E3: Jön a Beyond Good and Evil 2 (trailer + infók)

Vannak projektek, amelyeknél a csillagok állása egyszerűen nem kedvező. Hiába készül valami szívvel-lélekkel, hiába adnak bele a készítők apait-anyait és hiába lesz valami olyan, hogy nagyítóval se igazán találni benne hibát, van, hogy ez sem elég.




2003 év végén jelent meg az Ubisoft berkeiben a Beyond Good & Evil. Emlékszem (persze, hogy emlékszem) hogy mennyire imádtam. Mindenki, aki játszott vele imádta. Nem lehetett nem szeretni, annyira egyedi volt, annyira újszerű, annyira lehengerlő. Ekkoriban ez még szinte magától értetődő volt ha egy Ubi játék jelent meg.

De ez is kevés volt. Pedig Michel Ancel (a játék atyja, a Rayman széria feje) mindent megtett. Sajnos azonban ebben az időszakban olyan címek jelentek meg a BGaE-vel szinte egyszerre, amik elnyomták – mint az alomban a leggyengébb kölyköt, aki persze a legaranyosabb az összes kiskutya között.

A játék tehát kijött PC-re, PS2-re, Xbox-ra, sőt még GameCube-ra is, a játékosok imádták, a kritikusok odáig voltak érte, csak épp pénzügyileg nem volt sikeres.

Nem volt elég nagy a hírverés. Ez pedig nagyon aláásta a folytatás lehetőségét.

Ami valahogy túlélte az elmúlt majdnem másfél évtizedet. Hosszú évek óta rebesgetik, hogy jön a második rész, de már régóta úgy tűnt, hogy a projekt végleg a Development hell bugyraiban ragad. Ancel pedig jól átvágott mindenkit – de ezt villámgyorsan meg fogja bocsátani neki a nép.

A legnagyobb meglepetésünkre ugyanis odaállt a konferencia végén és leleplezte a Beyond Good and Evil 2, ami ugyan igencsak más hangulatot áraszt magából -legalábbis így első ránézésre-, mint a nagy előd, de hogy rendkívül tetszetős, az már most hót ziher. Lessétek meg a trailert.

Beyond Good and Evil 2 videó (katt és lenyílik)

A Beyond Good and Evil 2 egyelőre még ismeretlen időpontban érkezik majd, de azt már tudjuk, hogy mire: a PC/PS4/Xbox One tulajok egyaránt belevethetik magukat majd a kalandba.

Apropó kaland: a történetről egyelőre nem sok mindent árultak el, annyit azonban már tudunk, hogy a Jade előtti időkben járunk, tehát egy előzménytörténetről van szó.



Ha te is felülnél a hype vonatra (és hát miért ne ülnél fel), akkor jelentkezz már most a bétára, ide kattintva ezt villámgyorsan meg is teheted.
[fb_button]

1
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!

avatar
1 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
1 Comment authors
ju_and Recent comment authors

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

ju_and
Vendég
ju_and

Ha a Jade előtti időkben járunk, akkor nagyon-nagyon elszúrták az előzetest, mert nagyon az Alpha Section utáni időkre hajaz…