Töredelmesen bevallom, az 1990-es Flatliners nem tartozik a kedvenc filmjeim közé. Néhanapján szembejön valamelyik filmes adón, előfordul az is, hogy ott ragadok előtte, de ilyenkor minden alkalommal ugyanarra a következtetésre jutok: jó-jó, de valahogy engem nem tud magával ragadni a történet.




Pedig alapvetően az elképzelés jó. A halál témája minden embert megmozgat, hisz melyikőnk ne mélázna el álmatlan éjszakákon azon, hogy mi lesz ‘azután’? Kinek nem szorult még össze a gyomra a hirtelen belenyilalló gondolattól: múlandóak vagyunk és ijesztően keveset tudunk arról, hogy mi vár ránk a földi elmúlásunk után. Ha egyáltalán vár ránk bármi is.

De ez egy olyan kérdés, ami épp önmagától félelmetes. Ugyanis megválaszolhatatlan: senki nem tudhatja mi vár ránk a halálunk után, hisz az majd csak akkor derül ki, ha már ott vagyunk. De mi lenne akkor, ha valahogy vissza lehetne jönni és elmondani, hogy mi van odaát? Mi lenne, ha valahogy ki lehetne cselezni a kaszást?

Erre a feltevésre alapul Joel Schumacher 1990-es filmje, az Egyenesen át, amiben olyan színésztársulat verbuválódott össze, amelyik bármilyen mozinak becsületére válna – azóta is. Kiefer Sutherland, Kevin Bacon, valamint Julia Roberts játszottak az elméjükkel, a sorsukkal és a szerencséjükkel. Orvostan hallgatóként a halálközeli élményeket hajtják, méghozzá meglepően egyszerű módszerrel: kiütik magukat, aztán visszahozzák -egymást- az élők közé. Persze ahogy tolódik az odaát töltött idő, úgy történnek egyre furább dolgok hőseinkkel.

Szóval az Egyenesen át egyáltalán nem volt rossz, de még ha objektíven nézem, akkor sem mondhatom azt, hogy ez a történet folytatásért, netán rebootért kiáltana.

Most mégis itt állok (ülök) és egyszerűen nem értem, hogy ennek mi értelme volt. Mégis ki gondolta, hogy ez egy jó ötlet?

Mert elkészíteni egy értelmetlen rebootot csak abban az esetben indokolt, ha a maga a név vélhetően eladja majd a filmet. A Flatliners nem ilyen. Nem volt akkora bombasiker, nem lett belőle kultfilm – a név közel sem annyira hangzatos, hogy berántson milliókat a mozikba. A történet sem, pláne nem abban a formában, ahogy azt Niels Arden Oplev “újragondolta”.

Az Egyenesen át (2017) ugyanis nem több, egy futószalagon gyártott butuska horrorocskánál. Persze kapunk némi körítést, de az egész annyira elbagatellizált, felszínes és bugyuta, hogy tulajdonképpen szót sem érdekel… ahogy az sem igazán ami ezután következik. Kapunk ugyanis egy kis csapatot, akik nagyon élik az életet, átmennek, visszajönnek, partiznak, parajelenet, majd repeat. Ennyi a film.

Mindezt úgy tessék elképzelni, hogy a jumpscare gagyi, az erőltetett fun gagyi, a színészi játék pedig még gagyibb (leszámítva Diego Luna-t, aki hatalmas kedvencem már 2001 óta).

Húznám, ragoznám, de az az igazság, hogy nincs mit húznom-ragoznom. Ha láttad a trailert és ott beléd hasított a “jó Isten, ez de gagyi” érzés, akkor azt szorozd meg negyvenöttel és megkapod a filmet, másfél órában.




Nem tudnék olyan okot, vagy körülményt, amikor ajánlhatnám megtekintésre, ha vonz a téma, akkor nézd meg (újra) az 1990-es verziót, ezerszer jobban jársz. Hollywood pedig igazán szelektálhatna a folytatás/reboot vonalon egy kicsit alaposabban.

Értékelés:

sav5-01

Szólj hozzá! Mert számít a véleményed, ráadásul regisztrálnod sem kell.

2 hozzászólás : "Egyenesen át (2017) – kritika"

avatar
Fehér István
Vendég
Fehér István

Ez remake. Rebootolni csak több filmből álló mozifilm-sorozatot lehet (tipikus példa a 2009-es Star Trek)

Bazsi
Vendég
Bazsi

Az eredeti Egyenesen át számomra kult! 🙂 Lehet másoknak nem de a történet és a szinészgárda nagyon ott volt a szeren! Ezt az újrafeldolgozott szart (már bocs) de akkor sem nézném meg ha nem lenne semmi más nézni való! A trailer elég volt belőle!! Gagyi feldolgozás,harmadrangú szinészekkel! Már abból össze lehet hasonlitani az eredeti és az új közötti különbséget ha megnézitek a két film előzetesét! Ég és föld!
A tököm tele az újrafeldolgozásokkal! Semmi eredetit nem tudnak ma már csinálni csak a pénz a lényeg!

wpDiscuz