titkoltan erősen merít egy Grimm sztoriból), maximálisan magával ragadó mind a háromszáz oldala.

Épp emiatt kíváncsian vártam, hogy mit hoznak ki belőle, és hát az élmény mondhatni egy kicsit felemás.

Vagy csak mondjam azt, hogy amolyan Netflixes? Igen, talán így a pontos.

Szóval az a helyzet, hogy az Éjszakai mesék egy családi (horror)film… kellene, hogy legyen. Tudom-tudom, ez a műfaji párosítás elsőre furán hangzik, de gondoljunk csak például a Labirintusra – nos, itt is valami ilyennek kellett volna lennie a célnak.

Adott ugyanis a főhősünk, Alex (Winslow Fegley), aki egy kisfiú, s mint ilyen, rajong a félelmetes sztorikért, van is egy teleírt könyvecskéje. Ez a rajongása azonban csak addig tart, míg egyik este egy gonosz boszorkány csapdába nem ejti: méghozzá a lakásban, ahonnan nincs kiút többé. Sőt, az életben maradás feltétele, hogy minden este egy új történettel kell előállnia Alexnek.

Ez eleinte nem is jelent gondot, ám szép lassan elfogynak a rémtörténetek és Alex nagy bajban lesz… szerencsére azonban nincs egyedül. Van még egy rab, Yasmin, akivel összefogva talán legyőzhetik a boszorkányt és megtalálhatják a kiutat.

No, szóval ez idáig mind szép és jó, egy a gond a koncepcióval (és félre ne értsetek, engem ez nem feltétlen zavar), méghozzá az, hogy ahhoz, hogy ezt a filmet családilag tekintsük meg, ahhoz bizony túlságosan is sok ijesztő pillanattal zsúfolták tele.

Egyszerűen egy 8-10 éves gyerek számára ez nem lesz szórakoztató, épp ellenkezőleg.

Így hát ez igazándiból egy felnőtteknek szóló történet, kvázi egy valódi horror, amit mesésebb köntösbe öltöztettek (gyanítom, hogy ebben a producer Raimi keze is benne van), ahhoz viszont nem elég fajsúlyos, hogy a felnőttek maradéktalanul szórakozhassanak. No ezért felemás az élmény: gyerekeknek nem való, a felnőtteknek viszont sokszor túl gyerekes lesz.

Ezzel együtt azonban a látványvilág pazar, a színészekre sem lehet panaszunk (bár elsősorban a boszit alakító Krysten Rittert emelném ki, a gyerekpáros inkább csak hozza amit kell), és a 100 perces játékidő sem érződött túlnyújtottnak.




Szóval a konklúzió: ha nem zavar, hogy egy mesésebb (rém)történet vár rád, akkor nyugodtan adj neki egy esélyt, mert a megvalósítás amúgy szép, de ha igazi családi filmre, vagy épp ellenkezőleg: egy valódi horrorra vágynál, akkor ez valószínűleg nem a te filmed lesz.
Összegzés
Horrornak mese, mesének horror... de szépen meg van csinálva.
6

Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!

avatar

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .